EST. 2002

Magyar motorsport bravúr, Sebestyén Peti TOP10-es eredménnyel zárta a Supersport-világbajnokság katari versenyhétvégéjét!

Elképesztő körülmények fogadták a Supersport – világbajnokság pilótáit szombat délután Katarban. A homokvihar és korábban sosem tapasztalt eső láttán szóba került az is, hogy egyáltalán nem tartják meg a versenyeket.
A Dorna zártkörű gyűlése után, 1 órás késéssel elrajtolt a mezőny és a 16. helyről induló egyetlen magyar résztvevő, Sebestyén Peti karrierje legjobb eredményét érte el, 10. helyen befejezve a futamot!
Petinek nem volt egyszerű hétvégéje, nem találták a megfelelő beállításokat az edzések alatt, de a versenyen kiválóan tudott alkalmazkodni az extrém időjárási tényezőkhöz. Magabiztosan motorozott,  az utolsó körben pedig Badovini megelőzésével sikerült elérnie eddigi legjobb eredményét és 6 világbajnoki pontot zsebelt be.
 
„Ahogy megláttam, hogy milyen az időjárás semmit nem akartam másképp állítani a motoron, mert ilyen körülményeknél nem szabad nagyon változtatni a megszokott motorozási stíluson. Próbáltam nyugodt maradni, de tudtam, hogy agresszív első köröket kell teljesítenem. A szezon során most kezdtem a legerősebben, aminek nagyon örülök, de nem volt meg a tempóm, hogy az élmezőnnyel maradjak. Az utolsó kanyarban sikerült megelőznöm Badovini-t, így bekerültem a TOP10-be. Ez az eredmény volt 2018-ban a célunk! Köszönöm szépen a Sport&Events Academynek, a PTR Hondának és a támogatóimnak, hogy bíztak bennem, megmentették a szezonomat és valószínűleg a karrieremet is!” – összegzett a Világbajnokság egyetlen magyar pilótája.
 
 A PTR Honda csapatfőnöke örömmel értékelte Sebestyén Peti teljesítményét: „Péter ma nagyszerűen motorozott, végig ügyelve a pálya veszélyeire és a végén megelőzte Badovinit is, így bekerült a TOP10-be! Az eredeti tervünk erre a szezonra a stabil pontszerzés volt, és most a legjobb 10 között zárt, szóval nagyszerűen fejeztük be a szezont! Alig várjuk a 2019-es időszakot, hogy fejlesszük a motort és még sikeresebben folytathassuk a közös munkát!”
Stefano Favaro a Sport&Events Academy alapítója is értékelte az utolsó versenyt és egyben az aktuális idényt: “Eszméletlenül nehéz szezonon vagyunk túl. Az év eleji nehézségek után rengeteget dolgoztunk a háttérben, hogy a megállapodás összejöhessen a PTR Hondával. Már az első verseny után kitűztük célul a pontszerző helyeket és egy lehetséges TOP10-en belüli helyezést, Peti pedig mindent teljesített. Remek zárása volt  2018-nak ez a katari hétvége, most pedig folytatjuk a tárgyalásokat és a munkát, hogy minél hamarabb megszülethessen a 2019-es megállapodás és jövőre is lehessen magyar résztvevő a Supersport-világbajnokságon!”
ugrás fel