Készítette: doki
Egy amerikai moziban már-már elcsépelt lenne a karakter, annyiszor megcsinálták, de él?ben annál ritkább: IGAZI MOTOROS CSAJ! A pályán kegyetlen anyatigris, röptében harapja át az ellenfelek torkát, a hétköznapokra lekerül a bukó és felkerül a smink. Emellett meg tök jófej, közvetlen, meg van fél tucat bajnoki címe a magyar gyorsulási iparban: Matusik Andrea a neve. Aktuális ténykedési területe a Szoci és a Moditwin kategória.
Doki: Hogyan lettél motoros?
Matusik Andrea: Elég kés?n kezdtem el. Úgy indult, hogy 14 évesen letettem segédmotorra a jogsit. Aztán 16 évesen az A1-et, aztán két évre rá, amikor 18 voltam, akkor meg a nagy A-t. Jöttek szépen sorban.
D.: Jó, de miért jött a motorozás? Miért tetszett meg?
M. A.: Hát… nem szerettem gyalogolni (nevet). Jó, persze ezen kívül nagyon tetszettek a motorok, meg szerettem a motorozást, de viccen kívül ez is benne volt. Egyébként apukám autóversenyz? volt, nagyapám pedig motorversenyz?, szóval nem állt t?lem annyira távol ez a világ. Mindenféle jogosítványt, amilyen korán csak lehetett, megszereztem. A mai napig szeretem a szép autókat és a motorokat.
D.: Hogy jött az ötlet, hogy az ?sök nyomdokaiba lépve Te is versenyezni akarsz?
M. A.: 2002-ben voltunk egy ilyen kis gyorsulási versenyen, Csongrádon. Egy Suzuki GN125-ös motorral voltam ott – postás motornak csúfolják. Nem volt túl komoly szervezés, azt mondták, hogy induljak el. Leszedtük hátulról a dobozt, aztán elkezdték magyarázni, hogy mi merre hány méter. Négyütem? motor, 4000-5000-es fordulat, kicsit csúsztatott kuplung. Ezt kellett volna csinálnom, én viszont annyira belelkesültem, hogy 8000-es fordulat környékén kidobtam a kuplungot… a rajtnál megnéztem az eget, de végül nem estem el, végigmentem. Apukám megmeredt a néz?téren, amikor látta az akciómat. Amikor visszagurultam, mindenki megtapsolt, hogy milyen szépen csináltam. Természetesen nem értem el ott semmit, de nem is volt semmi tétje a versenynek. Nagyon tetszett a gyorsulás, ebben a szezonban már egész éves VIP jegyünk volt a gyorsulási rendezvényekre, amivel az összes futamra bemehettünk, a depókba is. Úgy alakult, hogy az évad utolsó versenyén elindultam.
D.: Postásmotor?
M. A.: Igen, ugyanezzel a kis Suzukival. Öten voltunk összesen a 125-ös kategóriában, ötödik lettem, szóval még csak a dönt?be sem kerültem be, de jó buli volt. A következ? szezont már komolyabban vettük.
D.: Komolyabb technika?
M. A.: Például. Kimentünk az imolai börzére Olaszországba, ahol vettünk egy Aprilia AF1 gyorsasági motort. Azt használtam utcán is, de az volt a versenymotorom is. Az els? szezonban összetett másodiknak sikerült lennem, az utána következ? négy évben pedig megnyertem a 125-ös bajnokságot.
D.: A nevez?k száma mennyire b?vült az évek során? Szoros volt a mez?ny?
M. A.: Az els? évben ugye öten voltunk, ahogy mondtam, szóval akkor még nem voltak túl nagy csaták. Az utána következ? években viszont jöttek páran, meg az évek során folyamatosan cserél?dtek ki az emberek. Mennyire volt szoros? Hát… akkor is jól tudtam, és azóta másoktól is hallottam, hogy jó páran voltak, akik 160 köbcentis hengerrel indultak. ?ket nehezebb volt fogni, f?leg úgy, hogy én mindig 125-ös motorral mentem. Mostanság egyébként megint kihalóban van a nyolcadliteres mez?ny.
D.: Mennyire volt speciális az a motor, amivel akkor versenyeztél?
M. A.: Amit Imolából hoztunk, azon nem volt semmi, azért lettem azzal csak második. Az totál széria volt, és csak egy szezont használtam. A következ? szezonban szintén Olaszországból hozattunk egy ismer?sön keresztül egy másik 125-ös Apriliát, na, az már komolyabb volt. Az kint valószín?leg versenybenzinnel ment… itthon kétszer megsütöttük benne a dugattyút, aztán pár dolgot át kellett rajta alakítani, de végül jó lett. Az egy jó kis gyors motor volt, 14 másodperc eleje körüli id? volt vele a legjobbam.
D.: Eléggé spéci helyzet, hogy egy lány úgy nyer végig négy szezont, hogy nagyon meg sem tudják szorongatni. Miben látod a sikered kulcsát?
