EST. 2002

Puma 2010: újultak a nagymacskás csizmák

Biztos létezik még motoros aki sosem látott még Puma motoros csizmát – mondjuk hogy nem MI-olvasó az illet?, az is biztos – pedig hát…

A sportért? gyártó fejleszt?mérnökei a 2010-es Pumák majd’ minden tagján néhány apró, de lényeges helyen változtattak, lássuk melyek ezek az el?z? évi modellekhez képest a négy legismertebb, legkeresettebb Puma csizma esetében!

Puma 1000 v3 – 89.900 Ft

A Puma-ért?k már nevéb?l is tudhatják, hogy az 1000 szinte teljesen megújult kívül-belül (v3 = harmadik verzió), bár a f?bb vonalain ez nem látszik els?re. A harmadik kiadáson a padkaterel? már m?anyagból készül, és új kiképzéséb?l adódóan spicceléskor együtt tud hajlani a csizma orr részével – ezt komfortnövelés címszó alatt. Ezen kívül megváltoztatták a sípcsont párnázását illetve a bokaprotektorok elrendezését, ennek köszönhet?en sokkal kényelmesebb lett a csizma.

A bels? „zoknicsizma”, ami az 1000-hez jár, azzal, hogy immár rugalmasabb, a fel-levételt könnyíti meg, illetve a talpbetétet és a hátsó nyelv rögzítését is meger?sítették.
Sokak igényére reagálva megjelent a perforált kivitel is, ez egyedül a fehér-piros színkombinációban érhet? el. Az idei 1000 V3 színek: fekete-fehér, fekete-piros, és a perforált fehér-piros. A mérettartomány továbbra is 38-tól 46-ig tart. A Puma 1000 v3-at a danger.hu-n ide kattintva érheted el!

Desmo v2 – 62.900 Ft; Desmo V2 GTX (100% vízálló változat) – 72.900 Ft

A Puma bestseller csizmáján számottev? változás nem történt, mindössze a cipzár mellett kapott egy kis elasztikus betétet, amit fel-le vétel során fogunk áldásba foglalni. Ezen felül az „ami nem romlott el, azt ne javítsd meg” elv érvényesül a Desmo esetében, s?t, visszahozták a palettára a 2007-ben oly sikeres fehér-piros színkombinációt, így a divatdiktátorok újra fintorgás nélkül élvezhetik a Puma Desmo minden el?nyös tulajdonságát, a mérettartomány maradt, 38-tól 47-ig. A Puma Desmo v2-?t a danger.hu-n ide kattintva érheted el!

Roadster v3 – 54.900 Ft; Roadster v3 GTX (100% vízálló változat) – 64.900 Ft

A túrasport csizmánál a Desmo megoldásához hasonló, cipzár melletti elasztikus betétet emelnénk ki, mint 2010-es újdonságot, minden más, azaz a kiváló ár/érték arányú csizma maradt a régi. Az idei színek: fekete-piros és fekete-fehér, a mérettartomány szintén 38-tól 47-ig terjed. A Puma Roadster v3-at a danger.hu-n ide kattintva érheted el!

Flat 2 v3 – 44.900 Ft

Egy rossz hírt azért sikerült becsempészni a 2010-es Pumák közé: a Flat II Gore-Tex membrános vízálló változatát megszüntették. Ennyi volt, de cip?ségét tekintve amúgy is kicsit kilógott a sorból, úgyhogy nem sajnáljuk nagyon.
A Flat II minden más kellemes jellemz?je azonban maradt változatlan, a színek a Roadsterhez hasonlóan a fekete-piros és a fekete-fehér, a mérettartomány pedig 38-tól 47-ig tart. A Puma Flat 2 v3-at a danger.hu-n ide kattintva érheted el!

A DanGer Bikes bemutatótermében jelenleg minden típus minden méretét megtaláljátok mindegyik fenti színösszeállításban, nem mellékes, hogy a tavalyival megegyez? árakon, áremelés ugyanis nem volt.

Aki pedig nem a legújabb verziókra áhítozik (és szerencsésnek érzi magát), az a DanGer-webshopban kattintson az Akciós termékekre, hiszen a 2009-es Puma csizmakészlet még elérhet? példányaihoz 20-30%-os kedvezménnyel juthattok hozzá jelenleg.


DanGer Bikes

1133 Budapest, Tisza u. 18. (Heged?s Gyula-Tisza u. sarka)
Telefon: +36-205-DAN-GER (+36-205-326-437)
www.danger.hu

ugrás fel