EST. 2002

Nemzetek Krossza: Team Belgium

Az ausztrálok és az amerikaiak után a Belga Motokrossz Szövetség is nyilvánosságra hozta a nemzeti csapat összetételét. A szövetségi kapitány Joel Robert továbbra is Steve Ramon-nak, Kevin Strijbos-nak és Stefan Everts-nek szavaz bizalmat. Ebben az összeállításban 2004-ben már elhódították a Nemzetek Kupáját a belgák, igaz akkor az amerikai különítmény távol maradt az eseményt?l, tavaly pedig a harmadik helyen végeztek USA és Franciaország mögött.

Everts 18 évesen debütált a válogatottban.

A csapat kapitánya természetesen az immáron tízszeres világbajnok Stefan Everts lesz, aki majd az MX1-es kategóriában fog indulni. A Királynak ez lesz a rekordnak számító 16. indulása a Nemzetek Krossza történetében (karrierje alatt csak a ’95-ös, a ’99-es, és a 2002-es versenyen nem vett részt), valamennyi fellépésén a dobogón fejezte be az együttes a versenyt, ötször a legmagasabb fokán.

Revansra készül a csapat Everts utolsó fellépésén.

Ramon 2001-óta betonbiztos alakja a csapatnak, Strijbos pedig 2004 óta alappillére a válogatottnak. Az el?zetes információk szerint Strijbos indul az MX2-es kategóriában, miután a tavalyi évben csak verg?dött Ramon a 250-es négyütem?vel, így ? a 450-es Suzukival versenyzik majd Stewart-tal és Byrne-nel egy csoportban.

ugrás fel