EST. 2002

MX: Szvoboda Bence Európa elitjében

Szvoboda Bence el?tt karrierje legnagyobb lehet?sége áll. A 21 esztend?s balatonberényi krosszos ugyan nem indul világbajnoki fordulókon, de rangos nemzeti bajnokságban bizonyíthatja tehetségét. Csehországban a kis kategóriában, az MX2-es géposztályban versenyzik, Németországban a királykategóriában, az MX1-esek között áll majd rajthoz, és emellett idehaza is láthatják ?t motorozni a sportág szerelmesei.

Bence tipikusan az a versenyz?, akir?l azt mondják szakmai körökben, hogy ha egy gazdaságilag fejlettebb országba születik, akkor már régen világbajnok lenne. Zsenge kora ellenére begy?jtött pár rangos elismerést. Idehaza szinte már kiérdemelte a legy?zhetetlen státuszt az MX2-eseknél, a feln?tt bajnokságot eddig egyszer sem veszítette el. Tavaly a cseheknél a legtöbb futamgy?zelmet szerezte ugyanebben a kategóriában, csupán egy sérülés okán kihagyott forduló miatt lett harmadik.

Szvoboda Bence #242

Idén már nem akar hibázni, el szeretné venni, ami már tavaly is kijárt neki. Ennek érdekében egy nagyon komoly téli felkészülési id?szakon van túl. A rendkívül céltudatos krosszos alig pihent a tavalyi szezon leintését követ?en, megszállottan készült a visszavágóra. A kitartó munka sajnos nem hozta meg a várt sikert a cseh bajnokság els? fordulóján, mert technikai gondokkal küszködve csak az ötödik helyen ért célba.

“Az elhúzódó tél miatt keveset tudtam tesztelni velük (a csapattal), ezért az éles versenygépem nem készült a nyitóversenyre. Széria motort kaptam, amin volt egy tuning kipufogó és a rám beállított Havasi futóm?vem. Tisztában voltam vele, hogy ezzel a csomaggal nem fogok tudni maradandót alkotni ezen a hegyi pályán, ennek ellenére apait-anyait beleadtunk a csapattal együtt…Az összetettben elért ötödik helyezésem abszolút reális képet mutatott a technikai felkészültségr?l. Csak olyan motorosok végeztek el?ttem, akiknek fullos technikájuk volt. Kihoztam magamból mindent, most ez ennyire volt elég.” – írta saját honlapján, a szvoboda.com-on.

Szvoboda Bence #242

Sok ideje nem volt bánkódni, mert egy héttel kés?bb, a múlt hétvégén már a szlovák bajnokság els? fordulóján sorakozott fel a rajtgép mögé, immáron az MX1-es kategóriában. Bence ezúttal nem a cseh csapatának a Buksa/Ados KTM Team színeiben indult, hanem a magyar istállója, a HTS KTM Team zászlaja alatt. Ezt a viadalt tesztnek szánták a most hétvégén rajtoló német motokrossz bajnokság, más nevén az ADAC Masters nyitánya el?tt, ami Bencének a legnagyobb falat lesz idén.

“A cseh mez?ny krémje is megjelent Senkvicében, kivétel a legjobbat, Martin Micheket. Szeretem ezt a pályát, mert lendületes és sok ugró van benne. Nagyon jól ki tudtam rajta használni a 450-es blokkban rejl? lehet?ségeket. Jól sikerültek a rajtok, kemény csatákat vívtam az élmez?nnyel, minden klappolt. Sajnos kondicionálisan egyel?re érz?dik, hogy két év kimaradt az MX1-b?l. Hiába éreztem magam toppon a téli felkészülés után, azért a 450-es gép fokozottabb er?nlétet igényel, mint kisebbek. A két rutinos öreg róka, Bartos és Cepelak el?zött csak meg, így összetettben a harmadik lettem. Ez újra önbizalommal töltött el, és sokkal nyugodtabban várom a hétvégi ADAC nyitányt.” – írta szintén a honlapján.

Szvoboda Bence #242

Bár a nyilatkozatokból az t?nik ki, hogy jobb szezonkezdést várt magától, azért ezek az eredmények sem szégyellnivalóak. A hosszú tél miatt talán egy kicsit még berozsdásodott, de innent?l nem lesz számára megállás, szinte minden hétvégére jut egy verseny Bencének. Pár hét múlva már biztosan a gy?zelemért fog csatázni.

Ha naprakészek szeretnétek lenni vele kapcsolatban, akkor ajánljuk a következ? személyes elérhet?ségeit:

facebook: /szvoboda.bence
website: szvoboda.com

ugrás fel