EST. 2002

Supersport Katar: Charpentier verhetetlen

A bajnoki címvéd? Sébastien Charpentier nyerte a Supersport 600 vb-nagydíjat a katari Losailon. A Winston Ten Kate csapat színeiben futó, Honda CBR600RR-rel versenyz? pilóta els?t?l az utolsó pillanatig uralta a 2006-os szezon nyitányát, így elmondható, hogy ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. A franciák er?ssége, akit tavaly éppen csapattársa ütött el a gy?zelemt?l a Közel-Keleten, így volt miért visszavágni: Charpentier imponáló magabiztossággal hagyta faképnél a mez?nyt és nyerte 5’396 el?nnyel a GP-t Kevin Curtain (Yamaha) el?tt. A Ten Kate együttes öröme teljes lehet, hiszen az újonnan, a Superstock-ból igazolt török reménység Kenan Sofouglu rögvest egy harmadik hellyel nyitott a WSS-ben. A török a verseny kezdeti szakaszában leggyorsabb kört is jegyzett, kés?bb persze Charpentier tovább javította a körrekordot.

A francia – érthet?en – nagyon boldogan nyilatkozott: ‘Decemberben jártunk utoljára Katarban, és jelent?s el?relépést lehet észrevenni. Akkor nagyon gyorsak voltunk, és most is 2’04 körül tudtam tartani a köreimet verseny közben, néha a 2’03-at kóstolgatva. Azt hiszem, ez remek teljesítmény, elégedett lehetek. A motor ragyogó, a csapat egységes és jó a hangulat. Boldog vagyok Kenan szép eredménye miatt, jobban aligha kezdhette volna a Supersport pályafutását. Jó, hogy van egy ilyen gyors pilóta a csapatban, így legalább van kihez viszonyítani és van kivel meccselni.’

1. S.Charpentier Honda FRA 37′ 30.955
2. K.Curtain Yamaha AUS +5.396
3. K.Sofuoglu Honda TUR +11.657
4. X.Fores Yamaha ESP +38.142
5. J.Stigefelt Honda SWE +39.168
6. K.Andersen Suzuki NOR +45.547
7. M.Roccoli Yamaha ITA +47.631
8. C.Zaiser Ducati AUT +47.682
9. G.Vizziello Yamaha ITA +48.575
10. J.Brookes Ducati AUS +49.814
11. S.Le Grelle Honda BEL +54.509
12. A.Gobert Yamaha AUS +54.702
13. W.De Angelis Honda ITA +57.362
14. T.Tunstall Honda GBR +1′ 3.436
15. G.Nannelli Yamaha ITA +1′ 5.482
16. D.Van Keymeulen Yamaha BEL +1′ 7.541
18. C.Peris Yamaha CAN +1′ 14.340
19. M.Sanchini Yamaha ITA +1′ 14.556
20. V.Ivanov Yamaha RUS +1′ 14.876
21. A.Velini Yamaha ITA +1′ 44.747
22. D.Garcia Yamaha ITA +1′ 46.385
23. J.Enjolras Yamaha FRA +1′ 46.500

 

ugrás fel