EST. 2002

Teszt, Kawasaki KLX250: Bárhová, bármikor

Szöveg: doki Tesztpilóta: doki Fotók: Nea

Sokan vannak, akiknek nem öröm az extra. Nekik elég, ha megy, de azt bárhol, indul, de azt bármikor – és persze se a fenntartási költségek, se az egyszeri befektetés ne tarolja kopaszra a családi kasszát. Ez kell a vályogvet?nek, ez kell a tanyasi parasztnak, ez kell a suhancnak az érettségi bizonyítványra, ez kell gazdagéknak a telekre, ez kell a selyemfiúnak csajokat kerelni a strandon. Fogták a KLX250 mappáját, és belecseszték a mindenes fakkba: oda is való, de ott legalább tud.

Valószín?leg a tervez?ceruzával vágták volna fel az ereiket, hogy a szétáradó vér még csírájában fojthassa el azt, ami néhány évnyi, évtizednyi boldogságot okozott. A ’80-as évek mérnökei tele voltak ambíciókkal, a célközönséget kiszolgálni, méghozzá jól kiszolgálni hitvallás volt abban az id?ben: ha endurózni akart a nép, csak kérték, és megadatott. Az emberek meg akarták hódítani a teret, be akarták járni a bejáratlant, a motorgyárak direktorai pedig kiadták a rajzolóknak az ukázt, hogy alkossanak olyat, amivel hódítani lehet a teret, meg bejárni a bejáratlant.

 
 

Mérges

Aztán jöttek is a jobbnál jobb modellek, DRZ, XT, KLX, az erd? és a sivatag, a sziklák és a d?nék harcosai. Na de ki gondolta volna, hogy az akkori eszme, mely hobbi- és sportcélokra teremtette az endurókat, megbukik, és jön egy másik, egy, a réginél sokkal sivárabb lelkület? valóság: a terepmotorokat sorra kebelezték be a pizzériák, gyorséttermi láncok és kif?zdék garasos tulajdonosai, hogy olcsón fenntartható futármotorokat csináljanak bel?lük.

Pepperóni sok sajttal, meg egy lájt kóla – mást is kérsz? – nem köszi – fél óra múlva kiszállítjuk – oké de ne h?ljön ki – motorral visszük, bocsi – oké, szevasz – szia. Hát persze, mert a mérnök akkor még nem gondolt arra, hogy a Dakarra készül? enduróra kéne egy szállítóegység, amit klimatizálni is lehet, hogy ne h?ljön ki benne a pizza.

 
 

Még a sínek közé is bemegy

Ha valakik sokat mennek, akkor azok ?k, a futárok. Nem csak a napsütésben, meg a langymelegben ülnek rá a nyeregre, hanem az es?ben is, meg a hóban, ha épp arról van szó. Többet mennek valószín?leg, mint bármelyikünk. Valószín?leg tudják, hogy mivel érdemes mászkálni a városban.

 
 

Kawasaki KLX250

Örül a könny? terepnek

Ezzel lassan rövidre is zárhatjuk pizzakihordós intermezzót, ami a bérfutárok mindennapjaiba engedett rövid betekintést, csak azért említettük ?ket, mert ?k is olyat keresnek, ami kényelmes, gazdaságos, és Mongoliába is úgy lehet lemenni, meg vissza, hogy csak tankolni kelljen, és csókolom.

A másik alternatíva a robogó, csak az valamivel szervízigényesebb, mint az enduró. Illetve ez így pontatlan, és csak akkor igaz, ha konkrétan ezekre a szöcskékre gondolunk: egyszer?ek, mint a zsíroskenyér, és ami nem bonyolult, az általában nem is romlik el.

 
 

Kawasaki KLX250

Egy henger, negyed liter

Körbejárhatnánk még a témát párszor, megközelíthetnénk más-más szemszögekb?l, de végül mindig az lenne a válasz, hogy igen, végül is erre is lehetne használni. A KLX250 egy háztáji disznó, egy igazi mindenev?, akinek a torka nem szelektál, nem tesz különbséget kvalitások között, csak nyel, relaxál és újra nyel.

