Teszt, Kawasaki Ninja 250R: Lelencgyerek

Szöveg: doki

Lassan rá sem merek nézni a mai fiatalságra. Egyszer?en túl vannak pörögve, tizenhárom évesen élik át a tinédzsereknek valót, a fontosat meg sem érzik, csak megy az eszetlen menetelés… el?re, el?re, el?re! Szívják be a masszmédiából öml? lélekoldékony rózsaszín álképeket életr?l, szerelemr?l, igazságról… látják magyar sztárkáinkat „bulvársókban” bukó nélkül trikóban ragyogni a legújabb gépeken, és hirtelen ez válik etalonná. Ami száz ló alatt van az már köpést sem érdemel, a legnagyobbat, leggyorsabbat, leger?sebbet adjuramisten de azonnal. Hova ez a nagy rohanás, gyerekek? Miért nem lehet mindent arra használni, amire és akinek való? Tizenhárom évest az els? szájrapuszi buja izgalmához, ezres szupersportot a tapasztaltaknak, és igen, tanulómotort a kezd?knek. Valaha ez volt a trend, a retróval ez miért nem jön ismét divatba?

Azért ne túlozzunk, nem nyitott meg a Kawasaki új piaci rést. Inkább csak feltárt egy szelencét, melyb?l az anno oly jól ismert és kedvelt ZZR-250-es benzinbukéja kúszott el?, s melyhez f?z?d? édes nosztalgikus emlékek egyb?l megcirógatták orrcimpánkat. Aki már most a kiigazításon töri a fejét, annak kedvét kell törnöm, nem, nem elírás, valóban ZZR. Hiába nindzsázzák az új negyedliterest, legyünk ?szinték, ez a motor csupán csak köszön? viszonyban létezik a mostani – és az akkori tizensokezret forgó – ZX sorozat mellett. Nem szupersportgépet kap kézhez a vev?, de hát ugye a célcsoport sem ez. Fiatalok, tapasztalatlanok, kezd?k és nem utolsó sorban hölgyek kedvenc játékszere lesz az új kis Ninja, a túrasportoló szerepkör teljesen helyén való megnevezés.

Budaörsre hívták a kedves motorinfo csapatot a még kedvesebb szervez?k, az M0 már reggel fél tízkor csurig beállva, juhéjj. Csak remélni tudtam, hogy a délutánra tervezett túraútvonal nem a kamionok közötti bujkálásról fog szólni, ez aligha adna egy akár bármilyen képet is a motorról. Érkezésemnél a Ninja különítmény már csatasorban napozik a délel?tti fényben. Féltucat zöld, meg egy darab metál fekete – utóbbira teszem le voksom, nem csak azért, mert egy különc csibész vagyok, hanem azért is, mert momentán sokkal jobban tetszik, mint bármelyik zöld. Persze a megrögzött Kawasaki rajongóknak hit kérdése a lime felölt?, hát ki-ki válogasson kedve szerint. Kis fejtágítás után ráültettek a motorokra, hogy elindulhasson a nagy nindzsa tesztkaraván, uszkve 120 kilométeres túrájára. Kalandra fel!

Nem egy nagy dög ez a gép, az fix. Nem én rajta, inkább ? veszik el alattam, bár a ’huszonötös kétütem? olaszok még ennél is apróbbak. Legalább az alacsonyabbak is tele talppal támaszthatnak a piros lámpáknál. A teljes idomzat, az áramvonalak agresszív ívei komolyságot kölcsönöznek a 250R-nek, csak közelebbr?l bújnak el? finoman a negyedliterességre utaló jelek. A kis méret? szimpla tárcsafék elöl, a virsli kerekek, na meg a hurkapálca vastagságú aranyos kis leöml?k… Menés közben azonban mégis csak tekintélyt parancsol, bizonyítja ezt az úton-útfélen strichel? hölgykoszorú éles kurjongatása, ha épp arra gurultunk. Elég a nézel?désb?l, hadd hörögjön fel az injektorral etetett két henger. Érdekesség egyébként, hogy az amerikai modelleket karburátorral szerelik. A visszajelz? fények kialvása után hüvelykem nekiszorítom a piros start gombnak, és már pöcög is a gép. Fura egy szó, pöcög, de talán ez fejezi ki a legjobban, ahogy a soros kettes vidáman felsír. Olyan halk és szelíd a járása, hogy komoly akusztikai kihívást jelent az indítómotor hangjától való eldifferenciálás. A jámborság azonban vad t?zbe alakulhat át, ha a gázmarkolatot kell? ideig tartjuk a „kopp” álláson. Ilyenkor indiánüvöltéssel, és a végdobból jöv? ordítással köszöni meg a Ninja a bizalmat. Átdobom jobbom az ülés felett, és belehuppanok a nyeregbe. Peckesen kihúzom magam, közel egyenes háttal markolom meg a csutkákat. Nem kell feküdni, nem körid?kért megyünk, csak lazulni, és erre teremtették a kis Kawasakit.

