EST. 2002

Nemzetek Krossza: A magyar csapat összeállítása

A MAMS augusztus 15-i ülésén vitatta meg a Nemzetek Kupáján rajthoz álló háromf?s magyar legénység keretét. Hosszas huzavona után végül a Németh Kornél (Suzuki), Borka János (Kawasaki), és Czuni László (Honda) triónak szavazott bizalmat a szövetség. A csapatot id. Borka János fogja dirigálni.

Kornél lesz a húzóember

Nem is indulhatna er?sebb összeállításban a nemzeti válogatott: Kornél már többször letette névjegyét a VB porondján, Borka Jánika nevét már ismerik Európában, Czuni Laci pedig már az MX3-as világbajnokságban is megcsillantotta képességeit. Nem lehet más a csapat célja, minthogy beverekedje magát az A dönt?be, hogy a legjobb húsz nemzettel mérk?zhessenek meg a helyezésekért. Kori az MX1-es kategóriában indul a 79-es rajtszámmal, Janika MX2-es Kawasakijára a 80-as, Czuni MX3-as Hondájára a 81-es szám lesz felfestve.

Az eddigi gy?ztesek

Ország

Versenyz?k

2005

USA

Ricky CARMICHAEL / Ivan TEDESCO / Kevin WINDHAM

2004

Belgium

Stefan EVERTS / Steve RAMON / Kevin STRIJBOS

2003

Belgium

Stefan EVERTS / Steve RAMON / Joel SMETS

2002

Italy

Andrea BARTOLINI / Alessio CHIODI / Alessandro PUZAR

2001

France

Yves DEMARIA / Luigi SEGUY / David VUILLEMIN

2000

USA

Ricky CARMICHAEL / Ryan HUGHES / Travis PASTRANA

1999

Italy

Andrea BARTOLINI / Alessio CHIODI / Claudio FEDERICI

1998

Belgium

M. BERVOETS / P. CAPS / Stefan EVERTS

1997

Belgium

M. BERVOETS / Stefan EVERTS / Joel SMETS

1996

USA

Jeff EMIG / Steve LAMSON / Jeremy McGRATH

1995

Belgium

M. BERVOETS / Stefan EVERTS / Joel SMETS

1994

Great Britain

HERRING / MALIN / NICOLL

1993

USA

Jeff EMIG / Mike KIEDROWSKI / Jeremy McGRATH

1992

USA

Jeff EMIG / Mike KIEDROWSKI / LILES

1991

USA

Damon BRADSHAW / Mike KIEDROWSKI / Jeff STANTON

1990

USA

Damon BRADSHAW / Jeff STANTON / Jeff WARD

1989

USA

Mike KIEDROWSKI / Jeff STANTON / Jeff WARD

1988

USA

Rick JOHNSON / Ron LECHIEN / Jeff WARD

1987

USA

Bob HANNAH / Rick JOHNSON / Jeff WARD

1986

USA

David BAILEY / Rick JOHNSON / Johnny O’MARA

1985

USA

David BAILEY / Ron LECHIEN / Jeff WARD

1984

USA

David BAILEY / Rick JOHNSON / Johnny O’MARA / Jeff WARD

1983

USA

David BAILEY / BARNETT / Broc GLOVER / Jeff WARD

1982

USA

David BAILEY / CHANDLER / GIBSON / Johnny O’MARA

1981

USA

HANSEN / LAPORTE / Johnny O’MARA / SUN

1980

Belgium

Georges JOBE / Andre MALHERBE / Van den BROEK / VROMANS

1979

Belgium

Roger de COSTER / Harry EVERTS / Andre MALHERBE / Van den BROEK

1978

USSR

KAVINOV / KHUDIAKOV / KORNEEV / Guennady MOISSEEV

1977

Belgium

Roger de COSTER / Andre MALHERBE / MINGELS / Van VELTHOVEN

1976

Belgium

Roger de COSTER / Harry EVERTS / Gaston RAHIER / Van VELTHOVEN

1975

Czechoslovakia

BARBOVSY / CHURAVY / NOVACEK / VELKY

1974

Sweden

Bengt ABERG / Hakan ANDERSSON / JOHNSSON / KRING

1973

Belgium

Roger de COSTER / GEBOERS / HEEREN / Van VELTHOVEN

1972

Belgium

Roger de COSTER / Van de VORST / Van VELTHOVEN

1971

Sweden

Bengt ABERG / HAMMARGREN / JONSSON / PETERSSON

1970

Sweden

Bengt ABERG / HAMMARGREN / JOHANSSON / JONSSON / KRING

1969

Belgium

Roger de COSTER / GEBOERS / Joel ROBERT / TEUWISSEN

1968

USSR

ANGERS / PETUSHKOV / POGRBNIAK / SHINKARENKO

1967

Great Britain

BICKERS / EASTWOOD / Jeff SMITH

1966

Great Britain

BICKERS / EASTWOOD / RICKMAN

1965

Great Britain

LAMPKIN / EASTWOOD / Jeff SMITH

1964

Great Britain

D.E. RICKMAN / D.J. RICKMAN / Jeff SMITH

1963

Great Britain

BURTON / D.E. RICKMAN / D.J. RICKMAN

1962

Sweden

JOHANSSON / LUNDELL / Rolf TIBBLIN

1961

Sweden

LUNDELL / Bill NILSSON / Rolf TIBBLIN

1960

Great Britain

CURTIS / RICKMAN / SMITH

1959

Great Britain

DRAPER / RICKMAN / SMITH

1958

Sweden

GUSTAVSSON / LUNDELL / Bill NILSSON

1957

Great Britain

CURTIS / MARTIN / SMITH

1956

Great Britain

DRAPER / SMITH / WARD

1955

Sweden

GUSTAVSSON / Sven LUNDIN / Bill NILSSON

1954

Great Britain

CURTIS / STONEBRIDGE / WARD

1953

Great Britain

ARCHER / DRAPER / WARD

1952

Great Britain

NEX / STONEBRIDGE / WARD

1951

Belgium

JANSEN / LELOUP / MEUNIER

1950

Great Britain

DRAPER / HALL / LINES

1949

Great Britain

LINES / MANNS / SOOVELL

1948

Belgium

COX / JANSEN / MILHOUX

1947

Great Britain

NICHOLSON / RAY / RIST

ugrás fel