Nem kell a humbug, a vásárlók alig pár százaléka lesz majd úgyis csak az, aki arra fogja használni a KLX-et, amire kitalálták. Az alkotók kóstolónak szánták a szoft-endurósoknak, és biztos forogni fognak a sírjukban, amikor a KLX250 a kétszázhetvenezredik lefutárkodott kilométer után rácsavarodik egy villanyoszlopra. Ennyit ért a szenvedély, ennyit ért a mérnöki precizitás, amivel az utolsó millimétereket elfarigcsálták: egy emberölt?nyi rohangálás a betonbunkerek között, messze kaptatóktól és betöretlen sártengerekt?l.

 
 

motorinfo.hu

Nem véletlen a szoft-enduró, mint kaszt. Az a pár százalék, akit említettünk az el?bb, aligha fog goromba terepeken ügyeskedni a 250-es Kawasakival. A puha nyomaték, a futóm? komfortos hangolása nem kedvez a sziklaharcnak, a KLX az erd?ben, a turista vonalak csapásain, sekély patakok medrében érzi otthon magát. Bár hangoztatják, hogy a 300R az el?d, akib?l géntérképének egy darabját magával sodorta a 250, utóbbi mégis inkább utcai motorként funkcionál. Kezd?k, vagy az aszfaltfosztott utakkal hadilábon állók fogják a természettel való barátkozásra használni a KLX-et.

 
 

Kawasaki KLX250

Egészséges hangzás, amit sajnos elnyom a forgalom

Na de mit is kell tudnia valaminek, hogy bejöjjön a futároknak?

El?ször is legyen kényelmes, nem jó, ha már az els? fél óra után szúr az ember combja. A KLX ebben tökéletes, az üléspozíció, a kényelmesre hangolt rugózás nem teszi próbára a t?r?képesség határait. A hosszú rugóutak kivasalják a városok népbetegségét, a kátyúkat, de nem riadnak vissza a járdaszegélyekt?l, lapos lépcs?kt?l sem. Hiszen mit csinál a jó futár, ha csapdába kerül a dugóban? Mert dudálni lehet, csak nem feltétlenül érdemes, mert aki a kocsisorban összezár el?ttünk, az valószín?leg direkt teszi, így duda rezisztens.

Hát ha már feltettük, hogy jó futár, akkor azt is tegyük fel, hogy a jó futárnak endurója van, és nem robogója. Akkor azzal fel lehet menni a járdaszigetre, ki lehet kerülni az egész forgalmi akadályt, és egy elegáns mozdulattal visszaugratni az útra, és menni tovább. Végtére is így nem kell keresni a kis lejárókat a szintkülönbségekr?l, egy darab baromi nagy rámpa az egész város el?ttünk, amin bárhova felmehetünk.

 
 

Nekünk tetszett a leöml?

A 43 mm-es fordított teleszkópok puhára hangoltak, de ez elmondható a hátsó rugóstagról is. Nem is próbáltam rajta állítani, már nyugalmi helyzetben is akkorát süllyedt a motor segge, amikor az enyémet ráhelyeztem, mint az atomtengeralattjáró, ha kifogy bel?le az atom. Puhák a rugók, legalábbis a BMI-skálán nem annyira jó értéket teljesít? testemhez biztos, a 60 kilós fiatal nemzedék, már ha nem 10 évesen érik el a fenti értéket, még jól érezhetik magukat rajta. Aki nehezebb, az feszítse el? a jobban a rugót – karmos szerszám, vagy kalapács és egy er?s csavarhúzó kell a lapok szétkontrázásához -, vagy vegyen bele er?sebbet. A nyomóoldali csillapítás zárása csak az esetleges ugratók, buckák utáni landolások koppanását szünteti meg.

