Teszt, Suzuki M1500 Intruder: Féktelenül

Szöveg: doki Tesztpilóta: doki Fotók: Nea

A marketingeseknek heteken keresztül adhatták az intravénás morfint, hogy meg tudják írni a termékleírást. A zsigerb?l tetszést kerüljük ki, arra végül is reális mentség lehet az ízlés és a szubjektív értékrend. A teljesítmény-motornál már elkezd?dnek a gondok, de a legnagyobb baj, hogy az er?forrás még az egész jól eltalált részek közé tartozik az egyötös Intruderen.

A teszt végére a legnagyobb jóindulattal azt hoztuk ki, hogy végtére is valamennyire össze lehet vele barátkozni. Persze a kérdés, hogy minek. Ha egy motor úgy en bloc jó, de nem tetszik rajta a lábtartó helyzete, azon tovább lehet lépni. Ha a fellegekben érzem magam, miközben vezetem, de nem tetszik a lámpa formája, oké, lenyelem. De egy olyan motorral, amin nincs fék, csak az tud megbarátkozni, aki mindent elért és átélt már ezen a Földön, és nem bánja, hogy egy Kamaz hátuljában fog vérbe fagyni, egy ezerötös hosszú, alacsony építés? teljesítmény-motorral a seggében. Márpedig ilyenb?l valószín?leg kevés van, és ha van is, azok is valami extrábbal zárnák a kasszát, mint a tavalyi 1,8-as Intruder teszkósított változata.

Mert ugye azt még a gyárból sem titkolták, hogy lesz majd 1,5-ös változat idénre az Intruder családból, ami gyakorlatilag az 1,8-as koppintása lesz. Kicsit olcsóbb fék, olcsóbb blokk, olcsóbb váz, de majd az életérzés (állítólag) hasonló lesz, mert a pulzáló neon végigfut a nyári esti utcán, ahol partiba mennek az emberek… und so weiter. Persze nem az 50%-os teljesítménydeficitt?l lesz langyos az M1500, nem is attól, hogy mindehhez plusz 7 kilogramm (!) társul az 1,8-hoz képest. A részletek, az apróságok, és a vezetési élmény heréli ki a suzuki cruiserét. Márpedig a kategória komoly golyóállományt igényel, ha valaki alfa hím akar lenni ebben a buliban.

A másfél literes er?forrásra volt a legkevesebb panasz. Az 1.462 köbcentis vékettesb?l már alapjáraton, a gyári rendszerrel is elég kellemes hangzás távozik. A puha pulzálás csak szimplán er?södik, ha rángatjuk a gázkart – az élményb?l egyedül a rendszámtáblatartó apparátusból feltör? csörgés vesz el, amit még orvosolni is lehet. Amit a 80 lóer? és a 125 newtonméter átadhat, az mind át is jön. Nem is kell ide több, a legtöbben úgyis dísznek veszik a crusiert, mutogatni, társaságba járni, akik meg nem, azok sem vágynak arra, hogy szpídmotorokat vadásszanak az Üll?in. Na de kérem. Milyen vékettes cruiser az, amit pörgetni kell, hogy menjen?

Mert oké, felül férfiasat tol az M1500, bár szívesen analizálnánk egy nyomatékgörbét, hogy hány gödröt találunk a vonalon. Fordulatszámmér? ugye nincs, úgyhogy nem tudjuk, hogy épp hol jön meg az er?. A gyár szerint 2.700-nál, ami nyilván így is van, és ami leírva szép, impozáns, kövér katalógus adat.

Alul viszont olyan hangok törnek ki a blokkból, mintha a vasöntvények között lázadásra készülne az Intruder minden egyes molekulája. 40-nél beszúrjuk a negyediket, és a fémrácsból kiszakadó vasionok lukat ütnek a sisak rostélyán. Kicsit kevesebb nyomatékkal át lehet könyörögni a holtponton, de kiábrándító, hogy az ötsebességes váltó utolsó fokozatát 90 km/h-nál lehet lelkifúró nélkül kapcsolni. Az egyes fokozat sportmotorosan hosszú, és ha nem akarjuk a motor halálhörgését még egyszer végighallgatni, akkor érdemes alaposan kihúzatni, hogy a gangolás után a suzukinak is kényelmes tartományban maradjon a fordulatszám.

