EST. 2002

Stefan Everts: Európa királya

Azt hiszem, egy motokrosszban jártas embernek sem kell bemutatnom a belgák kilencszeres világbajnok klasszisát, Stefan Evertset. A fiatal Stefannak nem volt könny? a kezdés, hiszen édesapja, a négyszeres világbajnok Harry Everts sikereinek árnyékában kellett bizonyítania tehetségét. A kis Evertsnek olyannyira sikerült feln?nie a feladathoz, hogy ma már szinte nincs olyan statisztika, aminek az elején ne az ? neve állna. 19 esztend?s karrierje alatt kilenc világbajnoki címet, és 96 nagydíj-els?séget szerzett. Talán kevesen tudják, hogy az els? GP gy?zelmét nálunk aratta a cserénfai pályán, még 1991-ben, a gyári Suzuki csapat színeiben. De a szezonból (és karrierjéb?l is) hat verseny még hátravan, így ezek a mutatók még javulhatnak. Vajon sikerül bezsebelnie a századik nagydíjgy?zelmét? Mert a tizedik világbajnoki cím akkor is meglesz, ha a következ? hat viadalon egyszer sem áll dobogóra Everts.

A következ? interjúból kiderül, hogy mivel szeretne foglalkozni a világbajnok visszavonulása után, hogy hogyan készül fel egy-egy szezonra, valamint azt is megtudhatjuk, hogy mi volt sikerekben gazda karrierjének csúcspontja.

Mickael Pichon vírusos megbetegedése, Sebastien Tortelli térdsérülés miatt d?lt ki id? el?tt a sorból, Joshua Coppins pedig fél év után, az elmúlt versenyen állt csatasorba! Legnagyobb ellenfeleid kiválása után lesz olyan értékes tizedik világbajnoki címed, mind az el?z? kilenc?

Én nem így látom ezt! Ezért a koronáért is éppúgy meg kell izzadnom, mint az összes többiét. Igaz, hogy a legeszélyesebb ellenfeleim kid?ltek a sorból, de azért akad egypár olyan krosszos a mostani mez?nyben is, akik kemény szituációk elé állítanak egy-egy futamon. Két fiatal honfitársam, Steve Ramon és Kevin Strijbos nagyszer? munkát végeztek idén, nagyon gyors versenyz?k, de Tanel Leokról sem feledkezzünk meg, mert az észt srác irama sem hétköznapi, szóval nincs ám olyan könny? dolgom nekem.

A Portugál Nagydíjon egészen érdekes módon hagytad faképnél Sebastien Tortellit, ráadásul mindkét futamon ugyan abban a kanyarban lepted meg ?t. Egy döntött kanyarba keményen mellé mentél, és blokkoltad a versenyívét. Meg kell, hogy mondjam, nagyon meglepett ez a man?vered, mert tipikus szuperkrosszos akció volt. Rólad köztudott, hogy nem szereted ezt a m?fajt, Tortelli pedig több éves tapasztalattal rendelkezik szuperkrosszban. Mondanál err?l a jelenetr?l pár szót?

Gondoltam, hogy az embereket kicsit meglepte ez a man?ver. Sebastien hamar megel?zött az els? futamban, rátapadtam, és figyeltem minden mozdulatát. Amikor láttam, hogy túl szélesen fordul abban a kanyarban, tudtam hogy csak egy agresszív man?verrel kerülhetek újra elé. Nem gondolkoztam, betettem a motoromat a versenyvonalába, és fékezésre késztettem. A második futamban ugyan ez a jelenet játszódott le.

Eddig száz százalékos vagy, ami a nagydjgy?zelmeket illeti, és hol van mév a szezon vége! Biztos vagy benne, hogy abbahagyod?

Már vagy százszor megkérdezték t?lem ezt, és most is csak azt tudom mondani, hogy igen. Nem szeretnék tovább versenyezni, pedig nagyon szeretem. Ez az életem, de ezentúl mással szeretnék foglalkozni. Szeretném segíteni a feltörekv? fiatalságot, és több id?t szeretnék a családomnak szentelni. Nagyon büszke vagyok arra, amit elértem, hogy kilencszer a világ legjobbja lehettem, hogy majdnem száz nagyíjon nekem szólt a himnusz.

Mikor született meg benned a döntés, hogy eddig s ne tovább?

2004-ben játszottam el a gondolattal el?ször, de akkor még nem gondoltam komolyan, bár már akkor tudtam, hogy még pár év, és vége. Csak, akkor még abban nem voltam biztos, hogy mennyi van még nekem hátra. A kilencedik világbajnoki címem után döntöttem el, hogy még egy év és vége.

Mennyire fontos neked a 2006-os korona?

Nem hiszem, hogy a tizedik címem után drasztikusan változna a helyzetem a motokrossz történetében. Els?dleges célom, hogy gy?zelemmel, a csúcson fejezzem be a karrierem. Hogy hány világbajnoki strigulát húzhatnak a nevem mellé a statisztikusok, az már mellékes. Nem szeretném a következ? szalagcímeket látni az újságokban: Legy?zték a legendát! Ez extra motivációval tölt fel, szerintem ezért is ilyen sikeres ez az esztend?.

