EST. 2002

Szakít a Kawasaki Paul Bird csapatával

‘A Ninja ZX-10R minél hatékonyabb fejleszt?munkája érdekében a vállalat úgy határozott, hogy intenzívebbé teszi a gyári motorok fölötti felügyeletet. Paul Birddel szorosan együttm?ködtünk az elmúlt három évben, de útjaink szétválnak 2011 végét?l. A Kawasaki szeretné megköszönni a PBM csapatnak és minden szerel?nek és versenyz?nek az eddigi munkát’ – fogalmaz az akashi gyár közleménye.

A kommüniké lényege tehát annyi: a Kawasaki gyári hatáskör alá vonja a versenycsapat koordinálását a 2012-es Superbike világbajnokságban – azaz nagyjából pont az ellenkez?jét húzza annak, mint amit tavaly a Ducati (ad notam, a gyári kivonulást követ?en világbajnoki cím az eredmény az altheás Checának…), idén pedig a Yamaha jelentett be, és amit már-már általános tendenciának vélnénk, jelesül, hogy a konstrukt?rök menekülnek az SBK-ból. A helyzet pikantériája, hogy a Paul Bird-féle csapat éppen múlt vasárnap szerezte meg els? futamgy?zelmét a Nürburgring es?s második futamán Tom Sykes révén.

Ichiro Yoda versenyigazgató így fogalmaz: ‘A WSBK gyári csapat vezetése innent?l szorosan a japán f?hadiszállásról történik majd. Minden döntés ott születik meg a jöv? évt?l. A tervben több tesztelés szerepel és igyekszünk a csapatnak egy olyan európai telephelyet választani, ahonnan a legjobb pályák elérhet?ek és ahol az év nagy részében jók az id?járási viszonyok, hogy minél többet próbálhassunk. Az így létrejöv? új helyzetben a költségvetésünket is jobban kordában tudjuk majd tartani.’

Azt egyel?re nem tudni, hogy kik lesznek a jöv? évad kawasakis versenyz?i a rajtrácson, mindenesetre a harci kedv a jelek szerint megvan a gárdában. Az elmúlt évek verg?dését látva bárki joggal mondhatja, hogy amolyan ‘mindig jöv?re’-csapat a Kawasaki, az állhatatosságot azonban nem vitathatjuk el az alakulattól – és lám, a németországi felh?szakadásban gy?zelemmé érett a kitartás.   

ugrás fel