EST. 2002

Rattray menni Amerika

Szöveg: -nn- Fotó: KTM

Derült égből villámcsapásként érte a hír a motokrossz-világot: Tyla Rattray élő szerződése ellenére faképnél hagyta munkáltatóját. MX1 helyett az amerikai bajnokságot választotta a frissiben megkoronázott dél-afrikai MX2-es világbajnok.

Rattray döntése azért is meglepő, hiszen biztos helye volt a KTM gyári csapatában a mattighoffeniek leépítése ellenére. Ráadásul az osztrák gyár Rattray hét éves profi karrierje alatt végig hű maradt hozzá még akkor is, mikor fél szezonokat kellett kihagynia sérülések miatt.

Alig egy héttel ezelőtt még boldogan újságolta rajongóinak saját honlapján, hogy mennyire odáig van azért, mert a KTM odaadta neki azt a motort, amivel végre megnyerte a világbajnokságot. Rattray azt is elárulta, mennyire várja az új kihívást, az MX1-es géposztályt.

Amerikában Mitch Payton Kawasaki csapatában fog versenyezni -ezt saját maga erősítette meg egy videó interjúban – ott ahonnan rengeteg nagy amerikai bajnok kinevelődött már. A legnagyobb amerikai versenyzők mellett, három másik vb-menő, Mickael Pichon, Ben Townley és Grant Langston is ebben az egységben ért el szép sikereket. Most Rattray-en van a sor.

A hagyomány folytatódik?

Nem Rattray lesz az első dél-afrikai világbajnok, aki megkoronázása után Amerikát választotta. A világbajnokság porondján eleddig legsikeresebb (és egyben a legelelső dél-afrikai) krosszos vándorolt ki elsőként. Greg Albertyn 1992-ben a 125-ös, 1993 és 1994 250-es világbajnoka a kemény amerikai mezőnyben csupán egyszer tudott bajnokságot nyerni, 1999-ben koronázáták meg a 250-es géposztály királyának. A szuperkrossz valahogy sosem feküdt neki igazán.

Grant Langston követte elődjét. Miután 2000-ben világbajnok lett a 125-ös kategóriában, rögtön Amerikára váltott. Langstonnak már jobban ment a szuperkrossz: Ernesto Fonseca és James Stewart után ő lett a harmadik motoros, aki két egymást követő évben nyerte meg a nyugati és a keleti parti Lites szuperkrossz kiírást (2005, 2006). De Albertynhez hasonlóan, motokrosszban is csúcsra ért: 2003-ban a 125-ös, 2007-ben a 450-es kategória bajnoka lett. Máig Langston a legeredményesebb dél-afrikai bevándorló.

Rattraynek tehát fel van adva a lecke, eddig mindkét világbajnok honfitársa helyt állt az amerikai mezőnyben. Nem kicsit lesz ciki számára, ha nem tudja folytatni a dél-afrikai motokrossz hagyományokat.

MX hírek a Superpole jóvoltából

A [motorinfo.hu]n az MX híreket az O’neal motokrossz felszerelések magyarországi importore, a Superpole KFT. támogatja.

ugrás fel