A parkolóban húzunk egy-két próbaívet, miel?tt élesben vetnénk be a motort. Radikálisan kis sugarú az az ív, melyen a Ninja körbefordulhat kis sebességnél – városban ez sok bosszúságtól kímélheti meg a felhasználót. Az els? fotókhoz már közepes tempóval megyünk neki a kanyaroknak, ugyanaz az érzés fog el, mint régebben egy 125-ös kétütem? pályagépen: gyakorlatilag bicikli mód borítható a motor, hátsóm jobbra-balra csúsztatásával diktálom az utat. Nyilván akadnak majd olyanok, akik a gizdulási faktort növelve szélesebb abroncsot szerelnek majd hátra, intelligensebb felhasználóinktól kérjük, ezt ne tegyék – ha csak nem akarnak kétszer akkora er?t kifejteni minden döntésnél, mint az eredeti méretekkel. A gyárilag szerelt gumik azonban illúziórombolóak. Aláírom, meglep?en olcsó lett a Ninja 250R, ám néhol tisztán kiütközik a filléresség. Road Winner márkanevet még nem hallottam, tájékozatlanságom elképzelhet?, de hogy érzékszerveim is csalatkoznának, miszerint igen hamar megcsúsznak a gumik, már kérdésesnek tartom. Pedig így volt, és erre nem csak én panaszkodtam. Persze az abroncsokat pártízezerb?l le lehet cserélni, de akkor is… a mihez tartás végett megkínálhatták volna a 250R-t valami tapadósabb darabbal.

Pár kör után nekiindulunk a dimbes-dombos vidéknek, jöhet a kátyúk és a betonfoltok végtelenje, nem futamodunk meg. Miért is kéne? A Ninja zokszó nélkül falja be az úthibákat, pont annyi visszajelzést kapok, ami még nem szomorít el annyira, hogy feladjam a küzdelmet a csuklót ver? buckákkal. Ahogy rohamosan javulni kezd az útmin?ség, ergo a 4 kátyú pro 50 méter 1-re redukálódik, elkezdünk bátrabban csapatni. Az els? pillanatokban kicsit fitymálóan néztem a nem fordított els? teleszkópokra, viszont a használatban tökéletesen muzsikáltak. Alapvet?en persze teljesen mindegy, mit milyen technikai vívmányokkal eszközölnek ki, a lényeg, hogy jó legyen. És a Kawa teljesen korrektül simul a kanyarokban. A vázgeometria nem túl hegyes, az egyenesfutás betonbiztos, mégis kis er?feszítéssel lapolhatjuk a motort. Jó kompromisszum. A hátsó rugóstag esetében öt fokozat közül választhatjuk ki a megfelel?t, nekem az egyes azaz legpuhább állás tökéletesen elég volt. Nem himbált be, nem is pattogott el, utcára ideális a m?ködése. A fékekre sem lehet panasz. Kíváncsi vagyok mikor jön el az id?, vagy egyáltalán lesz-e olyan, hogy a nagy japán négyb?l valamelyik is gyárilag fémfékcs?vel szerelje a sportmotorjait, nem lenne hülyeség. Lassít persze a jobb kar, mintha muszáj lenne, de a nagyon halványan pépes nyomáspontot kiküszöbölné a fémhálóval borított változat.

