EST. 2002

SMX: Két nap adrenalin

Két napig terepmotorok üvöltését?l volt hangos a budapesti Syma-csarnok. A 2013-as Super-Moto-Cross rendezvény (ismertebb nevén teremkrossz) azt a nem kicsi feladatot vállalta magára, hogy megszeretteti a bezing?zt és a négyütem? egyhengeres motorok röfögését a belvárosi buckalakókkal. Szerintünk sikerült!

A hazai motorsportoknak nincs túl nagy respektjük mostanában. A miértekbe most ne menjünk bele, a lényeg, hogy nagyon kevés helyen olvashatnak vagy nézhetnek róla anyagokat az érdekl?d?k. A Super-Moto-Cross (továbbiakban SMX) rendez?sége viszont mélyen a zsebébe nyúlt, és laza 40 millát költött a hirdetésekre. Meg is lett a foganatja, hiszen szombaton telt ház fogadta a versenyz?ket, a közönség soraiban pedig szép számmal voltak úgynevezett celebek is.

A feln?tt motorosok három kategóriába nevezhettek: supermoto, amat?r mx és nemzetközi mx (?k voltak a profik), de az utánpótlásra is gondoltak, hiszen az 50cc-t?l 85cc-ig jöhettek a gyerekek is a fapadlós versenyre (természetesen eltér? nyomvonalon). Apropó fapadló! A 80-as években ez egy igen népszer? módja volt a teremversenyzésnek, aztán robbanásszer?en elterjedtek a földes stadionversenyek. Magyarország nem tartozik a gazdasági nagyhatalmak közé, ezért valamelyest a kényszer szülte, pontosabban marasztalta ezt a versenyzési formát, így ugyanis jóval kevesebb költséggel kihozható egy ilyen buli.


A verseny egyik arca, Grillmayer Gábor az els? futamban lábát törte

Spéci motorozási technika kell ide, a pálya ugyanis annyira csúszik, mint a jég. A motokrosszos ászok félve is tipegtek rajta kezdetben: itt nem lehetett fullgázzal kigyorsítani, vagy felrobbantani a mandinereket. Sebészi precizitással és rendkívül érzékeny jobb csuklóval lehetett keresni valamit.

A hazai próbálkozókból nem volt hiány. A magyar motokrossz legfényesebben ragyogó csillaga, Szvoboda Bence mellett a teremben is rendkívül rutinos Déczi Balázs, a többszörös SMX-bajnok Grillmayer Gábor, a legutóbbi nyíregyházi verseny összetett gy?ztese, Pet? Ádám képviselte a nemzetközi motokrossz kategóriában. Az amat?röknél itt volt a tapasztalatot képvisel? Lánczi Sándor, valamint Szekeres Zsolt és az ifjú generáció egyik üstököse, Varga Imre. A supermotósoknál Tóth Ádám pedig örök bútordarab, ha SMX-r?l van szó!

A fiúk kitettek magukért, mindkét nap fergeteges show-val kápráztatták el a közönséget. Ahogyan arra számítani lehetett Szvoboda Bence megnyerte a profi mx-esek küzdelmeit, de nem volt ez annyira könny?, mint azt els?re gondolnánk. Bence a szombati napon mintha más kategóriában motorozott volna, könnyedén abszolválta a finálé három futamát. Mindegyiket megnyerte. Vasárnap azonban futnia kellett az eredmény után. Hajszál híja volt, hogy nem esett ki az amerikai finálénak nevezett dönt? els? futamából, de utána megemberelte magát, és a mindent eldönt? utolsó futamban második lett, így a két nap alapján ? lett a legjobb.


Szokatlanul nagy volt a média érdekl?dése, ami jó!
(A riporter szerepében Varga Gerg?, a motorinfo.hu tesztpilótája)

Az amat?röknél felemás képet mutattak az er?viszonyok. Szombaton az esélyesek hibáztak, csak Szekeres Zsolt maradt talpon, meg is nyerte az els? napot. A második napon viszont technikai hiba miatt nem tudta magát kvalifikálni a dönt?re, így nyitva volt az út a többiek el?tt. Sokáig úgy nézett ki, hogy a 2010-es nyíregyházi verseny gy?ztese, Lánczi képes élni a lehet?séggel, de csúnyán melléugrott a nagyasztalnak. Míg Varga Imre a rossz rajt miatt nem tudta áthámozni magát a dobogósokon, addig Vörös Gábor kiegyensúlyozott motorozással megnyerte ezt a kategóriát.