M. A.: A 125-ben eléggé szoros volt azért a mez?ny, ott hajtani kellett. A reakcióid?m, az mindig nagyon jó volt – ezt ugye le lehet objektíven mérni. Emellett én is könny? vagyok, és az akkori motorom is borzalmasan könny? volt. Persze sokan féltékenyek voltak rám, az utolsó évben meg is óvtak. Azt állították, hogy nagyobb henger van a motoromban. A verseny végén odavittük az Apriliát, levették a hengerfejet, megmérték, és semmi rendellenest nem találtak. Az óvó viszont elbukott egy eléggé nagy pénzösszeget…
D.: A n?i mivoltod miatt féltékenyebbek voltak rád a vesztesként kikerült ellenfelek, mintha fiú lennél?
M. A.: Moditwin-ben abszolút barátságos volt a légkör. Mindig, ha volt valami gond, egymásnak segítettünk, hogy mindenki indulhasson. Mindenki ismer mindenkit, nem voltak furkálódások. Tényleg olyanok vagyunk, mint egy nagy csapat. 125 az más, ott voltak páran, akik nem szerettek… ott voltak „ellenfeleim”. Rosszul érezték magukat, ha nem tudtak nyerni. Nem szerettek ellenem veszteni. ’Nehogy már egy n? megverjen!’, ilyen szövegeket nyomtak egymásnak a srácok.
D.: Tavaly és idén a Moditwin kategóriában is indultál. Arról a motorról mit lehet tudni?
M. A.: Az is Aprilia, az egy Aprilia Falco. Ezer köbcentis, V2-es, nitrós. Azt tavaly év elején vettük, és egyb?l csináltunk rajta néhány módosítást. Kezdetnek például beleraktuk a nitrót. Meghosszabbítottuk egy kicsit, leültettük, kivettük bel?le a hátsó rugóstagot, csak egy alumínium darab van a helyén. Azt is hozzá kell tennem, hogy az ellenfeleim kifejezetten versenycélra felépített gépekkel versenyeznek ellenem, míg a Falcóval nyáron lementünk például egy Horvátországi túrára.
D.: Lenitróztatok az autópályán?
M. A.: Nem, a nitro palackot levettük otthon, kicsit megemeltük az elejét, visszatettük bele a hátsó rugóstagot, felültünk rá ketten a barátommal, és irány a tenger.
D.: Azért ezek a motorok eléggé távol állnak egymástól. Tavaly Aprilia 125, MZ, Aprilia Falco voltak a versenymotorjaid, idén már csak az MZ és a Falco maradt. Melyiket szereted jobban?
M. A.: Teljesen más velük menni, mind a kett?t nagyon szeretem, mind a kett?ben van szeretni való. Az emzézésnek is van egyfajta életérzése, ott például mindig röhögök a motoromon, mert szerintem az enyém a legcsúnyább a mez?nyben. A Moditwin-ben viszont nagyon nehéz ellenfeleim vannak, az nagyobb kihívás. Nem mintha az MZ-vel olyan baromi könny? lenne jól versenyezni; nekem mindig a kuplunggal vannak gondjaim…
D.: Azt már tudjuk, hogy az apai vonalat könny? volt „megetetni” azzal, hogy komolyan akarsz motorozni. Anyukádat sokáig kellett puhítani?
M. A.: Vicces volt, mert igazából meg sem kérdeztem t?le. Amikor már javában versenyeztem, akkor tették fel nekem el?ször ugyanezt a kérdést, és akkor eszméltem rá, hogy anyuval soha nem beszéltem err?l. Akkor odamentem hozzá, és megkérdeztem a véleményét. Azt mondta, hogy nagyon félt engem, de természetesen nagyon büszke is rám.
D.: Tanulsz még?
M. A.: Igen, Debrecenbe járok, gépészmérnök szakos vagyok. Emellett még dolgozom is, az Autómániában vagyok szerkeszt?, szóval kevés a szabadid?m.
D.: Mik a jöv? évi terveid?
M. A.: Hát… szeretnék egy MÁSIK motort, egy még jobbat, amivel még jobb eredményeket tudok elérni. Czettner Sándornak, akivel egy csapatban versenyzem, és aki a motorjaimat készíti fel a versenyekre, igen határozott elképzelései vannak arról, hogy mivel fogok jöv?re indulni, de ezt nem árulhatom el. Ehhez persze szponzorok is kellenek. Szóval, ha lesznek támogatók, akkor a cél a csillagos ég, ha nem lesznek, akkor a jelenlegi motorommal kell jöv?re még jobban mennem. Szeretnék nyerni, természetesen.
D.: És egészen hosszú távon mit szeretnél csinálni?
M. A.: Ameddig csak lehet, gyorsulási versenyz? szeretnék lenni. Nem gondolok még arra, hogy abbahagyjam.
D.: Nem félsz?
M. A.: Nem, egyáltalán. Szerintem, aki fél, az utána a félelme miatt hibázik.
D.: Akkor félelmek nélküli, sikeres 2009-es szezont Neked!
M. A.: Köszi szépen!
Legutóbbi hozzászólások