Tanulómotor ide vagy oda, csínján kezelve a gázmarkolatot kis túlzással még a biciklisek is beel?zhetnek a jobb oldalról, f?leg, ha hétezer alatt áll a fordulatszámmér? mutatója. A hétezres határ érezhet?, de nem drasztikus. Odáig szinte kívánja a „fullgázt” a nínja, de afelett sem kell megijedni a drasztikusabb csuklómozgásoktól. Úgy istenigazából kilencezer körül lódul meg, és bátran el lehet tekerni vele akár tizenháromezerig is. Sem ménessel, sem nyomatéktengerrel, sem egyéb elkoptatott klasszikusokkal nem tudjuk illetni a 250-es Ninját. Inkább jókedv?en zümmög a blokk, mintsem szörcsölve visít, inkább csak iparkodik a teljesítmény, mintsem letaglózna. A fürge haladáshoz pörgetni kell, ez egyértelm?, de a keréken mért 29 lóer? nem repít le a gépr?l. Gázreakciókról nem igazán lehet, és nincs is igazán értelme beszélni: a gázkar finom mozgásai gyakorlatilag effektivitás nélkül maradnak, inkább elnagyolt mozgásokkal érdemes csavargatni a Ninja szarvát. Én körülbelül 160-ig tudtam felimádkozni a mutatót – ekkor már teljesen beleintegrálódtam az idomzatba -, de alapvet?en 130 km/h-ig érzi magát otthonosan a gép. Egyesek 180-al is mentek már vele, és még ment volna, ha van elég tér – de nem volt. Akiknek volt ZZR-jük, biztos emlékeznek a jellegzetes csörgésre, ami a vezérm?lánc fel?l hallatszott. A kisninján véget vetettek a csörömpölésnek, kissé finomítottak az automatikus láncfeszít?kön, és a szervizesek szerint a zörgés örökre megsz?nt. A váltó s?r?n fokozott, és már 50 km/h-s sebességnél is lehet vele hatodikban cirkálni. Aránylag rövid úton is jár, kuplung nélkül is finoman csúszik bele a következ? fokozatba. Üresbe is könnyen beejthetjük, amiért ismét a tanuló szív örülhet.

Már hazafelé gurulunk, és azon gondolkodom, milyen kár, hogy ennyire anyagias kezd lenni a világ. Persze, gondolom én sem lehetek kivétel, de akkor is. Lehet spórolni egy új motor megtervezésénél, nyilván kell is a gazdaságosság érdekében, de a 250-es Ninja jó adottságai mellé nagyon rontja az összképet a márkátlan gumi, meg a m?szerezettség. Sajnos utóbbin változtatni sem lehet, dizájnban valahol a röhej és a ciki között lavírozik, bár legalább informatív. Három kerek számlap néz vissza ránk, fordulatszámmér?, sebességmér? és vízh?fokmér? sorrendben. Nem tudhatom, hogy mennyivel kerülne többe némi digitális forradalmat belecsempészni a m?szerekbe, de a kisnínja küls? sportos dögjét teljesen lehervasztja ez a m?szerpanel. E két apróságtól eltekintve számomra bizonyított a Ninja 250R – persze csakis azok alapján a szempontok alapján, amikre tervezték. Nem egy szélvész, nem egy er?gép, ez tény, de ki mondta, hogy az? Nem annak szánták, hanem alaposan beletanulni a kétkerek?zésbe, miel?tt valami NAGYOT vennénk. Utóbbit a Kawasaki márkakeresked?k is támogatják, a Lépj tovább programmal. Nevezetesen id?feltétel nélkül garanciát vállalnak arra, hogy a kés?bbiekben egy nagyobb modellre való váltásnál visszavásárolják a t?lük elhozott motorkerékpárt – természetesen az ár az állapot és a kor függvénye lesz, mint rendesen. De nem csak ezzel próbálják pénztárcanyitásra ingerelni a tisztelt nagyérdem?t. A vásárlók protektoros Kawasaki textildzsekit kapnak a motorhoz grátisz, továbbá negyvenezer forint érték? ajándékutalványt egy vezetéstechnikai képzésre. A pályamen?k legyenek résen, nem kizárt, hogy 2009-re beérik a Ninja250-kupa, már idént?l lehet edzeni. Nincs más hátra, mint lobbizni a szül?knél vagy épp a munkahelyen, hogy összecsurogjon a pénz a legkisebb nínjára. Tessék emberek megnyomni az érettségit, hátha a plusz pontok mellé egy kis szül?i meghatást is sikerül elérni a jó eredménnyel.

Nyilvánvaló, hogy mindenkinek mások az igényei, én részemr?l jobban örültem volna egy zéikszer utódnak. Négy hengerrel, varrógép módjára pörg? blokkal, némi agresszív er?leadással, pályára orientált futóm?vel. Az meg nem lenne tanulómotor, ez is igaz. Nehéz lehetett a döntés, a rengeteg közvélemény kutatás és piaci stratégia végül kiölte a csibészséget a Ninjából. Persze, például a n?k is jobban kedvelik azokat a férfiakat, akik rendet hagynak maguk után, elmosogatnak, nem felejtik el a szülinapokat satöbbi, magyarul ’olyan rendesek’. Jobban kedvelik ?ket. Legalábbis egy darabig biztosan…