EST. 2002

Teszt: Suzuki Address 110

Szöveg: Triple
Fotó: motorinfo.hu

A mostani tesztünk alanya egy új fejlesztés? 110 köbcentis robogó, amelyet a japán gyártó tavaly mutatott be a kölni motorshow-n a nagyközönségnek.

Emlékszem, a kiállításon az volt az els? gondolatom, hogy ez egy népszer? modell lesz. Majd nagy csend következett a múlt hétig, amikor is a Suzuki marketingért felel?s kollégája jelezte, hogy van egy tesztmotorjuk, így akár ki is próbálhatnánk.

Miel?tt elhoztam volna, megkaptam a gyári videót, amiben hat mondatban összefoglalták az újdonságokat a motorról. Ahogy elindultam, végig azon morfondíroztam, hogy mit fogok írni az Addressr?l, mert egy robogó nagyjából annyira innovatív, mint a nagymamám, és olyan félelmetes tempóra is képes.

Suzuki Address 110 teszt

Kellemes kinézet, nagy tárolókapacitás

Miközben motoroztam át a városon, azt vettem észre, hogy fokozatosan n? a tempóm. Majd elértem a Szentendrei utat, ahol már lapon körbemotoroztam egy Mercit a kanyarban. Majd jöttek a sávok, ahol egyre-másra el?zgettem játszi könnyedséggel, míg meg nem pillantottam két motoros rend?rt a sorban. Alakzatban motoroztak, majd lépkedtek el?re az autók között. Szinte azonnal meg volt a tervem. A hátuk mögé motorozom úgy, hogy ne vegyék észre, és egy lámpánál elgyorsulok nekik. Mégis csak egy Suzukin ülök.

Meg is kezdtem a felzárkózást. Ha rend ?rei jobbra haladtak a sorban, én balra, és figyelve, hogy mindig takarásban legyek, lassan rájuk motoroztam. Már mögöttük voltam, mikor a fejük felett sárgára váltott a lámpa. A két RT gázzal átgurult, míg én rövid féktávval megálltam. Láttam, ahogy távolodnak, és közben az járt a fejemben, hogy milyen elképeszt?en jó a fék, illetve hogy simán be tudjuk hozni ?ket.

Suzuki Address 110 teszt

Minden perc élmény a nyergében

A piros lámpánál el?re-hátra tologattam a motort, nehogy kih?ljön a gumi – mintha számítana -, majd végre zöld, elstartolok, és 70-ig lendületb?l magam mögött hagyom a sort. Folyamatosan dolgozom le a hátrányt, és ismét egy autónyira megközelítem a rend ?reit. Csak összejön a gyorsulás, 70-es tábla van, addig jó vagyok – ez jár a fejemben. Ismét lámpa, lassítunk, és már látom a lehet?séget, mikor a két RT ismét gyorsít, kék fény, és elt?nnek el?lem. Nem sokkal kés?bb találkozunk, egy autót intettek ki a sorból. Halkan mormogom a sisak alatt, hogy mindig csak a munka és a munka…

Galéria

Átvágtatok a Chuck Norris hídon, mikor is egy Peugeot szabálytalanul megpróbál letolni a sávból. Ritmus váltok, és egy jól elkapott el?zéssel magam mögött hagyom ?t és a teherautót is, ami mögé besatuzott. Technikai KO-val gurulok tovább egy er?s balos felé.

Megpillantok magam el?tt egy aranyszín? BMW kombit az ötös osztályból, helyezkedik és sportosan fordulni készül. Azonnal mellette termek és méterr?l méterre fordulunk a két sávban, én a küls?ben, végül az utolsó métereknél feljövök pár centivel a BMW elé. Elképeszt? öröm, mintha egy vb futamot nyertem volna, ugrálok a motor nyergében, mint egy gorilla az állatkertben, mikor új játékot kap. Majd balra nézek, a BMW-b?l két nyakkend?s, ötven körüli úr néz felém, a tekintetükben teljesen tanácstalanság. Intek és jobbra fordulok, nézem a fákat és közben eszembe jutnak Balogh Béla szavai: ‘Világomban minden rendben van’. De nem tart sokáig a rend, mert megpillantok egy 110-es táblát…

Hazaérek, mosolygok, a barátn?m csendben ül az ajtóban, végignéz a motoron és halkan csak annyit mond: „Neked nem lenne szabad Suzukit tesztelned’.

Suzuki Address 110 teszt

Elnézést, megtarthatom?

Mikor kint voltunk Kölnben, a Suzuki fejleszt?i elárulták, hogy minden modell megalkotására közel öt évet szán a cég. Fogalmam sincs, mit csináltak öt évig az Address-szel, az sokkal jobban érdekel, hogy miképpen érik el azt, hogy húsz perc vezetés után már semmi nem érdekel, csak a motorozás, de az határtalanul. Ehhez persze szükség van arra is, hogy a modellek, amiket készítenek, ne szóljanak másról, mint a motorozás élményér?l.

Suzuki Address 110 teszt

Ha lesz Address kupa, szóljatok!

De ne rohanjunk ennyire el?re. Az Address valóban újdonságokat rejt? kis motor, amiket els? sorban az er?forrásban találunk. Szinte mindent átdolgoztak, vagy még inkább újraterveztek a mérnökök. Új injektor rendszer, vezérm?tengely, hengerek és végigmehetnénk a fél er?forráson. Ami sokkal érdekesebb az az eredmény: szinte nulla hang és rezonancia a motor részér?l, bármit is csináljunk. Ha ez nem lenne elég, akkor mindemellett 1,96 litert fogyaszt 100 kilométeren. Ez a gyári adat, de én is 2 liter alatt mértem a fogyasztást, ami azért lélegzetelállító szám.

