Ötödik nap: Egész héten fenn voltak a dobozok,
ma inkább hagyjunk mindent itthon – Andrea tudja: ebb?l kanyarvadászat és bukó
cipelés lesz, de megért. Elvégre Dobsina felé megyünk! Kanyar-kanyar hátán,
frankó aszfalt, forgalom alig. Dolgoznak az Avonok, észrevétlenül falja
az utolsó milliméter is az aszfaltot, gép és ember tudása legjavát adja. Megéhezünk,
a jégbarlangnál ismét a ‘drótos tarisznya’-t választjuk az étlapról,
ismét telitalálat.
Sajnos Tamás kalandjai itt véget érnek, elfoglaltsága haza szólítja. Sapkás
Tamás – mivel még nem járt fenn – a jégbarlangot belülr?l is megcsodálja,
mi pedig Lomnicon sétálunk, megvesszük az ajándékokat, megtervezzük a haza utat.
Este nehéz szívvel kezdünk pakolni, el sem hisszük, hogy már öt napja itt vagyunk.
A házi néni kiállítja a számlát, nem hiszünk a szemünknek – olcsóbb, mint egy
évvel ezel?tt. Úgy látszik az infláció csak magyar találmány…
Hatodik nap: Árva vára, árva rend?rrel, könny?
pénztárcával. Pénzünk fogytán, matrica elárusítót sem látunk, így az autópályát
elkerülve, a falvakon keresztül indulunk haza. Vesztünkre. A lámpa alatt járok,
negyven helyett ‘nemnegyvennel’, Tamás mögöttem, mikor sárgára
vált a szemafor. Nagy gáz, átérek. Háromszáz méter. Felicia. Policia. Hogy
élvezhet?, és átélhet? legyen, fonetikusan idézem párbeszédünk:
Rend?r – Juszpik inglis?
Én – Lidlö.
R – Ju gó in red.
Én – No, vi gó in jelló.
R – Áj szí, ju gó in red.
Én – Ju szí? From hír? Itsz forhándrid míter. Áj gó in jelló, itsz sör. (nem,
nem kanizsai…)
R – Ok, in hángeri jelló iz gó, in slovekie jelló iz not go. Jelló iz sztop!
Én – Wát?! In ollov jurop jello iz oké takarodj innen!, bát in szlovekie
iz nát oké?
R – (elbizonytalanodik, Tamáshoz lép) Oké, bár jú gó in red!
T – (már majdnem röhög) oké, áj gó in red…
R – Áj széj Méjbí tútázend koroná.
T – Méjbí?
R – Bát áj szí fájvhándrid.
T – Oké, tenksz, bát áj hev dzsászt frí hándrid (he-he).
R – (már ? is nevet) oké – és azzal el is teszi a lóvét…
Mivel valóban utolsó koronái Tamás barátunknak, és nekünk is csak tankolásra
maradt, így innen hazafelé veszi útját, mi pedig nekivágunk az utolsó ötvennek
az Árva vár el?tt. Eddig sem panaszkodhattunk az útra, de ez leírhatatlan.
Tíz plusz négy méter széles, hegyeken át kanyarogva, folyóhoz leereszkedve,
erd?kön keresztül, forgalom nélkül. Örök emlék: a sásdi hullámvasút és a
Mátra átvezet? a lelki dobogóm második illetve harmadik fokára csúszik vissza.
Az elmúlt nyolcvanezer kilométer talán legjobb útszakasza… A vár gyönyör?,
hosszasan id?zünk, csak délután indulunk haza. Donovaly, gyors kaja Banska Bystrican,
Zólyom, határátlépés, kora este már itthon. Gép a garázsban, csók a tankon,
simítás az ülésen. Köszönjük a helytállást.
6 nap, 1700 km és némi becherovka… tényleg csak ennyi lenne? Ó nem.
Két új barátság, egy nagy emlék, és a tudat, hogy hónapok tervez? munkája, a
nehéz napok spórolása édes valósággá vált. Hiányzik-e? Hát persze. Hogy visszamegyünk-e?
Ez nem lehet kérdés…
Üdv.
kutya
Legutóbbi hozzászólások