EST. 2002

MX: Az id?járás miatt csúszik a magyar bajnokság

Nagyon komoly versenynaptárt állított össze a motokrossz szakág 2013-ra, de hosszú hónapok kemény munkáját egy pillanat alatt romba döntötte az id?járás. Az illetékesek ezekben a pillanatokban is azon dolgoznak, hogy a környez? ország bajnokságaival összefésüljék az új id?pontokat.

A Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) égisze alá tartozó nyolc szakág közül a motokrossz számít a legnépesebbnek. Még ezekben az ínséges id?kben is dúskálhatunk a versenyt rendezni kívánó pályák között, s?t, néha komoly vita kerekedik, hogy melyik pálya kapjon bajnoki fordulókat, és melyek “csak” a különböz? kupasorozatok versenyeit.

A hazai motokrossz mez?nyének dönt? többségét az amat?r versenyz?k teszik ki, elenyész? azon versenyz?k száma, akik élsportolóként ?zik ezt a roppant nagy fizikai és technikai felkészültséget igényl? sportágat. Viszont a hazai versenyid?pontokat általában mégis hozzájuk igazítják, mivel ?k azok, akik képviselik az országot a nemzetközi viadalokon, így az is érthet?, hogy a szakág hazai vezet?i meg szeretnék adni az esélyét az itthoni indulásuknak is, hiszen els?sorban miattuk mennek ki a néz?k a versenyekre.

A magyar élmez?ny számára a környez? országok nyílt nemzeti bajnokságai jelentik a f? prioritást. A cseheknél, a szlovákoknál, az osztrákoknál és a németeknél indulnak többnyire, világbajnokságra vagy Európa-bajnokságra ritkábban jutnak el, így a magyar sportvezetés mindig kivár, míg ezeknek az országoknak a versenyid?pontjai fixálódik, csak ez után szokták nyilvánosságra hozni a honi helyszíneket és id?pontokat.


Február végén már hivatalos volt minden el?bb említett ország naptára, így a magyaré is, de egy pillanat alatt mindent átrendezett a mostoha id?járás. El?bb az osztrákok, aztán a csehek nyúltak hozzá az id?pontokhoz, aztán a magyaroknak is reagálni kellett. Két bajnokságon kívüli felkészülési viadalt még sikerült megrendezni minimális versenyz?i érdekl?dés mellett, a március 30-i és az április 7-i viadalt azonban nagyon bölcsen törölte a szakágvezetés, az új id?pontokkal egyel?re kivárnak. Nagyon meg kell gondolni, hogy melyik id?pontot mikorra helyezik át. Az el?zetesen kihírdetett menetrend rendkívül szoros volt, most pedig úgy kell matekozni, hogy a legkevesebb ütközés legyen a külföldi versenyekkel. Erre a hétre ígérték a döntést.

Az el?zetesen kiadott versenynaptár így nézett ki az átvariálás el?tt:

MAGYARORSZÁG NEMZETKÖZI ORSZÁGOS MOTOCROSS BAJNOKSÁG
04.07. HÓDMEZ?VÁSÁRHELY?
05.19. TÁPIÓBICSKE?
06.16. ÁCS?
07.28. KÓKA
?08.25. NYÁREGYHÁZA?
09.08. NAGYKANIZSA?
10.20. CSAPATBAJNOKSÁG

MAGYARORSZÁG NEMZETKÖZI UMX, MX4, III.O MOTOCROSS VERSENYSOROZAT
04.21. BUGYI
?05.05. NYÁRSAPÁT
?06.02. GYULA?
06.30. KISKUNLACHÁZA
?09.22. HÓDMEZ?VÁSÁRHELY?
10.06. PANNONHALMA

MXMANIA MOTOCROSS KUPASOROZAT
03.30 K?SZÁRHEGY?
04.13. NAGYKANIZSA
?05.11. SOMOGYVÁR
?06.08. LIGET?
08.18. ÁCS
?09.14. MÁGOCS
?09.28. CSÁKÁNYDOROSZLÓ?
10.26. ZALASZENTGRÓT CSAPAT KUPAVERSENY

