EST. 2002

Teszt: Triumph Street Triple 675R

Szöveg: Varga Gerg?
Képek: Polónyi István

Évek óta ajnározzák a Triumph háromhengeres csupasz motorjait, azonban eddig minden alkalommal lecsúsztam róluk. Már tavaly is egyeztettünk egy tesztet, aztán valami közbejött, így nagy volt az öröm, mikor végre a kezeim közé kaphattam a legkisebb Triple-t, a Street Triple R-t. Jól meghajtottuk városban, országúton és versenypályán egyaránt.

Triumph Street Triple 675R

Az új Street Triple R-nek már a látványa is izgalmas.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy normál, utcai használathoz érdemes-e az extrázott R verziót – radiális fékekkel, teljesen állítható futóm?vel és 5 mm-rel magasabb üléssel – választani. Mivel én csak ezt próbáltam, ebben a kérdésben sajnos nem tudok állást foglalni.

A Street alapjait a 675 Daytonánál, a Triumph sportmotorjánál kell keresni. A váz és a motorblokk azonos, azonban ahogy megszokhattuk, a Daytonához képest a Triple esetében kiegyensúlyozottabb er?- és nyomatékleadásról beszélhetünk. A ménes 106 tagot számlál, és mindez menetkészen 189 kg-os tömegben összpontosul. A Street kiegyensúlyozott, de inkább sportosan orros gép. Az els? kerék 52%, a hátsó a teljes tömeg 48%-át kapja.

Triumph Street Triple 675R

Az R bet? ez esetben a radiális fékeket és a teljesen állítható futóm?vet jelenti.
Menetkészen 189 kg-os és 106 lóer?s.

A Street 2007-ben került a piacra, azóta néhány lépésben továbbfejl?dött, mire elérte legutolsó generációs megjelenését. A 2012-es modell már nem kerek gülüszemekkel jött ki, de a m?szaki tartalmát illet?en megegyezett a jelenlegivel. A 2013-as modellb?l már a másik triple-stílusjegy is elt?nt, ez pedig az ülés alatt húzott kipufogó, ami a blokk alá került. Hogy szép vagy nem, arról lehet vitatkozni, aki alapvet?en szereti a nakedeket, annak nagy eséllyel tetszeni fog. A Street Triple-nek – egyedi megjelenésének és a háromhengeres blokkjának köszönhet?en – egyénisége van, nem csak egy lecsupaszított Daytona.

Triumph Street Triple 675R

Választhatunk további extrákat is.

A háromhengeres er?források napjainkban másodvirágzásukat élik, a Triumph azonban évek óta sikerrel alkalmazza ezt az elrendezést, ami ötvözi a V2-esek és a soros négyhengeresek el?nyeit. Alacsony fordulaton is jól használhatók, nyomatékosak, és nem rángatnak úgy, mint a V2-esek. Maximális teljesítményük nem éri el ugyan a sornégyesekét, de elég jól megközelíti, ráadásul mindehhez jó kis recseg?s, ropogós, sportos hangot is kapunk.

Triumph Street Triple 675R

Ez ne legyen kérdéses! A Streetet könnyen megtáncoltathatjuk az els? és hátsó kerekén egyaránt,
ha akarjuk, streetfighter lesz bel?le!

A Street Triple m?szaki csomagját, a kiegyensúlyozottabb középtartományú motorblokkot a Daytona 675-t?l örökölte. Az alumínium váz is azonos a Daytonáével, azonban új a leng?villa és meger?sített váznyúlvány. Az R esetében radiális, négydugattyús fékek harapnak a 308 mm-es tárcsákba, amelyek kapcsolható ABS-szel teszik biztonságosabbá a fékezést váratlan helyzetekben. A futóm? teljesen állítható, elöl 41 mm-es fordított Kayaba teleszkópok dolgoznak, hátul kiegyenlít?tartályos Kayaba monoshock gátló nyeli az úthibákat. Egyszóval igazi sportmotor lapul a barátságos naked küls? alatt. Ráadásul az R verzióhoz számos gyári extrát is választhatunk: a listán ledes index, markolatf?tés, fejidom, hasidom, bukógomba és keréknyomás-szenzor is található. 

