EST. 2002

Teszt: BMW R1200R – J.A.R.V.I.S. a csúcsra ért!

Szöveg: Triple
Fotó: Berkes Dávid

Történet

A BMW 91 éve megalkotta az R32 modellt, ami azóta legendává vált, és alapja annak a sikersorozatnak, amit a boxermotor elért az elmúlt évtizedekben. A motorgyárak szívesen nyúlnak a palettájukon belül különböz? er?forrásokhoz, de a boxer szó kiejtésekor szinte mindenki azonnal a bajor motorgyártóra asszociál és teljes joggal.

Én azok táborát er?sítem, akik a hagyományos felfüggesztést és a nakedek szabadságát szeretik, ezért ritkán ültem az elmúlt évtizedben csupasz BMW-re. Az el?dök futóm?ve számomra nem nyújtott elegend? visszajelzést az útról, ami nem azt jelenti, hogy nem lehetett velük jól motorozni, egyszerüen csak azt, hogy nekem hiányzott valami. Az er?forrás kicsit nyers volt, és a kardán hajtást is éreztem vezetés közben.

BMW R1200R teszt BMW R1200R teszt BMW R1200R teszt

Ezekkel a gondolatokkal érkeztem az új BMW tesztjére, ahol – nyugodtan mondhatjuk – felülírták az eddigi gondolataimat. De miel?tt részletekbe bocsátkoznék, nézzük a küls?t.

Megjelenés

Már a találkozásnál éreztem, hogy ez a modell más, mint az el?djei. Nem csak karcsúbbnak hat, hanem az is. Egyszer?en leny?göz? a motor, a nagy dolgokat épp olyan jól eltalálta a designer csapat, mint az apró, szinte észrevehetetlen részleteket. 10 éve hordom haza a tesztmotorokat, a szintén motoros párom eddig sosem nyilvánított véleményt egyikr?l sem. Most azonban azzal lépett be a nappaliba, hogy ez a motor gyönyör?.

BMW R1200R teszt

Valóban olyan hatást kelt, mintha egy tervez? csapatot bezártak volna egy gyárba 30 évre, és minden alkalommal, amikor kijöttek egy tervvel, visszaküldték volna ?ket még egy kis finomításra. De ami még ennél is fontosabb, hogy a gyár meghallgatta a piaci észrevételeket, és változtatott azokon a dolgokon, amiket a nem BMW tulajdonosok oly sokszor a modell szemére vetettek.

BMW R1200R teszt

A design és a praktikum együtt él a motoron, és ez kiemelked?en tetszett. A naked motorok nagy problémája, hogy nem képesek elegend? szélvédelmet biztosítani a vezet? számára. Vagy ha igen, akkor az er?sen a megjelenés rovására írható. Az R1200R esetében a lámpatestet és a felette ível? plexit pár centivel el?rébb hozta a gyár, amivel elképeszt?en jó szélvédelmet értek el, miközben a megjelenés is tökéletes maradt. A piros váz és a fehér színek kiemelik a motor kontúrjait, miközben az alkatrészek mindegyike precízen illeszkedik a koncepcióba. A plexi ívei követik a tankot, amit az ülés vonalai továbbítanak a hátsó idomzatra.

A tökéletes design érzethez a min?ségre is szükség van az alapanyagok terén, és itt ebben sincs hiány. Engem a csavarok min?sége és kidolgozottsága, valamint a beléjük gravírozott BMW felirat nyügözött le teljesen.

BMW R1200R teszt

Els? találkozás

Ahogy felülünk, tekintetünk a hatalmas TFT kijelz?n akad meg el?ször. Informatív, kecses és er?s fényben is jól látható, amit egy beépített fényérzékel? szabályoz. Ráadásul különböz? megjelenések közül tudunk választani. Ezek a Style 0, ahol egyénileg rendezhetjük el az információkat, a Style 1 a sport üzemmód, illetve a Style 2 azoknak, akik a kevesebb információ több elvét vallják. Sajnos amennyire informatív a TFT kijelz?, annyira nehéz leolvasni a sebességet az analóg sebességmér?r?l. A szemünk a kijelz?re pillantva a nagyobb bet?ket érzékeli el?ször, egy második fokuszálás után tudjuk csak leolvasni a pontos adatokat.

