EST. 2002

MX Time: Sérülten is eredményes szereplés

Szöveg és Kép: KTM MX Time Racing Team

Rekkenő hőség várta a nyársapáti indulókat és a motocross rajongóit a Magyar Bajnokság második fordulóján. A KTM Mx Time Racing Team két versenyzője sérülten, a többiek felkészülten néztek a nap elé.

Az egyik sérültünk Szvoboda Bence, aki egész héten lázasan feküdt otthon, de mégis felvállalta a versenyzést. Edzés és kondi híján, na meg a nagy meleg ellenére is remekül sikerült mindkét futama. Negyedik illetve hatodik helyen zárta a második fordulót. Ezzel az eredménnyel is, Bence hét ponttal vezeti a Magyar Bajnokságot, így Ő a legeredményesebb versenyzője a KTM Mx Time Racing Team-nek.  A kategória másik kiemelkedő versenyzője Kerék Krisztián, akinek most nem úgy sikerült a napja, ahogyan azt mindannyian elképzeltük. Az első futamban egy rossz rajt miatt, hátulról kezdhette meg a felzárkózást. A futam során sajnos kétszer is esett, ezért nem sikerült az élbolyig feltornáznia magát. A második etapban már ötödikként ért a célvonalhoz. Így a 12. helyen áll a Bajnokságban.

A 85 ccm-ben induló Weisz Márk remek formában volt, ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy mindkét futamban másodikként futott át a célon. Bár nem sokon múlott, hogy az első helyen motorozó Firtosvárit megelőzze. Lukács Kristóf az előző versenyen bordarepedést szenvedett ezért nem vártunk el nagy dolgokat Tőle. Mindezek ellenére tisztesen helyt állt és mindkét futamban a történtekhez képes remek helyen végzett. Kristóf jelenleg a 10. a Bajnokságban. A márkacsapatok versenyén a KTM Mx Time Racing Team a második helyre ugrott fel, ami reményeink szerint meg sem áll az első helyig.

 

ugrás fel