Keserédes véget ért a vasárnapi futam Magny–Coursban. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti nagyszerű rajt után a 13. helyről egészen a 6. pozicióig zárkozott fel, ám sajnos az utolsó körökben bukott, így csak a 20. helyen hozta be a motort.
A VB egyetlen magyarja csalódott ugyan az eredményt illetően, de ennek ellenére rengeteg pozitívumot sikerült elhoznia a hétvégéről:
„Erre a hétvégére a korábbi PTR Hondás mérnököm, Andy is csatlakozott a csapathoz, hogy segítsen. Régebben remekül dolgoztunk együtt és ez most is látszott az egész hétvégén, hogy azonnal megérti, amit kérek. Végre a második versenyre kaptam egy olyan beállítást, amit mindigis szerettem volna. Nagyon élveztem a mai napot, úgy tudtam motorozni, amire már régóta várok és végig erősnek éreztem magam. Nem igazán foglalkoztam vele, hogy hány kör van hátra vagy mennyi az előnyöm, csak próbáltam minél jobb pozícióba kerülni és még akár Debise-t is utolérni. Nem akartam biztonsági játékra menni, de sajnos ennek egy bukás lett a vége. Elemeztük az esést, semmi extra nem történt, a futómű nem a megfelelő pozícióban volt a kanyarban és így elment az eleje. Nyilván ebben az is közrejátszott, hogy ezzel a beállítással most mentem először és nem számítottam egy ilyen esésre, de ebből is tanultam. Remélem innen tudjuk folytatni Barcelonaban, mert hiszem azt, hogy most tényleg találtunk egy jó alapot.” – mondta el a HUMDA pilótája.
A Supersport-világbajnokság mezőnye 2 hét múlva legközelebb Barceolnában lép pályára.
Legutóbbi hozzászólások