EST. 2002

Németh Balázs: irány a top 5!

A 25 éves budapesti motorost új csapatáról, céljairól és terveir?l kérdeztük.

Balázs számára nem lesz teljesen ismeretlen a FIM Superstock 1000 Kupa, hiszen 2007-ben éppen ebben a sorozatban kezdte meg vb szereplését. Akkor újoncként, egy újonc magyar csapat színeiben háromszor is a pontszerz?k között tudott végezni, és jó teljesítményének köszönhet?en a következ? évben már a Supersport vb-n, majd 2009-ben már a gyorsasági-motoros világbajnokság 250 köbcentiméteres géposztályában indulhatott, ahol több alkalommal pontszerz? helyen intették le.

Ezt három, a Supersport vb-n töltött év követte, amely közül az utolsó, tavalyi szezont a cseh Complus SMS Racing színeiben teljesítette. A csehek által biztosított technika sok bosszúságot és kiesést okozott Balázsnak a szezon során, így már az év vége el?tt megszületett az elhatározás: váltani kell.

A pilóta és menedzsmentje minden lehet?séget mérlegelt, és végül rátalált az ideális megoldásra: 2014-ben a FIM Superstock 1000 Kupában indul egy olasz topcsapat, a Pedercini Racing Team színeiben, amely a bajnoki címért szeretne harcba szállni a sorozatban. A csapat a Superbike világbajnokságnak is állandó résztvev?je, így egy idei jó szereplés esetén a továbblépés lehet?sége is adott lenne Balázs számára. A korábbi többszörös magyar bajnok pilótát kedden, Olaszországban hivatalosan is bemutatta új csapata a közönségnek. Hazatérte után els? benyomásairól, érzéseir?l és céljairól kérdeztük.   

 
– El?ször is gratulálok az új szerz?désedhez. Hogy jött ez a lehet?ség? Hogyan sikerült elintézni? Mit jelent ez most a pályafutásodban? És mik a céljaid az idei évre?

Németh Balázs: – Köszönöm! Ezt a szerz?déskötést is, mint korábban mindegyiket, komoly el?készít? munka el?zte meg. Az idei döntés talán minden eddiginél nehezebb volt, mert a 2013-as szezon közepét?l kezd?d?en komoly változásokról hallottunk 2014-re vonatkozóan, melyek szinte a versenyzés minden részterületét érintették: versenyhelyszíneket, m?szaki feltételeket, a Superbike vb kategóriáit és egyéb körülményeket. Sajnos a nevezési határid? lejártakor sem voltak írott, mindenre kiterjed? feltételek. Így nehéz jó döntést hozni. Rengeteg csapattal tárgyaltunk, ezek többsége Supersport 600-as alakulat volt. Két kezemen sem tudom megszámlálni azokat a csapatokat, melyeket Kelemen Krisztián segítségével megkerestünk. Név nélkül említem meg, hogy pont a számunkra érdekesek nem voltak velünk korrektek. Ez is, és az említett változások szele is közrejátszott abban, hogy mindent újra gondoljunk. A Superbike világbajnokságot a jöv?ben teljesen átrendez? EVO kategória megjelenése, a kés?bbi el?relépés lehet?sége a Superstock 1000 felé irányította figyelmünket. Akik ebben a kategóriában kiemelked?t produkálnak, azok számára szinte minden ajtó megnyílik, és innen egyenes út vezet a Superbike-ba. Ezt a lehet?séget jelenlegi csapatom is felkínálta 2015-re. Nem ismeretlen ez a terep számomra. 2007-ben ebben a géposztályban kezdtem meg vb szereplésemet. Magasra tettem a mércét, de az egésznek csak így van értelme. Szeretnék stabilan az els? tízben motorozni, összetettben az els? 5 hely valamelyikén kikötni, de a legfontosabb, amire mindenki odafigyel: dobogóra állni. A Pedercini Teammel való kapcsolatfelvétel és a kedvez? megállapodás létrejöttében sokat köszönhetek Stefano Favarónak, amit ezúton is szeretnék megköszönni.
 
