EST. 2002

SX Vancouver: Bubba már nem Bubba

James „Boogie” Stewart jött, látott és gy?zött, immáron másodszor. A Kawasaki els? számú krosszosa a vártnál simább gy?zelmet aratott a hétvégén Vancouverben, újabb fricskát adva ezzel nagynev? ellenfeleinek. A kicsiknél egy régi arc, Nathan Ramsey vihette haza a gy?ztesnek járó serleget.

Supercross

Minden id?k egyik

legizgalmasabb versenye után, még nagyobb várakozás el?zte meg a vancouveri összecsapást, ami az utolsó állomás volt a január hetedikei AMA Supercross bajnokság nyitánya el?tt. James Stewart új életet kezdett (ami sikereket tekintve a régi folytatása) ebben az évben, hiszen lecserélte kabala rajtszámát, kétütem? Kawasakiját felváltotta egy négyütem?vel, valamint arra kérte az újságírókat, hogy becenevét (Bubba) ezentúl felejtsék el, mivel ez túl „kisfiús”. Úgy látszik, ez meghozta a várva várt siker(eke)t.

A hétvége els? el?futamában a két csapattárs, Ivan Tedesco és Ricky Carmichel mérk?zött meg az els?ségért. Tedesco pár körig tudta csak RC iramát tartani, majd fokozatosan lemaradva végül 12 másodperc hátránnyal intette le a kockás zászló. Ebb?l a futamból Michel Byrne (Stewart csapattársa), valamint Justin Buckelew jutott egyenes ágon a dönt?be.

A második el?futamban James Stewart egy elég komoly esés után is nyerni tudott Chad Reed ellenében, akit az el?z? futamot kihagyó David Vuillemin követett. (Vuillemin közel tíz esztend? után hagyta el a Yamahát a Bookoo Honda kedvéért.) ? volt az egyetlen nagymen?, aki bizalmat szavazott a kétütem? motornak. A Kobra becenévre hallgató francia mögött Nick Wey futott célba egyenes ágon a dönt?be.

A dönt? rajtját a veterán Kyle Lewis (Honda) kapta el a legjobban, ?t szorosan követte Stewart a négyütem? Kawasakin. Carmichael pocsék rajtjának köszönhet?en búcsút inthetett gy?zelmi álmainak, hiszen Boogie (Stewart új beceneve) ezen a hétvégén is ellenállhatatlanul motorozott. Már a verseny els? köreiben megel?zte a remek rajtot fogó Lewis-t, és meg sem állt a gy?zelmi dobogóig. Stewart bajnokhoz ill? motorozásának köszönhet?en a lehet? legjobb módon hangolódott rá az amerikai bajnokságra, bár szerinte még nem ismerte ki eléggé a 450-es gépet. Carmichel szívós munkával ugyan feljött a második helyre, ám riválisa tempóját látva komoly veszélybe került trónja, amit eddig még egy embernek sem sikerült harcban elfoglalnia. Csak Chad Reed mondhatja el magáról, hogy a Carmichel-éra alatt tudott bajnoki címet nyerni (2004 AMA SX), hiszen RC-nek ki kellett hagynia a 2004-es szuperkrossz idényt egy komoly térdsérülés miatt. Ha már Reedr?l volt szó: az ausztrál csak keresi idén a „góllöv?” csukáját. Chad közel 20 másodperccet kapott a gy?ztest?l, ami már-már szánalmasnak nevezhet? egy SX bajnoktól. Tedesco Torontohoz hasonlóan ismét a negyedik lett, ami nem rossz teljesítmény, hiszen ? is még csak most ismerkedik a 450-es négyütem? motorjával. Vuillemin lett az ötödik, aki jobban teszi, ha halad a korral és szintén átnyergel egy négyütem? gépre.

Vancouver, végeredmény
  1. James Stewart (Kaw)
  2. Ricky Carmichael (Suz)
  3. Chad Reed (Yam)
  4. Ivan Tedesco (Suz)
  5. Michael Byrne (Kaw)

Supercross Lites

Nathan Ramsey sem hagyott semmi kétséget afel?l, hogy ki a legjobb Vancouverben. A tavalyi évhez hasonlóan, ismét egy rajt-cél gy?zelmet aratott Kanadában, ami gyógyírt jelentett torontói bukfencére. Az el?z? viadal gy?ztese, Davi Millsaps volt az egyetlen, aki elkaphatta volna Ramseyt, ám a hondás fenegyereknek a 18. helyr?l kellett felzárkóznia egy pocsék rajtot követ?en. Hiába húzta tövig a gázt Millsaps, nem volt elég ideje, hogy elkapja rutinos kollégáját, így be kellett érnie az erkölcsi gy?ztes címmel. A harmadik helyen ezúttal is Billy Laninovich végzett, aki szintén nagy eséllyel pályázik a nyugati parti szuperkrossz bajnoki címre.

Vancouver, végeredmény
  1. Nathan Ramsey (KTM)
  2. Davi Millsaps (Hon)
  3. Billy Laninovich (Hon)
  4. Ryan Sipes (Suz)
  5. Andrew Short (Hon)

A fiúk nem kímélik magukat, ami a következ? évben csak fokozódik, hiszen több amerikai sztár csak az USÁ-ban csatlakozik a mez?nyhöz: Mike LaRocco, Kevin Windham, Ernesto Fonseca, Sean Hamblin, Grant Langston. Kíváncsian várjuk tehát az els? anaheimi megmérettetést, amire jaunár 7-én kerül sor.

Nagy Norbert

ugrás fel