EST. 2002

Sofouglu jön a Superbike-ba

Kenan Sofouglu újabb három évre kötelezte el magát a holland hondás alakulatnál, a Ten Kate csapatnál, aminek keretében már jöv?re a Superbike világbajnokságban szerepelhet. Ezzel egy mer?ben más világ nyitja meg kapuit a török tehetség el?tt. Kenan alig több, mint másfél éve robbant be a nemzetközi motoros köztudatba: sokan intéztek ellene verbális támadtást, f?leg az olasz sajtó képvisel?i közül (talán némi irigység is közrejátszott, hiszen talján pilóta el?l foglalta el a WSS-es helyet), mondván, hogy csak a f?szponzor – mely akkor még a Winston cigaretta volt – nyomására kerül török nemzetiség? ember a Hondára, hiszen az Európa és Ázsia találkozásán elhelyezked? országban a hiedelem szerint sokat dohányoznak a polgárok. Nos, Sofouglu alaposan rácáfolt a malíciával fellép? újságírókra: 2007-ben meggy?z? fölénnyel lett világbajnok a 600-as kategóriában, már Brands Hatch-ben felavatták….

Ronald Ten Kate csapatf?nök, aki a szezon végén kénytelen-kelletlen elengedi James Toselandet a MotoGP-be, most elégedettnek t?nik. ‘Rendkívül örömteli, hogy bejelenthetjük: a Superbike osztályban mutatkozik be Supersport világbajnokunk, Kenan Sofouglu. Beletelt egy kis id?be és egy kis intrikába, amíg összeraktuk a puzzle-t, de végül megcsináltuk. A tárgyalások során Kenan mindvégig abban volt érdekelt, hogy a Hondával és velünk maradjon, így aztán nem volt akadálya annak, hogy három évre szerz?djünk ismét.’

Kenan a végignyert 2007-es esztend? után nyilván nagyobb ambíciókat táplált annál, hogy a WSS-ben fusson még egy évet. ‘Már Monza után eldöntöttem, hogy megcsinálom a nagy ugrást. A szezon elején ígértet kaptam, ha sok versenyt nyerek, kipróbálhatom magam a Superbike-ban. Hát tessék, itt vagyok, készen állok az új kalandra.’

Sofouglu helyén a CBR600RR-en jöv?re az észak-ír Jonathan Rea versenyez, akit a brit BSB sorozat egyik legnagyobb reménységének tartottak – az öreg Ronald nem sokat teketóriázott, hamarjában leigazolta az ifjoncot.

ugrás fel