– Mit érdemes tudni röviden az olasz csapatról? Milyen eredményeik voltak a múltban, milyen sorozatokban versenyeznek, és mióta mennek Superstock 1000-ben?

– A Pedercini Racing Team egy nagy múltú, patinás olasz egyesület. 1993-ban alakult. Az alapító, Donato Pedercini fiának, Luciónak kívánta megnyitni a világbajnoki címhez vezet? utat. Lucio olasz nemzeti bajnokságban elért komoly sikerein felbuzdulva a három versenyz?vel induló Pedercini Teamet 1988-ban már a Superbike világbajnokság résztvev?i között találjuk. 2002-ben a csapat bent van a top 10-ben. Lucio összetettben a 13. helyen végez, és másodszor is megnyeri az olasz bajnokságot, egy évvel kés?bb pedig már a kilencedik a végelszámolásban. 2008 mérföldk? a csapat életében. A sok éves ducatis korszakot a Kawasakival kötött máig tartó, hosszú házasság követte. Az egyesületet néhány éve már a két fiú, Lucio és Ivan irányítja, de a háttérb?l most is figyel, és aktívan segíti ?ket Donato Pedercini. A Superbike világbajnokságon a 17. versenyévadot kezdi meg a csapat. Superbike és Superstock kategóriában indítanak pilótákat. A ma aktív versenyz?k közül is sokan megfordultak a csapatnál. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Morais, Badovini, Salom, Iannuzzo, Rolfo, Aitchison, a visszatér? Scassa… Érdekességként említhet?, hogy 2010-ben itt versenyzett Hayden Roger Lee. Superstock1000-ben több éve meghatározó szerepet tölt be a team. Tavaly három motorosuk végzett az els? tízben, és hét dobogós helyet szereztek.
 
– Kik lesznek a csapattársaid, és rajtuk kívül kiket tekintesz a legnagyobb ellenfelednek

– Superstock 1000-ben négyf?s lesz nemzetközi különítményünk, melyet a tavaly három pódiumot szerzett, összetettben ötödik olasz Lorenzo Savadori, az MRS Teamt?l átigazoló, összetettben nyolcadik francia Romain Lanusse, a vb-n újoncnak számító spanyol Javier Alviz és én alkotunk. A csapat nagyon sikeres szereplést vár t?lünk, nem titkolt vágyuk, hogy valaki közülünk befutó legyen. A dobogós versenyz?k távozása után, a tavalyi év eredményei alapján a legnagyobb ellenfeleink valószín?leg a Barni Racing Teamhez igazolt Mercado és Ježek lesznek. A nevezési lista azonban még nem teljes, és tartogathat meglepetéseket. Remélem, H-Motós versenyz?társaim, Riccardo Cecchini és Robert Muresan is bejelentkeznek egy-egy jó helyezésért.
 
– Papíron, a nevezési lista szerint a Pedercini színeiben fogsz menni. Magyarként egy olasz csapatban mész, közben meg a magyar H-Moto Teambe pont most csatlakozott egy olasz versenyz?. Az élet néha produkál furcsa helyzeteket, nem

– Igen, ez érdekes, de a motorsportban ez nem szokatlan jelenség. Sok ehhez hasonló példát tudnék említeni. A gyorsasági motorsport nagyon nemzetközi. A jó az, hogy ugyanakkora dics?ség magyar pilótaként, vagy magyar csapatként feljutni a csúcsra.
 
– Furcsa lesz két, a H-Moto Team színeiben versenyz? külföldi pilóta ellen menni, miközben tudod, hogy bizonyos értelemben ?k is a csapattársaid? Azért ez kicsit skizofrén állapot, nem?
– Egyáltalán nem. A pályán ebben a sportágban egy nagyon kemény, de sportszer? harc folyik minden résztvev?, így a csapattársak között is. S?t, néha ennek van nagyobb presztízse. Ez nem zárja ki természetesen a felkészülés alatti és a versenyek közötti együttm?ködést. Azt viszont problémának tartom, ha csapatérdekek beleszólnak ebbe a versengésbe. Azt hiszem, minden csapattársam és én is boldog lennék, ha egymás között oszthatnánk el a dobogós helyeket, de sajnos sokan lesznek olyanok a rajtrácson, akik ezt nem így gondolják.

