EST. 2002

Németh Kornél visszatért az MXGP-be

Egy éves kihagyás után tért vissza Uddevalában az MX1 küzdelmeibe a sorozat egyetlen magyar résztvev?je, és 2005-ben is éppen a Svéd Nagydíjon indult utoljára. Utána vírusos betegsége miatt kényszerült kihagyni a hátralev? futamokat, majd szeptemberben térdszalagszakadást szenvedett. A tavaszi felkészülés alatt edz?motorjait ismeretlen tettes eltulajdonította, még szerencse, hogy együttesét?l, a Kurz csapattól és a Suzuki Magyarországtól sikerült technikát kapnia a gyakorláshoz. A szezon alatt már éles, hazai versenyeken (illetve német bajnoki futamokon) látszott, hogy Németh egyre jobb formába lendül.

A motokrossz világbajnokság legészakibb nagydíját a legendás uddevalai helyszín- en rendezték. Szinte szokás szerint mindkét felvonás gy?ztese a belga Stefan Everts, aki elébb a nemrég debütált KTM-et táncba viv? spanyol Barragannal és az hondás új-zélandival, Coppinsszal osztotta meg a dobogót, majd honfitársaival, Ramonnal és Stijbosszal pezsg?zött egyet.

Németh Kornél az els? futamot már pontszerz? helyen zárta (17. lett, egy bukás után hozta vissza magát), amit a második menetben azzal tetézett, hogy királykategóriás pályája legjobb helyezését érte el: hatodikként ért célba a remek rajtnak és a hatékony támadásoknak köszönhet?en. Ezzel összetettben az el?kel? 10. helyen végzett.

ugrás fel