EST. 2002

Teszt, MV Agusta Brutale 910R: Gonoszul men?, lesb?l löv?

Szerintem csoportosan járnának megkövezni az MV gyár embereit az MV tulajdonosok, ha ennek a motornak rossz lenne a féke. Szerencsére, vagy talán evidens módon, persze nem az. Már az apró mozdulatoknál is érezni, hogy mi a helyet, ha nagyon rászorítunk, akkor nagyon lassulunk, ha stoppiezni akarunk, akkor stoppiezunk. Tehát harapós, jól adagolható, kis er?vel m?ködtethet? – ezek kipipálva, márpedig eme három kritérium alapján mérjük a jó féket. Az „R”-es változaton, amit mi próbáltunk, azon radiálisan szerelt 4 dugattyús Brembók dolgoznak, míg az „S”-en 6 dugattyús Nissin nyergek vannak. Fém fékcsövek mindenhol persze, szerintem bármelyik Brutale tulajdonos reggelente szembe köpné magát a tükörben, ha majd’ ötmisiért venne egy gumi fékcs?vel szerelt motort – büszkeség is van a világon uraim.

Van még valami, amit grátiszba kap meg a kedves MV tulajdonos a motorjához, és ez a népszer?ség. Az introvertált személyiségek ne vegyenek Agustát: biztos kiütéseket fognak kapni, amikor az els? pár motorozás után a t?szomszéd, a távoli szomszéd, a f?nök, a kollégák, a motorosok, szóval lényegében mindenki, aki el?tt elhalad a motor, kés?bb hátba veregetéssel és pár baráti szóval fogja jutalmazni az új szerzeményt.

A tesztet támogatta:

B?rruha: Pardi Motorsport

Én utálok szöszölni, nem szeretem, ha egy sima tankolásból húszperces keccsölés lesz, pedig a Brutaléval ezt nem lehetett megúszni. Odajött a kutas, az éppen tankoló emberek, szakember módjára kezdték el képzeletben szétcincálni és elemezni a motor egyes részeit, üveges tekintettel bálványozták a finom ívekbe tör? élek harmóniáját. A H?sök terén lepörgetett fotózás alkalmával a külföldi turisták kiváltak csoportjaikból, az idegenvezet? szavait lecserélték néhány, az MV oldalán feszít?s fotóra.

Szerintem hazudik, aki azt mondja, hogy még csak csekély mértékben sem mozgatja meg a Brutale. Vagy aki azt mondja, az csak azért teszi, hogy ellenpróbaként ráülhessen, és mehessen vele egy kört. Ezek az eretnekek valószín?leg már az önindító megnyomása után megtérnek: a kárörvend? hang kigurul az MV Agusta feliratú csövekb?l, ugrál az alapjárat, és két perc alatt annyi ember cs?dül körénk, mintha egy VB futamon kívánnánk elhagyni a boxutcát. A megfelel? pozitúrát felvéve sort?zként kezdenek el kisülni agyunkban a neuronok, az addigi jól m?köd? rendszerbe beépül? vírusmodul neve: Brutale – a szemünk lassan vérben forog, a vérnyomás emelkedéssel már az ujjbegyünk is lüktet a markolaton, muszáj elindulni. A ruszkabányai vaskohó felsír, pirosba szalad a fordulatszámmér?, a néz?knek otthagyjuk az emvé-életérzés egy morzsáját, a kipufogóból áradó hangrobbanás elnyomja saját harci üvöltésünk – mi lettünk az utolsót csapó oroszlán, kérem. Félelmetes, mondtam én.

M?szaki adatok

Motor
Típus: 4 ütem?, 4 hengeres, 16 szelepes radiális elrendezéssel
H?tés: víz
Henger?rtartalom: 909 ccm
Furat és löket: 76×50,1 mm
S?rítési arány: 13:01
Max.teljesítmény: 136 LE/ 11000 ford (sportkipufogóval 144 LE)
Max.nyomaték: 96Nm/ 7900 ford
Indítás: Önindító
Homologizáció: Euro 3
Sebességváltó: 6 fokozatú
Kuplung: Több tárcsás, olajban fürd?

Futóm?
Els? felfüggesztés: Fölfordított Marzocchi villa, átmér? 50 mm, rugóút 118 mm
Hátsó felfüggesztés: Könny?fém leng?kar, Sachs lengéscsillapító
Els? fék: 2 db 310 mm úszóágyazású tárcsa, 4 dugattyús radiális Brembo
Hátsó fék: 1 db 210 mm tárcsa, 4 dugattyús radiális Brembo
Gumik: El?l:120/65-ZR 17′ vagy 120/70-ZR 17′, Hátsó:190/50-ZR 17′ vagy 190/55-ZR 17′

Méretek
Tengelytáv: 1410 mm
Hosszúság: 2026 mm
Szélesség: 820 mm
Ülés magasság: 805 mm
Hasmagasság: 130 mm
Száraz súly: 185 kg
Üzemanyagtank kapacitás: 19 liter
Tartalék: 4 liter
Színek: fekete, fehér

Ár: 4,780,000 Huf (reg. adóval)

ugrás fel