Az elmúlt években nagyon jó formában voltál a sorozat elején, de idén mintha még jobban koncentrált lennél. Hogyan sikerült a téli felkészülésed, hogy ennyire rendben vagy?

Pedig elhihetitek nekem, nem változtattam a felkészülésemen. Spanyolországban tréningeztem, ahol besegítettem édesapámnak (Harry Everts, háromszoros mx világbajnok – a szerk.) a motokrossz iskolájában. Rendszeresen futottam, és kerékpároztam minden reggel, délután pedig motorral edztettem. El?ször a kétütem? 250-essel, majd a négyütem? 450-essel.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is alávetettem magam egy speciális fizikai tréningnek. Ez egy nagyon kemény futótréning, ahol három percig a lehet? legnagyobb iramban kell futnod egy futópadon, és egy speciális gép kiszámítja, hogy mennyi oxigént szállít a vérem egységnyi id? alatt, valamint az orvosok a helyes légzési technika elsajátításában is a segítségemre voltak. Ez nagyon sokat segített az állóképességem javításában. A spanyol napsütés tökéletes választás volt az idény el?tt, hiszen a kemény munka mellett, sikerült teljesen feltölt?dnöm.

Igaz, hogy tavaly is világbajnok lettél, de t?led szokatlanul nagyon sokat hibáztál. Ezt mivel magyarázod?

Igazad van, tavaly valóban sokat estem. A futamok elején rendszeresen hátrányba kerültem, és a lehet? leghamarabb az mez?ny elejére szerettem volna tornázni magam, ami sokszor megbosszulta magát, hiszen a határon motoroztam. Egyrészt ez a rossz rajttechnikámnak köszönhet?, másrészt a tavalyi motorom sem volt mindig partner a versenyeken. Az idei aluvázas Yamahával hamar összebarátkoztam, sokkal kezesebb, mint az el?dje volt, és a rajtoknál is nyomatékosabb.

A versenyek mellett, mennyi id?d jut a relaxálásra, mennyi id?t töltesz a fiaddal, Liammal?

A fiam születése óta nagyon sokat változtam emberileg. Addig csak az edzések, a versenyek és a tesztelések léteztek számomra. Sajnos most is sokat vagyok távol otthonról, ezért nem tudok annyi id?t szentelni neki, amennyit igazán szeretnék. Ezért is jön velünk minden versenyre, mert legalább akkor is együtt van a család. Szeretnék nagyon jó apja lenni a kisfiamnak, és mindent meg akarok neki adni. De a jöv?ben több id?t tudok majd a családdal tölteni.

Most beszéljünk kicsit a szponzorokról. Miért szállt ki a motokrosszból a már-már legendás szponzorod az LM? (1998 óta támogatta Everts éppen aktuális csapatát – a szerk.)

A szigorodó európai törvények miatt kellett kiszállnia a sorozatból. Európában egyáltalán nem reklámozhatunk cigarettát, és mivel a világbajnokság nagy része ezen a kontinensen zajlik, ezért csak a logo letakarásával reklámozhattuk volna. Milyen az a reklám, amit álcázni kell? Ezt nem vállalta az LM. Régóta állt mögöttem ez a cég, az évek alatt s sokmindenen átmentünk. Még akkor is kitartottak mellettem, amikor sérülés miatt ki kellett hagynom két szezont (1999 és 2000 – a szerk.). Örülök, hogy gy?zelemmel búcsúzott a sorozattól Most Spanyolország egyik legnagyobb utazási vállalata áll mögöttünk. Az Intur csoportnak hat szállodája van az Ibériai-félszigeten, és apartmanjai szerte a világon.

Hosszú pályafutásod alatt mire emlékszel vissza a legszívesebben?

Olyan sok szép pillanat volt, hogy nem tudok egyet kiemelni.

Biztos, hogy volt egy!

Ha egyet kellene mondanom, akkor talán a 2003-as francia futamra emlékszem vissza a legszívesebben, amikor mindhárom kategóriában sikerült nyernem. Ugyanilyen szép emlék a 2003-as Hatnapos enduró verseny, ahol els? nekifutásra gy?ztem. S?t, ebben az évben még a Nemzetek Krosszán is nyertünk a belga csapattal, szóval ez egy igazán sikeres év volt a számomra.

Mit szeretnél csinálni a visszavonulás után?

Az els? hónapokban biztos, hogy nem fogok versenyezni. Ki szeretném pihenni az elmúlt 19 évet, amit a versenyzéssel töltöttem. Biztos, hogy nagyon sokat fogok utazni, és sokat leszek a családommal is. Ami az anyagiakat illeti. Nem szeretnék túl sokat foglalkozni ezzel a kérdéssel. A lényeg, hogy a számlák legyenek kifizetve (nevet). Szeretnék gyerekekkel foglalkozni. Annyi tehetséges fiatal van, akikkel senki sem tör?dik. Els?dleges célom, hogy akikkel foglalkozni fogok, azok éppúgy megállják a helyüket a versenypályákon, mint a magánéletben.

Hosszabbtávú tervek?

Jó apa akarok lenni!

ugrás fel