Triumph Street Triple 675R

A kipufogót már ne az ülés alatt keresd!
Az alsó tepsi a tömegközpontosítást és a modern megjelenést szolgálja.

A Streettel lábon mentem le Kecskemétre és jöttem fel, ráadásul kétszer is agyonáztam. A motornak komoly pozitívuma, hogy pont annyit mutat, amennyit kívánsz, elvársz t?le. Ha kezd? vagy, vagy csak nincs kedved agresszíven csapatni, akkor kezesbárányként viselkedik. Könnyen kezelhet?, szinte magától befordul, bársonyos az er?leadása, sz?ken vett váltóját könnyen kapcsolgathatjuk a vajpuha kuplunggal, vagy akár nélküle. Ha városban használjuk, könnyen átf?zhetjük magunkat a sorok között, a sz?k kanyarokban, és kis utcákban is könnyen elboldogulunk vele. „Lightos” használathoz, esetleg kezd? motorosoknak, illetve hölgyeknek is megfelel? választás lehet. Az ülésmagasság 805 mm, így könnyen leér a lábunk, és a menetkész 189 kg-os tömegét sem nevezhetjük soknak. Tényleg könny? terelgetni, a sportmotoros könnyedség nem csap át túlkormányzott, agresszív rángatózásba.

Triumph Street Triple 675R

A kormány nem túl széles, ha igazán „pucsítani” akarunk, a kezünket össze kell hajtogatnunk.

És a „B” oldal. Ahogy elkezdjük hajtani, egyre többet és többet akar. Az er?forrás nagyon élvezetes, er?sen tol a teljes fordulatszám tartományban, és iszonyatosan jó hangja van, de nem áll meg a tudomány akkor sem, ha rányúlunk a fékre. Az ABS nagyon jól m?ködik. Szárazon is jó, bár én pályán inkább kikapcsoltam, de a szakadó es?ben nagyon nagy megkönnyebbülés vele motorozni. Nem zavaró a beavatkozása, és biztonságosabbá teszi a fékezést. Kikapcsolva nyersen érezhetjük a kifinomult fékrendszer m?ködését akár egy kis csúsztatással is megspékelve.

A futóm?nek köszönhet?en gyakorlatilag olyan, mintha sportmotorral motoroznánk, annyi különbséggel, hogy sokkal kényelmesebb. Az üléspozíció és a nem túl széles Magura kormány könnyen kezelhet?vé teszi a lassú és a visszafordító kanyarokban is. A gyors kanyarokban persze hátrány a széles kormány, de a pályázást leszámítva viszonylag ritkán fordulunk nagyon tempóval lapon, a sz?k kanyarokban pedig egyértelm?en el?nyére válik.

Kényelmes vele motorozni. Alapvet?en nem kimondottan túrázásra való, azonban nem kell messzire mennünk, itt a szerkeszt?ségben is találunk egy (nagy) Triple-t, ami már háromszor körbejárta Európát, kb 200 000 km került bele. A fogyasztása utcai használatnál 5,5 liter körüli, pályán b?ven 7 l felett van, így 14,7 literes tankkapacitásával kb. 200-250 km-es hatótávolsággal számolhatunk. 

A futóm? sportmotoros magasságokba emeli, ugyanakkor túrázni is elmehetünk vele. Kell ennél több?

Egy újabb motor kipipálva a motoros bakancslistámról. Magasan volt a léc, de a Street megugrotta, egy szemernyit sem kellett csalódnom benne. Hazaféle az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Egyrészt sajnáltam, hogy le kell szállnom róla, másrészt megkönnyebbültem, hogy a túléltem a fekete plexis éjszakai vihart, így hát továbbadtam a gépet inárcsi motoros betyár kollégámnak.

Bistei Peti másodvéleménye:

‘Már az els? generációs Street Triple megjelenése után felt?n?en ömlengett róla a nemzetközi szaksajtó. De annyira, hogy nemcsak az angol, hanem német zsurnaliszták is pénzért vásárolják maguknak. A MO magazinban egyenesen a világ egyik legjobb motorkerékpárjaként említik az R verziót. Ez nem lehet véletlen, ezért sok japán sportmotoron (GSX-R750, R1, 600RR-ek…) töltött év után én is a Streety mellett döntöttem.