BMW R1200R teszt

Az alapfelszereltségként is informatív kijelz? tudása tovább b?vithet?, ha gyári extrafelszerelésként megvásároljuk a Pro verziót. (Err?l b?vebb információ a teszt végén.)

A tesztmotor egy másik izgalmas extra felszerelése a kulcsnélküli indítás. Elég a zsebünkbe tennünk, és a motorhoz megfelel? közelségbe kerülve egy gombnyomásra életre kelthetjük az alvó boxert. Attól nem kell tartani, hogy míg mi a motor közelében tartozkodunk, bárki ellophatja a járm?vünket, mert valóban szinte érinteni kell a tankot, hogy a Keyless Ride funkció aktiválódjon.

BMW R1200R teszt

Kivácsiságból kipróbáltam, hogy a járó motortól a kulccsal eltávolodva történik-e vészleállás, de a motor nyugodtan duruzsolt tovább. Vagyis ha véletlenül kiesik motorozás közben a zsebünkb?l a kulcs, nem kell attól tartanunk, hogy egy el?zés közben letilt a rendszer. A tanksapka nyitása a motor leállítása után pár másodperccel lehetséges.

BMW R1200R teszt BMW R1200R teszt

Miután végignyomkodtuk a kijelz?t, mint egy eltévedt kisgyerek, és elindítottuk az er?forrást csupán egyetlen gombbal, végre elindul a játék, amit a BMW mérnökei nekünk, felhasználóknak terveztek.

Számomra az egyik legfontosabb minden tesztnél az üléspozíció. Meghatározza a motorozás stílusát éppúgy, mint az utazás kényelmét. A BMW komolyan vette az utolsó R (roadster) bet?t, és a kormány d?lésszögét a nakedekt?l eltér?en hátrébb engedte. Ennek köszönhet?en egyenesebb és kényelmesebb üléspozíciót értek el a tervez?k, igaz, kicsit a sportosság rovásásra, de nekem tetszett a beállítás. Nem veszett el a sportos motorozás lehet?sége, ugyanakkor hosszú távon is kényelmesen tudunk utazni. A szélvédelem az én 171 centimnek teljesen megfelel?.
 

BMW R1200R teszt

Az ülésmagasság 790 mm, ami 10 mm-rel alacsonyabb az el?dnél, és szinte biztosan mindenkinek lefog érni mindkét lába a motorról. Maga az ül?felület kényelmes és b?séges helyett kínál, bármilyen testalkatú is legyen a vezet?. A tank formája jól takarja a lábunkat a szél illetve a csapadék el?l.

Er?forrás

Az els? méterek után vártam, hogy a motor hangos lesz és a kardán hatást gyakorol majd a vázra, de semmi. Az egyes fokozatot nekem csak komoly zaj mellett sikerült álló helyzetben kapcsolnom, de itt véget is ért az er?forrás hangja. Kellemesen boxerhez méltó hangot ad, amit jól esik hallgatni minden egyes kigyorsításnál.

Az er?forrás megegyezik a GS-ben is jól teljesít? DOHC verzióval. A 125 lóer? mellé (7750-as fordulatszámon) 125 newtonmétert képes kifejteni (percenkénti 6500-as fordulaton). A számok magukért beszélnek. A teljes használható fordulatszám tartományban végig több, mint 100 Nm nyomaték áll rendelkezésre, s?t, az újra tervezett kipufogónak köszönhet?en az alsó tartományban ez a szám nagyobb is, mint a GS-nél.

A valóságban ez annyit takar, hogy elképeszt?en nyomatékos a motor. Kíváncsiságból lassan gurulva, szinte állva elindítottam a motort kettes fokozatban. Természetesen meg sem érezte, így gondoltam, tartom a tétet, és jött a hármas, majd a négyes fokozat, de szinte semmilyen különbség nem volt a fokozatok között. Játszi könnyedséggel indul el és veszi fel a fordulatot a vizes boxer.