 
 

Kawasaki KLX250

LCD, high-tech, huszonegyedik század

Nem mintha a közúton nem lett volna tökmindegy, hogy mi mennyire puha. A nyomaték nem zárja össze a központi rugóstagot, és fékezni sem stílszer? olyat a KLX-en, hogy abból baj lehessen. Igaz, egy-egy kikényszerített satuzásnál olyat bólintott a Kawasaki, hogy lassan bóglizni láttam az els? kereket a hátsó fölött. A betonozott csíkok primitív egyhangúságához képest nagyobb kihívás volt a terep, ahol kifejezetten jól ment a kis egyhengeres. Úgy viharzottam el 80 km/h-val a kóborkutyák mellett a prérin, mint a pinty, közben csak ültem a nyeregben, a rugózás elvett minden ütést, ami a csuklómat és tomporomat vette volna célba. Az ehhez hasonló barátkozós terepezésre kiváló a KLX, a cross pályán valószín?leg el?domborodnának a gyengéi.

 
 

motorinfo.hu

Másodszorra legyen gazdaságos. Normális, vegyes használat mellett 3,5 litert evett meg a KLX 100 kilométeren, ami eléggé takarékos. A MÁV versenyképes lehetne, ha ezt az összeget kilométer egységekben hozni tudná. Persze a gazdaságosság nem csak rövidtávon, hanem a távlatokban is fontos. Ha a Kawasakin múlik, évtizedek múlva is KLX-el fognak tyúkbecsinált levest házhoz vinni a futárok: valami elektrofúziós módszerrel, amibe most hadd ne menjünk bele, kezelik, vagy készítik a hengereket, amit?l sokkal ellenállóbb lesz, mint eddig, továbbá csökken a h?tágulása, ami miatt sz?kebb dugattyú illesztést alkalmaztak. A negyedliteres, egyhengeres, injektoros blokk 22 lóer?t ad le 7.500-es, és 20,5 newtonmétert 7.000-es fordulaton.

 
 

Fehér búrás

Nagyjából egy 100 köbcentis kétütem? motor menetteljesítményével bír a KLX, csak másképp jön el? az er?. Ezt nem kell forgatni, a nyomaték alulról érkezik, és épül fel igen lineárisan, a maximális értékig. Ez megint csak hosszú távon tesz vissza megspórolt forintokat a tulajdonos zsebébe, hiszen az alacsony fordulatú üzem kevésbé veszi igénybe az alkatrészeket.

 
 

Két dugattyús nyereg, épp elég f?ker?

Érdekes, hogy egyes- és kettes fokozatban 6.000-t?l hirtelen és piszkosan megindul, egészen a 9.000 körüli tiltásig, de hármasban és attól felfele 7.000 környékén eler?tlenedik a blokk. A 70-80 km/h-s utazót csettintésre hozza, az attól sebesebb tempónál már izzad a Kawasaki, de végül csak 115 km/h-nál dobja be a törülköz?t. A váltó pontos, a gázreakciók finomak. Az injektornak köszönhet?en még hosszú állás után is pöccre indul a gép.

 
 

Erd? mélyén

Berugókar mondjuk nincs rajta, így a tulajdonosnak feltétlenül figyelnie kell az akkumulátor állapotára. A rozsdamentes acél dobból víg pattogásként távolodik az égéstér zaja, amit a nagyvárosi forgalom szinte teljesen el is nyom; vigyázni kell a kocsisorok között, az utat nem figyel?, ne adj Isten, telefonáló autóstársakkal szemben viselkedésünk legyen defenzív.

Hozzáteszem, amúgy sem érdemes nagyon pengeélen táncolni a kis enduróval. Aki csibészes kocsi kerülésekbe vágna, vegye figyelembe, hogy nem sok biztonsági er?tartalék van a blokkban – aki tempósan akar közlekedni a Kawasakival, az el?bb tanuljon meg lendületb?l el?zni. Továbbá a gumik, amiken több bütyök van, mint egy nyugdíjas otthon összes lábán együttvéve, remekül marnak bele a puha talajba, a betonon azonban kevés össztapadófelületet mutatnak.

A fékek megállják a helyüket, ha er?sebbek lennének, az már a motorozhatóság rovására menne. Így is orra állt a KLX, ha a tárcsákhoz simultak a betétek; egy intenzívebb rendszerrel idegessé válna a városi közlekedés.

