Úton
Rengeteg dolog lepi meg az embert a Duke 950-nel való közlekedés közben. Elsõ
helyen említendõ a manõverezés – mintha valóban egy egyhengeresen ülnél; köszönhetõen
egyrészt a vázbeállításoknak – a tengelytávolság 1405 mm -, másrészt a motor
nagyon jó reakcióinak. Ha zárt gázzal érkezel kanyarba, nem blokkolja a hátsó
kereket, míg a kanyarkimenetnél nagyon gyorsan éri el a kívánt fordulatszámot.
A tehetetlenség ezen hiánya nagyrészt a motortengely könnyedségének köszönhetõ
(kevesebb, mint 5 kg-t nyom). Ez teszi gyorssá, álomkönnyûvé és ‘kockázatok
és mellékhatások nélkülivé’ a bedõléseket kanyargós utakon – ez alapvetõ
követelmény.
A felfüggesztések minden esetben jól dolgoznak. Míg a WP (upside-down) villa
(48 mm) kifogástalan, a monolökhárító helyenként túl barátságtalanul szól vissza.
De fékezéskor lepõdtem meg a legjobban: az alacsony tengelytáv, a felfüggesztések,
és a váz geometriája miatt azt hittem, hogy nehezebb lesz a megállás. Tévednem
kellett: a kitûnõ súlyelosztás és centralizáció, valamint a nagyszerû vezetõhelyzet
a motort minden körülmény között könnyen kontrollálhatóvá teszik.
Manfred Schickbauer, a KTM tesztere és Alan Cathcart a próba közben
Az aerodinamikus védelem 150 km/h-ig elfogadható, ugyanakkor rém zavaróak
a lábtartó mutatta rezgések 5.000 és 9.200 fordulat között. A probléma valószínûleg
a motortengely kiegyensúlyozásában keresendõ. De – ezt Felber mondta – a tény,
hogy Meoni 950 Rally-ján nem éreztem volna hasonlót, azt mutatja: probléma az,
aminek van megoldása.
Legutóbbi hozzászólások