A supermotós magyaroknak nem volt szerencséjük ezen a hétvégén. A közönség abszolút kedvence, Tóth Ádámot az els? napon egy szerencsétlen lekörözés vetette vissza és csak második lett, vasárnap pedig belebonyolódott a rajtnál egy bukásba, és akkor hátrányt szedett össze, hogy már nem tudott felmotorozni a dobogóra. Ennek a kategóriának az összetett dobogóját csak külföldiek foglalták el.

Öröm volt látni a következ? generáció harcát a rövidített nyomvonalon. Bár nem volt annyira népes az ? mez?nyük, mint a feln?ttekké, viszont a szívük és a küzdeni tudások legalább akkor volt! Kovács Ádám Zsolt, Apágyi Márk és Vörös Xavér nevét érdemes jól az agyunkba vésni, hiszen pár év múlva már róluk fogunk ódákat zengeni a feln?tt kategória küzdelmeit illet?en.

Jó kis hétvége volt, szerintünk minden korosztály megtalálta a magának való szórakozást. Aki pedig nem volt kint, annak az alábbi videók talán meghozzák a kedvet, hogy jöv?re kimenjenek, mert azért ez személyesen átélve sokkal nagyobb élmény!

Inter MX vasárnapi dönt?, 1. futam: 

Inter MX vasárnapi dönt?, 2. futam:

Inter MX vasárnapi dönt?, 3. futam:

Eredményhirdetés:

 

 

SZOMBATI EREDMÉNYEK

MX International végeredmény:
1. Szvoboda Bence
2. Déczi Balázs
3. Pet? Ádám
4. Markus Eigner
5. Lukas Höllbacher
6. Tomas Ondria

MX Amat?r végeredmény:
1. Szekeres Zsolt
2. Vörös Zoltán
3. Vörös Gábor
4. Jaksi Csaba
5. Petróczi Dániel
6. Szabó Péter
7. Rátgéber István
8. Tóth Martin
9. Halász Miklós
10. Vincze Elemér

Supermoto végeredmény:
1. Angel Karanyotov
2. Tóth Ádám
3. Uros Nastran
4. Lukas Höllbacher
5. Dani Müller
6. Hényel Ágoston
7. Kristis Zicmanis
8. Dejan Opet
9. Ónodik Benjámin
10. Patrick Tellenbach

85ccm végeredmény:
1. Vörös xavér
2. Maximilian Koffler
3. Németh Krisztián
4. Bíró Bende
5. Kiss Márk

65ccm végeredmény:
1. Kovács Ádám Zsolt
2. Jakob Kristóf
3. Andreas Koffler
4. Fehér Bertold

50ccm végeredmény:
1. Kovács Norbert
2. Apágyi Márki
3. Béres Szabolcs
4. Liszka Roland
5. Szilágyi Levente
6. Takács Bene
7. Somoghy Bence
8. Ördög Zoltán
9. Zanócz Noel

 

VASÁRNAPI EREDMÉNYEK

MX International végeredmény:
1. Lukas Höllbacher
2. Szvoboda Bence
3. Déczi Balázs
4. Dani Müller
5. Pet? Ádám
6. Marcus Eigner

MX Amat?r végeredmény:
1. Vörös Gábor
2. Jákfalvi Csaba
3. Halász Miklós
4. Varga Imre
5. Jaksi Csaba
6. Rátgéber István
7. Lánczi Sándor
8. Vörös Zoltán
9. Petroczi Dániel
10. Henzer Péter

Supermoto végeredmény:
1. Dejan Opet
2. Lukas Höllbacher
3. Ónodik Benjámin
4. Lajos Gyula
5. Hényel Ágoston
6. Tóth Ádám
7. Angel Karanyotov
8. Kristis Zicmanis
9. Dani Müller
10. Meier RenatO

85ccm végeredmény:
1. Vörös xavér
2. Kiss Márk
3. Németh Krisztián
4. Bíró Bende

65ccm végeredmény:
1. Kovács Ádám Zsolt
2. Jakob Kristóf
4. Fehér Bertold

50ccm végeredmény:
1. Apágyi Márki
2. Liszka Roland
3. Kovács Norbert
4. Zanócz Noel
5. Béres Szabolcs
6. Ördög Zoltán
7. Takács Bene
8. Somoghy Bence
9. Szilágyi Levente

 

ugrás fel