Suzuki Address 110 teszt

Nyomatékos er?forrás két literes fogyasztással

A 9 lóer?s blokk 80-ig er?b?l gyorsítja a 97 kilogrammos motort. A végsebessége 110 km/h, de két személlyel vagy hosszabb emelked?n a 90 km/h az, amit reálisan tartani képes akár hosszú távon is.

Suzuki Address 110 teszt

Komoly alternatíva városi közlekedésre

Egy robogó a kerekeit?l lesz igazán multifunkciós. Ha a kerékméret nem megfelel?, egyszer?en beszorul a városi használatra szánt modellek közé. Az Address 14-es kerekei minden akadályt gördülékenyen vesznek, könny? vele földúton vagy murvás felületen is motorozni. A hasmagassága teljesen megfelel?, így akár pecázni is leugorhatunk a hétvégen a telekre majd a susnyásba.

A megjelenése kimondottan jól sikerült, fiatalos, jól tereli a leveg?t, és b?séges helyet kínál a vezet? és az utas számára egyaránt. Azért 190 cm körüli magassággal érdemes egy üléspróbát csinálni vásárlás el?tt.

Suzuki Address 110 teszt

Vigyázz, Address!

Elöl két kis zsebet találunk, amibe üdít?t vagy apróságokat tehetünk 1,5 kg súlyhatárig. Az ülés alatt pedig b?séges hely vár minket. A tárolókapacitás 20,6 liter, ami egy teljes érték? bukósisak és némi apróság elhelyezését teszi lehet?vé. Az ülés alatt találjuk a tank betölt? nyílását is, 5,2 liter fér bele, amivel normál használat mellett 255 kilométert is megtehetünk. Számszakilag ez egy balatoni utat jelent oda-vissza kevesebb, mint 2000 forintból két személy részére. Vagyis egy személynek egy út a Balatonra csak oda 500 forint alatti összegb?l elérhet?. Azt gondolom, a stoppolás se sokkal olcsóbb.

Suzuki Address 110 teszt

Egy zárt sisak és egy es?ruha kényelmesen elfér a nyereg alatt

Az utas kényelmét növeli a csomagtartó, ami kapaszkodáshoz is megfelel? felületet biztosít, de az extraként rendelhet? doboz is helyet kaphat rajta.

Lendületes motorozáshoz megfelel? féker? is kell, és az Address ebben is jól áll. Annak ellenére, hogy a mountain bike-om technikailag többet tud, mint a szimpla tárcsafék, egydugattyús féknyereg, dobfék kombináció, a fék hatásfoka és adagolhatósága kiváló. Ráadásul kapunk egy kis kiegészít? kart a hátsó fékhez, ami a kézifék funkciót hivatott ellátni.

Suzuki Address 110 teszt

Néha legegyszer?bb dolgok a legjobbak, mint ez a kézifék

Összefoglalva: A Suzuki Address egy er?sen ajánlott vétel. Bár Indonéziában gyártják, az összeszerelés igen magas szint?, teljesen zörejmentes még az durvább földutakon is. Az er?forrás rendkívül takarékos, ugyanakkor kell?en nyomatékos, és a sebességhatárai pont elegend?ek városi vagy városközeli, esetleg id?nként vidéki kirándulások lemotorozásához. A koffertartó mérete b?séges, ahogy az ülés felülete is. Az ára 648.000 Ft, ami a piacon kiemelked?en jó ár egy ilyen termékért.

  Suzuki Address 110 2015
Er?forrás  
Motortípus: Légh?tés?, négyütem?, egyhengeres, SOHC-vezérlés?
Henger?rtartalom: 113 cmł
Furat x löket: 51 x 55,2 mm
Kompresszióviszony: 9,4:1
Teljesítmény: 9 LE @ 8000 1/min
Forgatónyomaték: 8,6 Nm @ 6500 1/min
Üzemanyag-ellátó rendszer  
Keverékképzés: Elektronikus üzemanyag-befecskendezés
Üzemanyagtartály kapacitása: 5,2 liter
Elektromos rendszer  
Indítórendszer: Elektronikus önindító és berúgókar
Er?átvitel  
Szekunderhajtás: CVT automatikus váltóm?
Váz  
Méretek (H x Sz x M): 1845 x 665 x 1095 mm
Tengelytáv: 1260 mm
Villaszög: 25,75°
Utánfutás: 97 mm
Ülésmagasság: 755 mm
Szabadmagasság: 120 mm
Saját tömeg: 97 kg
Felfüggesztés  
Elöl: Hagyományos teleszkópvilla spirálrugóval
Hátul: Leng?kar
Kerékabroncs  
Elöl: Ötküll?s, présöntött, alumínium
Hátul: Ötküll?s, présöntött, alumínium
Gumiabroncs mérete elöl: 80/90 14 M/C 40P
Gumiabroncs mérete hátul: 90/90 14 M/C 46P
Fékrendszer  
Elöl: Szimpla tárcsafék egydugattyús féknyereggel
Hátul: Dobfék
Ár: 648 000 Ft

A Suzuki modelljei hitelre is megvásárolhatók 3,99% THM-mel, 50% önrésszel, maximum 48 hónap futamid?vel.
További infó: http://www.suzuki.hu/pages/display/motor/tartalom/ajanlatok

ugrás fel