 
– Hányszor találkoztál eddig az olasz csapattal? Milyenek róluk az els? benyomásaid? Milyen nyelven kommunikáltok?

– Két alkalommal találkoztam a csapat vezet?ivel személyesen. Szerz?déskötéskor, illetve a hivatalos csapatbemutatón. Nagyon jók az els? benyomásaim. A családi háttér bens?ségessé teszi a tagok közötti kapcsolatot. Ez a csapat több, mint érdekek alapján szervez?d? „emberek gyülekezete”. Fontosnak tartom, hogy a csapatf?nök egy sikeres pályát bejárt motorversenyz?. Vele könny? lesz szót érteni, és szakmai kérdésekben is számítok a segítségre. A versenyévad kezdetéig két tesztlehet?ségünk lesz, melynek a felkészülésen túl a csapatépítés is feladata lesz. Pillanatnyilag angolul kommunikálunk. Ha hosszú lesz az együttm?ködésünk, akkor ez módosulhat. Megtanulok olaszul, vagy megtanítom ?ket magyarul. 🙂
 
– Az utóbbi három évet a Supersport vb-n töltötted, most viszont a Superstock 1000-ben fogsz menni. Miért a kategóriaváltás? Mindenképp váltani akartál, vagy egyszer?en innen kaptad a legjobb ajánlatot?

– Ahogy korábban említettem, több tényez? is közrejátszott döntésemben. Az inkorrekt partnerek is tereltek ebbe az irányba, de nem ez volt a dönt?. Az idén elkezd?dött folyamatok miatt 2015-t?l a Superbike vb csúcskategóriája az EVO és Superbike szabályrendszerb?l összegyúrt géposztály lesz. Ehhez kerestem a legrövidebb, legdirektebb odavezet? utat, és remélem, megtaláltam.
 
– Tudom, hogy 13 futamot teljesítettél már a FIM Superstock 1000 Kupában. Összességében mennyi tapasztalatod van akár 1000-es motorral, akár Kawasakiról?

– Ezres géposztályban az általad említett 13 világkupa-futamon kívül egy teljes Alpok-Adria évadot teljesítettem sikeresen. Három Alpok-Adria futamot nyertem, a Pannóniaringen célfotóval szorultam a harmadik helyre. Az összetett dobogó is összejöhetett volna, de egy komoly sérülés miatt kénytelen voltam futamot kihagyni. Az ezres kategória elhagyása után még sokáig élt hungaroringi 1:52-vel kezd?d? pályarekordom. Úgy érzem, fekszik nekem ez a kategória. Eddig Suzuki és Honda motorok nyergében ültem. Kawasakival még nem versenyeztem, de a teszteken lesz módom megbarátkozni vele. Pillanatnyilag ez az egyik legversenyképesebb márka.
 
– Idén milyen er?t képviselhet a Pedercini Team Kawasakija ebben a mez?nyben? Hova szeretnél odaérni vele, és mik a realitások?

– A tavalyi összetett negyedik és ötödik helyezés után a csapat jogosan reménykedik a bajnoki címben, mivel az összetett pontverseny els? három helyezettje – Barrier, Canepa, Guarnoni – továbblépett. Csapattársaim közül Savadori három, Lanusse egy alkalommal állt tavaly a dobogón, ezzel versenyképességüket bizonyították már, és nyílván t?lük várják a nagy eredményeket. Ez a terhek egy részét leveszi a vállamról, és egyben komoly motivációt ad az, hogy ilyen környezetben versenyezhetek. Szeretnék mindenkinek, els?sorban támogatóimnak és rajongóimnak kellemes meglepetéseket okozni. Úgy érzem, ennek feltételei több próbálkozás és hosszú várakozás után idén megteremt?dhetnek. Reálisnak tartom a stabil top tízes szereplést, és mindenképp szeretnék felállni a dobogóra.

ugrás fel