EST. 2002

Nyílt levél Czvik Istvántól

Ezúton szeretném megköszönni Söreg Tamásnak, Végh Vihar Harcos Edinának, Anonimnak, Rezgő Eriknek, Udvardi Lászlónak, Vincz Elemérnek, Horváth Péternek, Molnár Sándornak, Szabó Margit Ildikónak, Gál Csabának, Zachár Mihálynak, Motorshow1-nek, Filler Krisztának, Dr. Sziklavári Rudolfnénak és Weisz Lajosnak a bennem és csapatba vetett bizalmukat. Valamint Amerikában élő Csizmazia Endrének, aki külön erre a célra egy nagyobb összeget tett letétbe(3000 $). Ők azok, akik valóban a tettek mezejére léptek és elutalták az általuk felajánlott összeget, amely a mai állás szerint összesen: 205.000 Ft. Köszönöm nektek a csapat nevében is. Sajnálom viszont, hogy a rengeteg telefonhívás és ígéret, amit az utóbbi időben kaptam, nem hozott igazán sikeres végeredményt. Remélem, hogy azok az emberek és szervezetek ismét felveszik velem a kapcsolatot, és útjára tudjuk bocsátani segítségükkel a nemzeti csapatunkat a tengeren túlra. Nagyon sok kellemetlen intrika és a témához nem illő hozzászólás látta meg a napvilágot az utóbbi napokban, de én akkor is azt tartom a legfontosabbnak, hogy a csapat méltón és a legjobb feltételekkel indulhasson a versenyen. Nem fogom a finisben feladni, bár az idő véges. A legutolsó időpont augusztus 31. Ha eddig nem érkezik meg az induláshoz szükséges összeg, véget ér a gyűjtés. Természetesen az adakozóknak azonnal visszautalom az általuk felajánlott összeget. Déczi Ferenc, szakágvezetőnek, pedig külön köszönet, azért, hogy a kritikák és mocskolódások ellenére segíti a csapat kijutását, azzal, hogy nevezésüket útjára indította. (Ifj. Németh Kornél, Czúni László, Szvoboda Bence)

Ezúton kérek mindenkit, aki még hisz ebben az egész ügyben SEGÍTSEN!!!!

Előre is köszönöm azoknak, akik már tettek és azoknak is akik, tenni akarnak

Üdvözlettel:
Czvik István.

Kategóriák

Bronz fokozatú támogató: 1-19.999 HUF
Ezüst fokozatú támogató: 20.000 – 99.999 HUF
Arany fokozatú támogató: 100.000 – 399.999 HUF
Platina fokozatú támogató: 400.000 HUF-tól

BRONZ: Emléklap, válogatott csapat dedikálásával
EZÜST: Csapat póló, válogatott csapat dedikálásával
ARANY: Versenymez, válogatott csapat dedikálásával (1 db)
PLATINA: Versenymez (3 db a versenyz?k egyéni feliratozott dedikált meze)

Tehát a bankszámlaszám: OTP 11773212-00133399

Együtt a motorsportért!!

Czvik István elérhtőségei:

70/318-33-90, mxtime@mxtime.hu

ugrás fel