EST. 2002

Silverstone: Bayliss gy?zelme angol vizeken

Troy Bayliss nyerte az els? silverstone-i versenyt, ezzel közelebb lépett a tabellán Toselandhez. A Ducati ausztrál er?sségének brit superbike bajnoki múltját ismerve várható volt, hogy kitesz magáért, pedig elvben még mindig sérült. Ám a helyismeret és a koncentrált agresszió önmagában kevés lett volna – ehhez a sikerhez a szárazra és vízre egyaránt tökéletes beállítások is kellettek.

Michel Fabrizio már az elején elbukik. A hazai pályán játszó James Toseland a mérk?zés els? félidejében elkövette eddigi szezonjának els? igazán nagy hibáját, és ezt a végs? helyezése is megérezte. Es?ben kezd?dik az els? verseny, de még csak félig ázott pályán. Troy Bayliss kit?n?en rajtol a pole-ból, és nem engedi az els? helyet senkinek. A két yamahás, Corser és Haga – ekkor még ebben a sorrendben – nyomulnak utána, Toseland negyedik, de nem úgy t?nik, mintha képes volna tartani a leggyorsabbak tempóját. A brit éllovas a harmadik körben elveszíti uralmát a CBR-RR felett egy gyorsításnál, a homokba huppan: a motor jobb oldala sérül és egy vízcs? is bánja az ütközést. James nyilván nem így tervezte, de sebes kárfelmérés után visszaül a nyeregbe, és irány a verseny – a tizenhetedik helyr?l.

Az élen Bayliss evez a tócsák között, mögötte a két Yamaha viszont helyet cserél: Haga el?zi Corsert, és mintha közelítené Baylisst – és valóban, a ducatis el?nye a nulla és a másodperc közötti sávban lebeg. Borzasztó nagy menet az es?ben, ahol egy mikronnyi hiba is könnyen az üde albioni pázsitra katapultálhatja az embert. A világbajnok nem adja a b?rét, hozza a meccset, repül a harminchetedik gy?zelme felé. Haga is megbecsüli a második helyet, azzal is jelent?sen közelítette Toselandet. Most mindenki az angol hondásra vadászik – aki, miután visszaállt a futamba, a nyolcadik helyen zárt egy vehemens fölzárkózás, na meg Brookes, Nieto, Polita és Xaus kiesésének eredményeképp.

Es?nap

Nincs mit tenni: van, hogy tényleg bejön, amit az id?jósok mindanak. Az els? verseny után a körülmények nemhogy javultak volna, még extrémebbekké váltak. Az amúgy szépszámú néz?sereg, versenyz?, szerel?, pályabíró – itt mindenki elázott, így a második felvonás kezdési idejét els? lépésben harminc perccel elhalasztották, remélve legalább egy árnyalatnyi javulást. Azokat a részeket, ahol tócsák alakultak ki, szárítani kezdik a pályamunkások. De a szél vészesen feler?södik, a h?mérséklet alapján meg inkább egy februári vasárnap volna a dologból kisejthet?, nemhogy pünkösd.

Nincs mit tenni: a silverstone-i Superbike nagydíj második versenye nem rajtolhat el, szól a verdikt. Imola, 2005 óta nem történt ilyen. Paolo Flammini az FGSport nevében annyit mondott, mindent megtettek, hogy megrendezhessék a futamot, de ilyen helyzetben nem képesek garantálni a pilóták testi épségét. ‘Szeretnék köszönetet mondani a néz?knek, szurkolóknak, akik a hideg és az es? ellenére is kitartottak.’

Show must go on? Ha a WSBK-hétvégét így csonkának érezzük, az teljesen jogos. Következ? találkozó június 17-én, Misanóban – jön a San Marinói Nagydíj.

Max Biaggi most esett át a t?z- (illetve víz-) keresztségen a nedves borításon alaposan bajban lév? Suzukin – ezzel együtt is hatodik a Kalóz, a remek Rolfo Hondája és Laconi Kawasakija mögött. Kagayama csapattárs féltávnál már kört kapott, aztán elesett – Biagginak a nyolcvan másodperc hátránnyal együtt is aranyat ér a májusi es?: két pontot ? is hozott a kergetend? Toselanden, most -38-on áll.

A futam végére már olyan szinten zuhog az es?, hogy a versenybíróság bejelenti a második felvonás húsz körösre – az eredeti huszonnyolc helyett – rövidítését…

Silverstone, els? – és utolsó – verseny

1 Bayliss T. Ducati 999 F07 46’02.875
2 Haga N. Yamaha YZF-R1 46’04.910
3 Corser T. Yamaha YZF-R1 46’07.443
4 Rolfo R. Honda CBR1000RR 46’52.914
5 Laconi R. Kawasaki ZX-10R 47’12.509
6 Biaggi M. Suzuki GSX-R1000 K7 47’23.857
7 Lanzi L. Ducati 999 F07 47’35.936
8 Toseland J. Honda CBR1000RR 46’06.015
9 Xaus R. Ducati 999 F06 46’15.898
10 Neukirchner M. Suzuki GSX-R1000 K6 46’20.019
11 Iannuzzo V. Kawasaki ZX-10R 46’34.206
12 Morelli L. Honda CBR1000RR 46’34.786
13 Nakatomi S. Yamaha YZF-R1 46’40.240
14 Nieto F. Kawasaki ZX-10R 35’51.190
15 Kagayama Y. Suzuki GSX-R1000 K7 35’57.266
16 Smrz J. Ducati 999 F05 29’14.648
17 Brookes J. Honda CBR1000RR 23’03.272
18 Polita A. Suzuki GSX-R1000 K6 20’43.649

ugrás fel