EST. 2002

Olvasói levél

‘A másik óriási csalódást az Arai Kupa mez?nye okozta! Az éve elején tiltakoztam
az ellen, hogy itt kinyissák a kapukat a köbcentit illet?en lefelé, azaz engedélyezzék,
hogy a 400-as motorok is indulhassanak. Akkor úgy ítéltem meg, hogy ez tönkreteszi a Supersport 400-as bajnokságot. De a nyitás nem csak elvitte a versenyz?ket
a SSP 400-ból, hanem nem is növelte az Arai Kupa résztvev?inek számát. Egyszer?en elt?ntek a versenyz?k! A Pannonia Ringen 12 résztvev?je volt az Arai Hungária Kupának.’

Kicsit személyesen is érintve érzem magam, lévén tavaly én is indultam az akkor
még Cosmo-kupa futamain, azonban idén nem úgy jöttek össze a dolgok. Télen bordatörés,
tavasszal inszalag szakadás, ami még nem múlt el nyomtalanul.
Ezeket a dolgokat csak tetézte, hogy tavasz körül derült csak ki, hogy a Hungaroring
felújítása miatt három verseny reptéren kerül megrendezésre. Mivel anyagi lehet?ségeim
korlátozottak, úgy döntöttem, ezeken a futamokon nem éri meg ugyanannyi pénzt egy versenybe invesztálni, mint egy kiépített, jól és biztonságosan
motorozható pályán. Így váltam én is ‘elt?nt versenyz?vé’, bár a futamokon
eddig mindig ott voltam, de sajnos csak mint néz? illetve szurkoló. Lelkesedésem, motorozás iránti szeretetem mit sem változott tavaly óta.

Az idén elt?nt többi versenyz?nek is nyilván megvan a saját története, miért
nem vállalta az indulást a versenysorozaton ebben az évben. Ezeket az indokokat véleményem
szerint csak tetézte, hogy edzéslehet?ség is jóval kevesebb volt az idény során,
mint tavaly, nyilván a Hring felújításának eredményeként.

(Ha csak ezeket a dolgokat nézzük, a 12 indulót már nem is mondanám kevésnek.
Pláne ha a Supersport vagy a Stocksport 4 f?s magyar különítményéhez viszonyítom.)

Ezeken kívül szerepe lehet a versenyz?k elmaradásában az anyagi oldalnak is.
Vannak versenyz?k akiknél ez nem, vagy nem olyan mértékben jelen problémát mint
másoknál. A többség, (talán még a magyar profik között is akad olyan aki) kizárólag
a saját pénzéb?l finanszírozza a versenyzését. Ez kezdetben a magyar körülményeket
figyelembe véve azt kell mondjam, elfogadható dolog. A baj ott van, hogy a kés?bbiek folyamán is nagyon nehéz támogatókat találni. Miért? Erre
kérdésre nagyon sok válasz adható. Egyet mégis szeretnék kiemelni. Többek között
azért nem, mert a vesenyeket nem látogatja a közönség (kivétel talán csak a kalocsai futam volt) és nem szerepelnek a híradásokban, sajtóban. Ezeken
a futamokon nincsenek olyan tömegek, mint mondjuk a gyorsulási versenyeken,
pedig van verseny, ami EB-vel együtt kerül megrendezésre! És amíg nincs nagy
számú közönség illetve megfelel? számú médiamegjelenés, addig csak a motorsporthoz
közel álló, elhivatott sz?k kör fogja támogatni a magyar amat?r és profi motorosokat. Másnak egyszer?en nem éri meg. Bárkinek ráragaszthatom
a cégnevét a motoromra, ha elmarad a közönség, nem szerepel az esemény a híradásokban
a sajtóban, fölösleges, nincs értéke. És itt jut nagy szerephez a versenyeket rendez? társaság, mint a BR Organisation is! Hatékony marketinggel
és ha szükséges a jegyárak csökkentésével (ne adj isten ingyenes belép?vel)
csalogassa a közönséget és a sajtót ezekre a futamokra.

A fentiekhez hozzá kell f?znöm, hogy az utobbi id?ben szerencsére látni már
olyan TV m?sorokat, amik ezekr?l a motoros eseményekr?l számolnak be. Remélem
számuk szaporodni fog! Talán valami megindult e téren?

Üdvözlettel:

Adorján Tamás
egy elt?nt amat?r versenyz?

ugrás fel