EST. 2002

Suzuki: Még magasabban a léc

Nem vitás, hogy itthon a Suzuki az abszolút favorit. Egy izzasztó nyári napon csak úgy hemzsegnek a kis, nagy, közepes Gixerek a körúton, de a Hungaroringen egy-egy pályanap alkalmával is többségben vannak a kék-fehér motorok. Talán nem meglep?, hogy a 6. Budapest Motor Kiállításon is a hamamatsui gyár magyar képviselete foglalta el a második legnagyobb standot, kiegészülve a Hungaroring Motorsport Iskolával, valamint a Full-Gas Racing Team és a Suzuki Hollós legénységével.

A legnagyobb durranás persze John Hopkins egy korábbi MotoGP motorja és az új GSX-R 1000 volt, amire sajnos nem lehetett felülni, de a vizuális látvány mindenkit kárpótolhatott, a B-King-en viszont bárki átvethette lábát, aki nem látogatott ki a Hungexpó „A” pavilonjába, az csak az év második felében teheti meg ezt a kereskedésekben. A Banditák immáron vizes blokkal kelletik magukat (az eddig eladott mintegy 27.500 darab tanúskodik a modell létjogosultságáról a piacon) és lesz K8-as Hayabusa is – sajnos csak az év második felében. Az off-road szekció újdonsága a négyütem? 250-es krosszmotor (Amerikában már az els? versenyén legy?zhetetlennek bizonyult), de a kétütem? modellek és a Ricky Carmichael által magasba emelt 450-es is alapos ráncfelvarráson esett át.

Andy Meklau tart továbbképzést Balázsnak és Viktornak

Bitti akciója is rengeteg ember vonzott: az utcai versenyek hazai királya a szombati napon dedikált a rajongóknak – 20 perc alatt elfogyott a majd 270 poszter, amivel Bitti kedveskedett az érte szorítóknak. Jó hír, hogy egész évben láthatjuk ?t itthon is versenyezni, a GSX-R Kupában biztos. A nemzetközi versenyeken Bitti étlapján a három legrangosabb, ennél fogva a legveszélyesebb közúti megmérettetés szerepel: a Northwest 200, a 100. Man TT és a Macau GP.

Rizmayer Gábor az GSX-R Európa-kupán és a Stock 600 EB-n képviseli a Suzuki színeit, Németh Balázs és Kispataki Viktor a Stock 1000 Világkupán a Full-Gas Racing Team egységgel öregbíthetik a gyár hírnevét, Borsay Szabolcs pedig egy átalakított Hayabusával készül visszahódítani a hátrafelé motorozás sebességrekordját – a motorsportra is kiemelt figyelmet szentel tehát a Magyar Suzuki ZRT.

Az új király: Suzuki B-King

A kiállításról és az el?ttünk álló motoros szezonról Bajók Gábort kérdeztük:

Röviden hogyan összegezné a kiállítást?
Sokkal több látnivaló volt, mint tavaly. Úgy gondolom, hogy a boat-show kiválása határozottan jót tett a kiállításnak, mivel így jóval látványosabbnak hatott az A pavilon, továbbá az is szimpatikus, hogy a motorozáshoz szükséges kiegészít?ket egy helyen megvásárolhatták az emberek. Az eddigi kiállítások közül magasan ez a mostani volt a leglátványosabb és a leglátogatottabb.

A B-King mikor érkezik?
Az év második felében csak. Az itt kiállított darab egy prototípus, GSX-R 1000-eseket viszont már ebben a hónapban kapunk pár darabot, aztán folyamatosan töltjük fel a készleteinket.

GSX-R 1000 K7

Mekkora a kereslet az új ezres iránt?
Nagyon nagy. Hozzávet?legesen júniusig már gazdára talált az els? szállítmány, ami egyrészt annak köszönhet?, hogy Magyarország már jól ismeri ezt a típust, másrészt tényleg egy nagyon jól sikerült konstrukció lett a K7-es GSX-R 1000.

Még melyek lehetnek az idei év sikermodelljei?
Mi nagyon bízunk az új Banditokban, annak ellenére, hogy külalakra nem sokat változott, mégis egy teljesen más motor, amit els?sorban a vízh?téses, befecskendez?s blokkjának köszönhet, így már az 1250-es modell 100 lóer?, míg a 650-es 85 lóer? körül teljesít. Valamint rengeteg modellen lesz ABS.

Gazdára vár az új Bandit

Nyílván idén is nagy hangsúlyt fektetnek a motorsportra!
Így van, mi mindig próbáljuk versenyz?inknek megadni a maximális anyagi támogatást. Most az a tendencia a jellemz?, hogy a regionális bajnokságokból megpróbálunk nyitni a nemzetközi versenyek felé. Szerintem már mindenki tudja, hogy a Full-Gas versenycsapata idén a Stock 1000 Világkuoán indul, Bitter Sanyi a szokásos utcai k?rjeit fogja futni, Rizmayer Gábor pedig a GSX-R Európa-kupán és a Stock 600-as EB képviseli a Suzukit és hazánkat.

Évek óta töretlen sikerrel m?ködik a Hungaroring Motorsport Iskola. Idén az Erste Leasinggel karöltve készülnek a 2007-es idényre: minden az Ertse Bank által finanszírozott motortulajdonos egy napos professzionális képzésen vehet részt a Hungaroringen. Szabó Attila, a HMI vezet?je nyilatkozott nekünk a Magyarországon egyedülállónak számító kezdeményezésr?l:

Idén is lesz GSX-R Kupa

„Nagy sikert aratott az Erste Leasing Motoros Akadémia, folyamatosan érdekl?dtek a lehet?ségekr?l a kiállításon. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy ajándék egy finanszírozótól. Mi arra törekszünk, hogy a Hungaroring Motorsport Iskola több éves tapasztalatát átadjuk a jelentkez?knek, most már nem csak a sportmotorosok tulajdonosainak. Továbbra is biztosítunk a GSX-R 1000-est vásárlóknak egy egy napos tréninget, illetve a Jogosítvány+ programot tudom még megemlíteni, mely a kezd?ket és az újrakezd?ket hivatott segíteni.”

A Suzukinál tehát kemény munkával töltötték a holtszezont, még magasabbra téve a lécet a konkurenciának. A kiállításon megszólaltattuk a többi import?rt is, a velük készített interjút még a héten közzé tesszük.

ugrás fel