EST. 2002

MXOB: Adok-kapok

Szöveg és képek: Nagy Norbert

Röpke, hat fordulós motokrossz bajnokságunk már túl van a negyedik állomáson. Az MX2-es géposztályban Szvoboda Bence és Hugyecz Erik gyilkolja egymást, az MX1-eseknél pedig Lécz Gerg? és Sz?ke Márk nem bír a másikkal. Magyar motorsport széria rég volt ennyire izgalmas!

3. forduló, Ács

A bajnokság harmadik állomása Hugyecz Erik emberfeletti teljesítményér?l marad emlékezetes. A Yamaha Fehér csapat motorosa mindkét profi kategóriában elindult ezen a napon, és négyb?l három futamot simán megnyert. Erre nagyon ritkán van példa, még nemzetközi viszonylatban is! De kezdjük a történetet az elején.

Mivel a nagykanizsai derbire nem nevezte csapata Hugyeczet arra számítván, hogy a súlyos vállsérüléssel bajlódó nagy ellenfél, Szvoboda Bence sem indul, komoly lépéshátrányba került, mivel Szvoboda mégis rajthoz állt, s?t nyerni is tudott! Így aztán minden mindegy alapon nekiugrottak a kétkategóriázásnak Hugyeczék.

Sokak arcára ráfagyasztották a mosolyt, amikor az MX1-esek els? futama után kevés pihen?vel csont nélkül nyerte az MX2-esek els? felvonását is. Szvoboda kisebb technikai problémákkal és sérüléséb?l adódó fájdalmaival küzdve csak harmadik lett, így a 2012-es kiírásban el?ször kellett lemondania a futamgy?zelemr?l.


Többet vártunk idén a Szvoboda-Hugyecz párharctól

Ezek után Hugyecz az MX1-esek második futamán sem talált legy?z?re, ezzel pedig értékes pontokat rabolt a bajnoki címért meccsel? Lécz-Sz?ke párostól. Az MX2-esek második futamára aztán megtört a Yamaha ászának lendülete, Szvoboda mögött a második helyen intették le, de az összetett gy?zelmet így is ? vitte haza mindkét profi géposztályban. Sajnos ezzel a páratlan k?rrel sem tudott felzárkózni a pontvadászatban, így az ácsi produkciója csupán látványos volt, de hasznos nem!

Hugyecz és az osztrák Phillip Ringhofer vendégszereplése az MX1-eseknél komolyan megkeverte a kártyákat a pontvadászatban. Az els? két forduló összetett gy?ztesének, Lécz Gerg?nek át kellett adnia vezet? helyét a tabellán az ifjú Sz?ke Márknak, igaz, csupán egy pontocskával.

4. forduló, Kóka

Az év legforróbb napján motokrosszversenyt rendezni legalább akkora ?rültség, mint “Ulálom a niggereket!” feliratú táblával császkálni Harlemben. Ráadásul a 40 fokos kánikula mellé a magyar bajnokság egyik legnehezebb vonalvezetés? pályáját kapta ajándékba a mez?ny a negyedik fordulón, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy drágán adták az életüket a srácok. Hugyecz Erik és csapata ezen a napon nem kockáztatott, és csak MX2-ben indították ?t.

Az ácsi történéseket figyelembe véve mindenki nagy csatára számított a két klasszistól, de az éles verseny sajnos elmaradt. A HTS Team versenyz?je, a vébé pontokkal is büszkélked? Szvoboda Bence tanítani valóan motorozott a kánikulában, ami sajnos ellenfelér?l nem volt elmondható. Hugyecz mindkét futamban bukott, és csak a lekörözés alkalmával tudott test a test ellen csatázni Szvobodával. A harcnak tétje nem volt, a közönséget viszont annál inkább szórakoztatta.


Szvoboda motorozása a vébémen?ket idézi

Szvoboda ezzel a négyb?l hármadszorra duplázott, így sikerült egy kis egérutat nyerni a pontvadászatban. 37 pontos fórját csak elveszteni tudja, az idényb?l hátralév? két fordulón biztonsági motorozás is elég neki a címvédéshez, ami összességében a hatodik magyar bajnoki címét jelentené.

Az MX1-es géposztály küzdelmei újabb fordulatot vett Kókán. A klasszikus hegyi pályán Sz?ke Márk  lóer?fölényben volt Lécz Gerg?vel szemben. A 350-es KTM-mel szenved? Lécz motorjának hiányosságait elképeszt? akarater?vel kompenzálta. Az els? futamban egy esést követ?en összeszorított fogakkal jött át a mez?nyön, de az élen addigra megnyugtató el?nyt kimotorozó Sz?két már nem tudta elkapni a leintésig.


Lécz (8) és Sz?ke nem nagyon bír egymással!

A dráma a második futamban sújtott le a pontvadászatot ekkor már négy ponttal vezet? Sz?kére. Lécz szépen eljött a rajtnál, sokáig vezetett is, miközben Sz?ke hol közelebb, hol távolabb került t?le. Már mindenki berendezkedett erre a sorrendre, amikor Sz?ke egyszer csak elmaradt Lécz mögül. Öt kanyarral a vége el?tt kifogyott a benzin Sz?ke Kawájából, de mivel már szinte az egész mez?nynek kört adott addigra, a harmadik helyen értékelték. Így 22 pont helyett csak 5 egységet veszített ellenfelével szemben, ami azt eredményezte, hogy újra Lécz vezeti a bajnokságot 1 pontocskával. Megjósolhatatlan kettejük párviadalának kimenetele!

A magyar bajnokság most egy kis nyári szünetre megy, a hátralév? két forduló szeptemberben kerül megrendezésre.

A bajnokság állása négy fordulót követ?en?

MX1?
1. Lécz Gergely – 177 pont
2. Sz?ke Márk – 176
3. Kerner László – 136
4. Sáska Gábor – 109
5. Kerese Gábor – 108

MX2?
1. Szvoboda Bence – 195 pont
2. Déczi Balázs – 158
3. Firtosvári Gábor – 144
4. Nagy Alex – 142
5. Vörös Zoltán – 97

 

Még több MX az mxonline.hu kínálatából:

Amit tudni érdemes a motokrosszról!

MXOB, Kóka: Képriport

MXOB, Ács: Beszámoló

ugrás fel