A m?szaki adatok közül egyedül a tömeg, ami igazán figyelemre méltó: 188 kg teletankolva. A közepes japán naked bike-ok 20-30 kilóval nehezebbek, a futóm?vük alkalmatlan a pályahasználatra, ráadásul vételár tekintetében sincs túl nagy el?nyük.

A típus lényegét azonban nem a számok adják, hanem a harmónia. Kivételesen könnyed vezethet?sége miatt a kezd? motorosok egyik legjobb választása, a szupersport motorról érkezett vázzal, fékkel és futóm?vel a tapasztaltak kedvenc játéka lehet. A 675 köbcenti – három henger párosítás eredménye egy olyan rugalmas blokk, amire már 50-nél rányithatod a gázt hatodikban, és vidáman forog 10 000/perc fölé is. A jellegzetesen visító kiegyenlít? tengelynek hála még annyira sem rezeg, mint egy sornégyes, a tartósságát pedig az alábbi szóval jellemezték egy nemzetközi fórumban: „bomb-proof”. Picit zajosabban jár a japánoknál, de a váltója Hondákat megszégyenít?en pontos. 12 000 km-t mutat most a számláló versenypályával és több külföldi úttal, hiba nélkül.

Egyetlen idegesít? részlete a pálcás olajszint ellen?rzés – de legalább nem eszi. Ilyen különösen szerencsés csillagzat alatt született motort a Honda CBR600F4-en kívül nem ismerek, azt meg sajnos már nem gyártják.’

 

GALID753

Az ABS-es R verzió 3 millió forintért lehet a miénk.

Keressétek a Triumph Budapestnél!

  Triumph Street Triple 675R
Motortípus: folyadékh?téses, DOHC, soros, 3 hengeres
Henger?rtartalom: 675 cmł
Furat / löket: 74,0 x 52,3 mm
Üzemanyagrendszer: injektoros
Kipufogó: rozsdamentes acél, 3:1:2-ben, magas min?ség? polírozott rozsdamentes acél kipufogódobokkal
Hajtás: O gy?r?s lánc
Kuplung: olajban fürd?, többtárcsás
Sebességváltó: hatsebességes
Olajkapacitás: 3,5 l
Váz: aluminium
Leng?kar: merevített, dupla oldalú, aluminium ötvözet
Els? kerék: öntött aluminium ötvözet, 5-küll?s, 17×3,5
Hátsó kerék: öntött aluminium ötvözet, 5-küll?s, 17×5,5
Els? gumiabroncs: 120/70 ZR17
Hátsó gumiabroncs: 180/55 ZR17
Els? felfüggesztés: Kayaba, 41 mm-es fordított villák, állítható rugó el?feszítés, csillapítás és nyomó fokozat, 120 mm-es rugóút
Hátsó felfüggesztés: Kayaba Monoshock, állítható rugó el?feszítés, csillapítás, 130 mm-es rugóút
Els? fék: dupla 308 mm-es úszó-tárcsák, Nissin négydugattyús radiálisan szerelt féknyereg
Hátsó fék: szimpla 220 mm-es tárcsa, Nissin egydugattyús féknyereg
M?szerfal kijelz? / Funkciók: LCD multi-funkciós kijelz? csomag, digitális km-óra és napi számláló, analóg fordulatszámmér?vel, körid? mér?vel, fokozat kijelz?vel, programozható váltófény kijelz?vel
Hossz: 2030 mm 
Szélesség: 755 mm
Ülésmagasság: 805 mm
Tengelytáv: 1385 mm
Villaszög: 23,9-/92,4 mm
Üzemanyagtank kapacitás: 17,4 liter
Menetkész tömeg: 189 kg
Maximális teljesítmény: 106 LE / 78 KW @ 11 700 rpm

Maximális nyomaték: 68 Nm @ 9200 rpm
ugrás fel