BMW R1200R teszt

Érdekessége a vizes h?tési rendszernek, hogy a h?t?folyadék csak a h?terhelésnek fokozattan kitett alkatrészeket h?ti, a legtöbb alkatrész továbbra is légh?tést kap, megtartva ezzel a boxermotor eredeti megjelenését.

A hatsebességes váltó anti-hoppinggal (csúszókuplung) szerelt és váltóasszisztenssel is kiegészíthet?. Az általam tesztelt verzióban benne volt az opcionális extra, így az egyes fokozat kivételével könnyedén tudunk kuplunk nélkül is gyorsan és precízen váltani.

A szekunder hajtás továbbra is gondozásmentes kardán hajtás, amit a BMW lassan m?vészi szintre fejleszt. Elég, ha csak áttekintünk a hajtás végén, vagy megnézzük az arányait.

Üresben gázadásra még képes megmozdítani a motort, de menetközben semmit nem érzünk abból, hogy nem lánchajtás dolgozik alattunk. A gondozásmentesség pedig elég meggy?z? érv, még ha súlyban nehezebb is, mint láncos társai.

BMW R1200R teszt

Futóm?

Elérkeztünk minden BMW naked legnagyobb pofonfalához, a futóm?höz. Miel?tt bárki azt gondolná, hogy a bajorok által kifejlesztett telelever futóm? zsákutca, gyorsan tisztázni kell, hogy nem az. S?t. Egyszer?en csak arról van szó, hogy ami egy GS-ben telitalálat, egy nakedben, a normál futóm?vön szocializálódott társadalomnak sok. Kinézetre, súlyra és kevés visszajelzésre.

BMW R1200R teszt

Ez azonban már a múlté, mert a BMW R1200R olyan futóm?vet kapott, amibe nem csak nehéz belekötni, de felesleges is. A mérnökök az S1000RR futóm?vét vették alapul, és egy 45 mm átmér?j?, nagy merevség? fordított villát alkalmaztak. Igaz, a h?t? miatt is szükségük volt a helyre, de mi akkor is örülünk.

A villaszög 62,3 fok, az utánfutás pedig 125,6 mm, ez 50:50 arányú tömegeloszlással és 1515 mm tengelytávolsággal párosul.

A tesztmotor a szintén extra felszerelésként rendelhet? Dynamic ESA-val volt szerelve. Ez a cég legújabb generációs elektronikus futóm?ve, ami a csillapítást automatikusan, az aktuális igényeknek megfelel?en állítja. Megprobáltam többször is kellemetlen helyzetbe hozni a rendszert, de még csak azt sem éreztem, hogy mikor és mennyit állít a futóm?vön, amelyben 140 mm rúgóút áll rendelkezésre. Az eredmény mindig stabil, és a motor jól irányitható maradt nagyon markáns visszajelzésekkel. Ha kell, feszes, ha kell, nagyobb rúgóutat enged, amib?l mi csak annyit érzünk, hogy minden helyzetben tudásunk legjobbját tudjunk nyújtani. Az els? szárak b?ven elbírnak a motor tömegével, ahogy a magyar utak kihívásai sem jelentettek gondot számukra. A menet közben állítható futóm?vön választhatunk a Road vagy a Dynamic között, de nekem annyira tetszett a Dynamic, hogy ki sem probáltam a Road üzemmódot.

BMW R1200R teszt

A hátsó traktusban egy EVO Paralever rendszert találunk egyágú leng?karral párosítva. Itt érdemes odafigyelni a motor terhelésére és utánaállítani a menüben. Választhatunk utas illetve utas+csomag beállítást is.

