EST. 2002

SBK: beteg a Ducati, Pasini a gyógyszer?

Valami nagyon nem akar összejönni idén a Ducati Xerox csapatnak, a vörösök gyári alakulatának az SBK-ban. Míg Haga tavaly a végs?kig harcban volt a vébé-címért és miután az el?szezonban imponáló magabiztossággal futották gyorsköreiket Fabrizióék, a szezon élesre fordultával úgy maradtak el az eredmények.

Akik attól tartottak, hogy a Ducati er?fölénye rá fogja nyomni bélyegét a bajnokságra, azok végleg elhessegethették effajta gondolataikat Assen után. Tardozzi távozása teszi, vagy valami fura átok szállt a csapatra? Esetleg mindkett?? Tény, hogy a riválisok rendre villantak már, ki így, ki úgy, miközben Bologna eddig legfeljebb a privát színekben induló Carlos Checa eredményeire lehet büszke.

Ezzel párhuzamosan a Moto2 géposztályban is vannak szép számmal, akiknek finoman szólva nem jött ki a lépés az eddigi teszteken, edzéseken és futamokon. Mattia Pasini és Gianluca Montiron viszonya állítólag olyannyira megromlott mindössze két vb-forduló alatt, hogy kétséges, folytatják-e együttm?ködésüket.

És akkor itt kapcsolódik be a sajtó: olasz források máris összeházasították Mattiát és a Xeroxot. Az igaz, hogy Pasini azon kevesek között van, akik kipróbálhatták annó a Desmosedici GP9-et (körözött a Pramac motorjával, aztán a Mugellón a gyári prototípussal is), amúgy pedig igazán szívesen fogadnák a csapatban. MotoGP-s bemutatkozása valószín?tlen, az igazat megvallva az SBK-s is, persze lehet realitása – hiszen a dolgok valóban rosszul állnak mindkét fronton.

Egy lehetséges forgatókönyv szerint Pasini kaphat egy motort SBK-s indulás céljából, ezzel egyidej?leg pedig a tapasztalt Franco Battaini mellé szeg?dhet GP-s tesztpilótának. Nem biztos, hogy rosszul járnának a felek, a gond már csak az, hogy Montiron csapatához él? szerz?dés köti a versenyz?t a Moto2-be.

Talán sokan emlékeznek, amikor egy ugyancsak ex-250-es fenegyerek, bizonyos Marco Simoncelli beugrott egy imolai rundra az SBK-ba… Sic akkor dobogóra állt a második versenyen – talán nem olyan rossz el?jel.

Mindeközben a Superbike vb a monzai felvonásra készül… a készül?dést némileg beárnyékolják az izlandi Eyjafjallajokull vulkán kiújulni látszó aktivitása. Az Egyesült Királyságból és ír területekr?l repülni kívánó versenyz?ket konkrétan fenyegeti a légtérzár réme.

Több brit reptérr?l nem szállhatnak fel gépek, Jonathan Rea pedig nemrégiben a Twitteren azt írta egy bejegyzésben: ‘Cal Crutchlow és én a szigeten ragadtunk és készülünk az autóútra… reméljük, mister Flammini elhalasztja a pénteki szabadedzéseket.’

A csapatoknak elvileg nem szabadna, hogy logisztikai problémát okozzon a vulkán, a ‘brit különítmény’ azonban népesnek mondható és többen hazautaztak pihenni, edzeni a Holland Nagydíj után. Részletek kés?bb.

ugrás fel