MAGYARORSZÁG NEMZETKÖZI MINICROSS ÉS PITBIKE VERSENYSOROZAT
04.27. ?RBOTTYÁN?
05.25. DUNAVECSE?
06.30. KISKUNLACHÁZA?
07.20. ?RBOTTYÁN
?09.01. SZÉKKUTAS

SPRINT-CROSS KUPASOROZAT
08.20 CSÁKÁNYDOROSZLÓ
?10.13 K?SZÁRHEGY

Akik nem járatosak a hazai motokrosszban, nekik íme egy kis magyarázat:

Mi az országos bajnokság?
Ez a legfontosabb kiírás, hiszen a hivatalos bajnoki címeket az itt elért eredmények után osztják ki. Négy kategóriában folyik a küzdelem: 85ccm junior és serdül?, MX2 I. és II. osztály, illetve MX1 I. és II. osztály. A kategkóriákat együtt indítják (85, MX1, MX2), de külön értékelik. A bajnokság idén is nyílt, tehát külföldi versenyz?knek is lehet?ségük van az indulásra. 2013-ban hat fordulós lesz a nemzeti bajnokság, plusz egy csapatverseny, ahol a márkacsapatok 4 f?vel indulhatnak.


Mi az az UMX2, MX4, III. oszt. versenysorozat?
Bajnoki rangja csak az UMX2-es kategkóriának van, ez az utánpótlás kategóriát jelenti, ahol 21 év az indulók fels? korhatára és MX2-es motorokkal vehetnek rajta részt. Más id?pontokban és más helyszíneken zajlik a sorozat, de itt is hat forduló után d?l el a bajnoki cím sorsa. Az MX4 a senior, vagy öregfiúk kategóriát jelenti, a III. osztály pedig az abszolút amat?r kategóriát. Utóbbi kett?t kupasorozatnak írta ki a szakág, év végén a legjobbnak tehát a kupagy?ztes megszólítás dukál.

Mi az az MXmánia Motokrossz Kupa?
A korábbi években virágoztak idehaza a területi versenyek, létezett Kelet-, Dél- és Nyugat-kupa. Mára csak a Nyugat-kupa maradt fent, ez a sorozat azonban annyira kin?tte magát, hogy szinte több embert motoroztat meg, mint az országos bajnokság. Számos kategóriabontás van ezeken a viadalokon, így még a nagyon kezd?knek is van lehet?ségük a saját szintjüknek megfelel? ellenfelekkel szemben versenyezni. A f?szponzor nevét visel? kupasorozat hat fordulós lesz, és idén el?ször csapatversenyt is rendeznek majd.


Mi az a Minicross sorozat?
Ide tartoznak a gyerekkategóriák, vagyis az 50ccm és a 65ccm. Ez a kupasorozat is külön helyszíneken és külön id?pontokban kerülnek megrendezésre. A gyerekkrossz mellett az idén hivatalos kategóriává el?lép? (külön licencet vezetett be a MAMS) pitbike versenyek is ebben a kiírásban kaptak helyet.

Mi az a Sprintcross-kupa?
A Sprintcross egy régi kezdeményezés, amit tavaly húzott el? újra a fiókból a motokrossz szakág. Itt a hagyományos krosszpályáink rövidített nyomvonalán zajlik a küzdelem, tehát a motokrossz és a szuperkrossz közötti m?fajt kapjuk meg ezzel. Ez egyrészt kedvez a versenyz?knek, mert nem kell 30perc plusz két kört kiizzadniuk magukból kétszer a nap folyamán, és kedvez a néz?knek, hiszen átláthatóbb a küzdelem a rövidített nyomvonalon, valamint kedvez a rendez?knek, hiszen pörg?sebb lesz a lebonyolítás. A m?faj pozitív tulajdonságai ellenére nem kapkodnak utána a versenyrendez?k, tavaly is és idén is csak két fordulót sikerült tet? alá hozni.

ugrás fel