BMW R1200R teszt

Az R egyik gyenge pontja a súlya. Nincs mit szépíteni, a 231 kg menetkész tömeg b? 30 kg pluszt jelent a konkurenciával szemben. Igaz, ha levennénk az egyébként nagyon eltalált hangzású kipufogót, és a kardán hajtás tömegét is levonjuk, akkor a különbség igencsak lezsugorodna. De a hajtás jó választás, és jó fékekkel, valamint megfelel? kerekekkel sokat lehet faragni ebb?l a hátrányból. Ezt a BMW-nél is tudják, el?re két négydugattyus radiális Brembo került 320 mm-es tárcsákkal párosítva, kikapcsolható ABS funkcióval, hátul kétdugattyús úszó féknyerget találunk 276 mm-es tárcsával.

A fékek ereje brutális, ezt keressük minden tesztmotornál: tökéletesen adagolható, er?s nyomásponttal. A 17 colos tízküll?s alumínium kerekek amelett, hogy jól irányíthatóak, tovább fokozzák a féker? hatékonyságát.

Azonban a design egyetlen olyan eleme, amit lecserelnék, pont a fék. Ha megtehetném és a gyárban választhatnék, inkább egy Brembo monoblokkal szerelném az R-t, szürke színnel és piros felirattal. Az arany számomra már kicsit elcsépelt, de ez tényleg csak saját szubjektív igény.

Van még egy elem, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni: a lámpa! Ha valaki épített már magának nakedet, tudja, hogy az egyik legnehezebb feladat ez a kis jelentéktelennek t?n? világítótest kiválasztása. Meghatározza a motor egyéniségét, és funkcionális szempontból is nagy nyomás nehezedik a választásra. Az R megjelenésének egyik sikere pont a fényszoró.

BMW R1200R teszt

Egyszerre elegáns, min?séget sugalló és modern. És ha ez nem lenne elég, aerodinamikai szempontból is tökéletes. Engem mégsem ez ny?gözött le a ‘Freeform’ technológiával készült, extraként LED-es nappali fénnyel szerelt lámpatestben. Ha éjszaka pillantjuk meg a lámpát, a világító csík a Vasember kontúrjait juttatja eszünkbe. Mikor megláttuk a barátaimmal, szinte egyszerre vágtuk rá, hogy J.A.R.V.I.S. Amíg nálunk volt, mindenki így hívta, így rajta is ragadt ez a mozaik elnevezés.

Felhasználás

Az els? dolog, amivel vezetés közben szembesülünk, a gáz érzékenysége. Kell némi id? mire megszokjuk. A második gondolatunk, hogy a motor hangja nagyon el lett találva. A gyári kommüniké is megemlíti, hogy sok munka van az öblös hangzásban, és tény, hogy tökéletesen visszaadja a boxer érzést. Minden indításnál szinte köszön a motor, ahogy a kipufogó felmorajlik.

A váltó finoman és precízen dolgozik, kivéve az egyes sebességfokozatot. Bármilyen trükköt vetettem be, mindig egy hatalmas csattanás volt a válasz. Utána viszont hangtalanul dolgozik bármilyen szituációban.

Az er?forrás nyomatékgörbéje leginkább egy kilövési pályára emlékeztet. Olyan könnyedén forgatja le az analóg órát ütközésig, hogy attól tartottam, eltörik a mutató.

Hosszú, egyenes szakaszokon kényelmesen tudunk utazni. A tempomatnak köszönhet?en akár váltott kézzel is vezethetünk. A motor fogyasztása is 4-5,5 liter között ingadozik felhasználástól függ?en, ami a kategóriában kiemelked?en jó.

BMW R1200R teszt

Gyorsabb, kanyargós szakaszokra érve lehet csak igazán élvezni a nyomatékot és a Dynamic-ESA el?nyeit. Pontosan fordul, jól tartja az íveket, és folyamatos visszajelzéseket biztosít, a kigyorsítás pedig külön élvezet a boxerrel. Féktávon, kemény tempónál a rendkívüli fék ellenére is érezzük a plusz súlyt, de cserébe a boxer súlyelosztásának köszönhet?en nagy kanyarstabilitással rendelkezünk.

A gumik jól tapadnak, de én egy magasabb profilú gumira cserélném a gyári verziót. Azt gondolom, így még könnyebb lenne a gyors kanyarváltás és a motor mozgatása is.