 
 

Nem csúszik róla le a láb

Megjelenésben, kidolgozásban, kiegészít?kben sincs ok a panaszra. Az ülés mögötti kis táska szériatartozék, még arra az eretnek mozzanatra is sikerült rávennie, hogy levegyem az övtáskámat. A láncvezet?, a teleszkópszárak el?tt maszkként álló felver?dés-véd?k a terepezés okozta károkat hivatottak minimalizálni.

 
 

Felhajlik, ha leér

A m?szerfal teljesen digitális, a fordulatszámmér?t is beleintegrálták. Az össz- és napi kilométerszámláló mellett az órát is leolvashatjuk róla, és szól, ha a benzinkapacitás alsó limitét súroljuk. A 7 literes tankból 2,7 a tartalék, így szinte a hatótáv felét?l villog a fuel felirat. Ez mondjuk elég zavaró.

 
 

motorinfo.hu

Összességében könnyed terepezésre, városi szaladgálásra, illetve olyan rendszeresen bejárt napi útvonalra ajánljuk a KLX-et, ahol vegyes talajviszonyok között kell közlekedni. Tapasztalt motorosok ugyanúgy megszerethetik a könny? kezelhet?ségét, gazdaságosságát, mint a kezd?k, akiknek még a szüzesség elvesztésének élményével ér fel 20 newtonméter a hajtásláncon. Hogy az 1,5 milliós, illetve a jelenleg 1,4 milliós akciós vételár mennyire mozgatja meg a hazai piac fantáziáját, az kérdés, és majd az id? válaszolja meg igazán – emiatt nem a mi fejünk fog fájni.

Ajánlott ken?anyag
 

M?szaki adatok
 

Motor típus Vízh?téses négyütemü, 1 hengeres
Lökettérfogat 249 cmł
Furat x Löket 72.0 x 61.2 mm
Kompresszióarány 11.0:1
Szelepvezérlés DOHC, 4 szeleps
Maximális teljesítmény 22 LE (16 kW) / 7500 fordulaton
Maximális nyomaték 20,5 Nm / 7000 fordulaton
Üzemanyagellátás/Karburátor Üzemanyag-befecskendezés: Ř34 mm x 1 (Keihin)
Gyújtás Digitális CDI
Indítás Elektromos
Kenés Kényszerolajozás, nedves karteres
Áttétel 6 fokozatú
Differenciálm? Lánchajtás
Els?dleges áttétel arány 2.800 (84/30)
Áttételi arányok: 1. 3.000 (30/10)
Áttételi arányok: 2. 2.000 (30/15)
Áttételi arányok: 3. 1.500 (27/18)
Áttételi arányok: 4. 1.250 (25/20)
Áttételi arányok: 5. 1.050 (21/20)
Áttételi arányok: 6. 0.952 (20/21)
Végáttételi arány 3.000 (42/14)
Kuplung Nedves, több tárcsás
Váz típus Hídváz nagy szakítószilárdságú acélból
Villaszög / Utánfutás 26.5? / 105 mm
Felfüggesztés, els? 43 mm-es fordított teleszkópvilla, állítható nyomófokozattal (16 fokozat)
Felfüggesztés, hátsó Új Uni-Trak rendszer, állítható el?feszítéssel, és állítható húzófokozattal (16 fokozat)
Rugóút, els? 255 mm
Rugóút, hátsó 230 mm
Gumi, els? 3.00-21 51P
Gumi, hátsó 4.60-18 63P
Fék, els? 1 db úszóágyazású 250 mm-es hullámos tárcsa, két dugattyús féknyereggel
Fék, hátsó 1 db 240 mm-es hullámos tárcsa, egy dugattyús féknyereggel
Kormányzási szög, bal / jobb 45? / 45?
Méretek (H x Sz x M) 2200 mm x 820 mm x 1205 mm
Tengelytáv 1430 mm
Hasmagasság 285 mm
Ülésmagasság 890 mm
Üzemanyagmennyiség 7.7 literes
Menetkész tömeg 138 kg

Ár: 1,445,000 Forint (akciós!)

ugrás fel