EST. 2002

Supersport: mindkét magyar pontszerz?, Davies a nyer?

Hiába szerezte meg a pole-t és t?nt mindvégig esélyesnek, komoly nehézségek vártak a futamon Broc Parkes-ra. Az els? rajthely adta lehet?ségeket sikerült kihasználni, Davies és Lowes viszont olyan társaságot szolgáltattak a kawasakis ausztrálnak, amilyenre nemigen vágyakozott. A nyomás túl nagynak bizonyult, három körrel a befejezés el?tt csúszott el, ártatlannak t?n? helyzetben. Davies a Yamahán végtére is megérdemelte a gy?zelmet, ügyesen ment és vélhet?en volt is még benne tartalék a végjátékra.

Jelen esetben a végjáték kimerült annyiban, hogy ellenfelét a hibázásba hajszolta, és innent?l már csak a Lowes srácot kellett szemmel tartani. Fontos gy?zelem született, Chaz Davies harmadik sikere a szezonban, ráadásul az eddigi éllovas nullázik… így most már 105 ponttal Davies vezet, 85 egységen marad Parkes. A Kawasaki David Salom harmadik helyével vigasztalódhat, a spanyol 71 ponttal harmadik a virtuális vb-dobogón, eggyel van többja, mint az eséssel visszatért, rossz napot kifogó Luca Scassának. 

Magyar sikerekr?l is van szerencsénk beszámolni: az ismeretlen pályán a Tóth csapat mindkét motorosa pontszerz? helyen ért célba. Alant az együttes sajtóközleménye. Gratula!

A reggeli warm up-on még meglehet?sen h?vös id?járás várta a versenyz?ket. Németh Balázsnak nagyszer?en sikerült a bemelegítés, nagyon jól  jött ki számára a lépés és sikerült elérnie a h?n áhított 2’05-ös körid?t, mellyel a 19. helyen végzett. Ezzel szemben Tóth Imi egy gyötrelmes éjszakának köszönhet? fejfájást és fáradtságot tudhatott magáénak, ami a motorozására is kihatással volt. Bár Hondájával minden rendben volt, ? nem igazán érzett rá a pálya ritmusára, így csak a 24. helyen zárta az edzést.

A futamon mindkét versenyz? a hetedik sorból várta a rajtot, melyet mindkettejüknek jól sikerült elkapniuk. Az els? kör végére azonban Imi visszaesett és csak a 26. helyen fordult, leszakadva ezzel egy picit a mez?nyt?l. A második kört?l azonban ’bekapcsolta a rakétákat’ a magyar fiú és hozta a 2’06 eleji körid?ket, szépen felzárkózva az el?tte haladókra. Balázs a rajtot követ?en már négy hellyel el?rébb, 20.-ként hozta a CBR-t.  Az ötödik körben már a 17. volt, míg Imi a 20.-ként haladt át a célvonalon, majd a lengyel Szkopek el?zése miatt visszacsúszott a 21. helyre. A kilencedik körben az olasz Ianuzzónak technikai gondja akadt, így visszaesett, ez által versenyz?ink egy-egy hellyel el?rébb kerültek.

 

A 12. körben mindketten bravúros el?zést hajtottak végre, Balázs Jezeket, míg Imi Quarmby-t hagyta le, ekkor Balázs már a 14. , míg Imi a 19. helyen motorozott.  Ezt követ?en három szerencsétlen bukás ’hozott szerencsét’ (ha szabad így fogalmazni) a magyar versenyz?knek,  Balázs két, míg Imi három hellyel került el?rébb, kett?s pontszerzést hozva ezzel a Team Hungary Toth istállónak.

„Mikor elrajtoltak a srácok, nagyon bizakodóak voltunk, aztán az els? kör után láttuk, hogy Imi visszaesett, ami miatt viszont bosszankodtunk. De mindketten fantasztikus teljesítményt nyújtottak, nagyon izgultunk, hogy ne hibázzanak és be tudják fejezni a futamot! Balázsnak szemmel láthatóan csúszkált a CBR hátulja, ami miatt a célegyenesben többször intettünk neki, hogy a biztos pontszerzés érdekében inkább menjen higgadtabban, már amennyire ilyenkor lehet. Persze ezt nem fogadta meg. Így utólag már tudjuk, hogy jól tette!  (nevet) Imi  is nagyon szépen jött fel és ez alkalommal végre a szerencse is melléállt, amit igazán megérdemelt már!  – nyilatkozta id. Tóth Imre csapatf?nök.

Supersport, Aragón: a végeredmény

1 Davies C. (GBR) Yamaha YZF R6 37’06.751 (155,514 kph)
2 Lowes S. (GBR) Honda CBR600RR 0.564
3 Salom D. (ESP) Kawasaki ZX-6R 4.645
4 Roccoli M. (ITA) Kawasaki ZX-6R 10.984
5 Tamburini R. (ITA) Yamaha YZF R6 23.792
6 Rea G. (GBR) Honda CBR600RR 24.009
7 Foret F. (FRA) Honda CBR600RR 24.297
8 Harms R. (DEN) Honda CBR600RR 33.850
9 Praia M. (POR) Honda CBR600RR 42.657
10 Marino F. (FRA) Honda CBR600RR 42.658
11 Ivanov V. (UKR) Honda CBR600RR 56.947
12 Nemeth B. (HUN) Honda CBR600RR 1’02.633
13 Szkopek P. (POL) Honda CBR600RR 1’06.378
14 Dell’Omo D. (ITA) Triumph Daytona 675 1’12.983
15 Toth I. (HUN) Honda CBR600RR 1’21.663
16 Lundh A. (SWE) Honda CBR600RR 1’23.068
17 Stamm R. (SUI) Honda CBR600RR 1’36.654
18 Polzer Y. (AUT) Yamaha YZF R6 2’02.621
19 Pirotta M. (AUS) Honda CBR600RR 2’05.646
20 Blokhin E. (RUS) Yamaha YZF R6 

ugrás fel