Az R akkorát fejl?dött futóm?ben és fékben, hogy nyugodtan vezethetjük sportosan, de akár lassan is cirkálhatunk vele városban. Utassal érdemes ellen?rizni a hátsó gátló beállításait. A lámpa kis túlzással nappali fényt biztosít a legsötétebb éjszakában is, így utazhatunk vele nagy távolságokat is. A markolatf?tés olyan hatékony, hogy kettes fokozatban égette a tenyeremet.

Azoknak ajánlom, akik értékelik a jó tervezést, a finom megmunkálást, és hosszú távra terveznek. Ha megtehetjük, érdemes a jobban felszerelt verziót választani, mert minden extra értékes és élvezhet? a motoron. A BMW komolyan vette az új R1200R technikai felkészítését, és valódi presztízs terméket kapott a piac vele.

Ha vennék egy R-t, 15 év utazás és motorozás után a garázsban letakarnám egy ponyvával, amin csak egy felirat lenne: Jarvis. És ha az unokám – ha lesz – egyszer kitakarja és talál még a földön egy kevés fosszilis tüzel?anyagot és pár kilométernyi aszfaltozott, kanyargós utat, akkor rá fog jönni, miért imádtuk mi ennyire ezt a játékot, amit motorozásnak hívnak.

Kiegészítés

A szériafelszereltséghez tartozó fedélzeti számítógép az alábbi adatokat tudja megjeleníteni:

• Teljes futásteljesítmény
• Trip 1 és Trip 2 napi kilométer-számláló
• Hatótávolság
• Külso? ho?mérséklet
• Motor ho?mérséklete
• Átlagos üzemanyag-fogyasztás • Átlagsebesség
• Dátum
• Olajszint
• Abroncsnyomás-kijelzés (RDC) • Beállítások

A Pro fedélzeti számítógép az alábbi adatokat tudja megjeleníteni:

• Automatikus napi kilométer-számláló
• Átlagos üzemanyag-fogyasztás 1 + 2
• Pillanatnyi üzemanyag-fogyasztás
• Elektromos rendszer feszültsége
• Teljes üzemido?
• Napi üzemido?
• Esedékes szervizelés dátuma
• Esedékes szervizelésig megteheto? távolság

  BMW R1200R 2015
Motor  
Furat/löket (mm) 101/73
Hengerek/szelepek 2/8
Keverékképzés BMS-X
Lökettérfogat (ccm) 1170
Max. nyomaték (Nm)/fordulatszám 125/6500
Max. teljesítmény kW/LE/fordulatszám 92/125/7750
S?rítési viszony 12,0:1
Szelepvezérlés DOHC
Er?átvitel  
Tengelyhajtás kardántengely
Tengelykapcsoló olajfürd?ben futó tengelykapcsoló Anti-Hopping funkcióval
Váltó körmös kapcsolású, hatfokozatú sebességváltó
Futóm?  
Gumiabroncs elöl 120/70 ZR 17
Gumiabroncs hátul 180/55 ZR 17
Fék elöl, átmér? (mm) hidraulikus m?ködtetés? kéttárcsás fék, Ř 320 mm
Fék hátul, átmér? (mm) egytárcsás fék, Ř 276 mm
Felni elöl 3,5 x 17′
Felni hátul 5,5 x 17′
Rugóút elöl/hátul (mm) 140/140
Utánfutás (mm) 125,6
Váz típusa acélcs?b?l készül? hídváz, amelyben a motor is tehervisel? elem
Villaszög 62,3°
Menetteljesítmények  
Gyorsulás 0-100 km/h (mp.) 3,3
Gyorsulás 0-1000 m (mp.)
Végsebesség (km/h) >200
Fogyasztás (l/100km)  
120 km/órás sebességnél 5,4
90 km/órás sebességnél 3,9
Üzemanyagtartály (l) 18
Méretek (mm)  
Hosszúság 2165
Szélesség tükrökkel 880
Kormányszélesség 845
Tengelytáv 1515
Ülésmagasság 790
Önsúly üresen/feltankolva (kg) -/231
Max. össztömeg (kg) 450
ugrás fel