A végsebességgel nincs gond, a 200-at is ki lehet kínozni a gépb?l, már ha van el?ttünk elég kifutópálya, mert ezt a m?veletet forgalomban, reálisan a saját agyuk után men? autósok között, tehát olyan szituációban, ahol a megálláshoz fékre is szükség van a menetszél lassító hatásán kívül, kipróbálni nem érdemes, és nem is ajánlott. A váltókar puhán jár, és már-már jó is lehetne, ha néha nem pottyanna vissza hármasból kettesbe, vagy ha üzem meleg motornál be lehetne tenni egyesbe. Utóbbira orvosság az újbóli kuplungolás, amit le is nyelnénk, ha egy tizenéves, agyonmakerált olasz motorról lenne szó.

Ha utólag alaposan összetesszük a képet, a város- és környéke az a terep, amit nehezen emészt az Intruder. Ha kiérünk a nyíltvízre, belökjük a gázkart, és nem kell tartanunk semmi olyan el?re nem kiszámítható, a motor kezel?szerveivel megoldandó problémára, ami veszélyeztetné az épségben való hazajutást, akkor kellemes motyó a Suzuki. Ebben a testtartásban órákig is el lehet ücsörögni, a lábtartó sincs vészesen messze, a kormány sem kirívóan széles. Az egyötös blokk pötyög, dinamikát ad az amúgy szégyellni valóan nagy tömegnek.

Azonban forgalmi helyzetekhez érve el? kell venni mindent, amit az évek során megtanultunk. Ha fékezni kell, nem csak a cruiser építési sajátosságai miatt nem érdemes kizárólag az els? tárcsákat lassítani. A m?velet effektivitása igen szerény rátával büszkélkedik. Akikben már végleg a felszínre tör a szuicid hajlam, azok próbálkozhatnak kizárólag a hátsó fékkel. Saccra olyan negyvenöt-ötven kilót kell taposni a fékkaron ahhoz, hogy 40 km/h-s sebesség mellett blokkoljon a hátsó kerék. Ez hagyján, de a húsz kilós nyomásértékig nem történik semmi.

A bölcsek az els?-hátsó fékek együttes használatával próbálkozhatnak, a gyávák pedig tartsanak minimum kétszer akkora követési távolságot, és haladjanak fele akkora sebességgel, mint amúgy. A gyávák fognak tovább élni, ez szinte borítékolható.

F?leg azért, mert a gyávák az M1500-al nem merészkednek be a kocsisorok közé. Aki ezt megteszi, el?ször iratkozzon be a cirkuszba zsongl?rnek, szerz?djön le kötéltáncosnak, és még kiélezett szituációkban se remegjen meg a keze. Alacsony tempónál az M1500 kormánya becsuklik jobbra, becsuklik balra, épp amerre az aktuális útviszonyokból ébred? er?k csapni akarják. De úgy általában bizonytalan ebben a sebességintervallumban a cruiser, ami elég nehézkessé teszi a finom irányítást.

Csakhogy tisztán lássunk, tegyük hozzá, hogy nagysebességnél viszont kiváló egyenes futással ajándékoz meg minket az Intruder. 170 körül zeni mélység? nyugodtság honol az M1500 nyergében, ráadásul erre a tempóra belátható id?- és távolságon belül képes felgyorsulni.

Szép motor az Intruder, csak ne menjünk hozzá túl közel. A túl közel azt jelenti, hogyha meglátjuk a fekete szigszalaggal összetekercselt kábeleket, a két forintos kapcsolókat, meg a többi, a katalógusfotókon gagyiságban nem manifesztálódó dolgokat, akkor biztos elmegy a kedvünk. A lábtartó konzol úgy van rátaknyolva a vázra, mintha Zoli hegesztette volna innen a Meggy utca kett?b?l, egy átpálinkázott éjszaka után. A hátsó fékkar kidolgozása ügyetlen, a hátsó lámpa a 2000-es évekbeli GSX-F sorozatot idézi. A kormánybefogó viszont terrormetál, na abba annyi anyagot tettek, hogy egy tömegpusztításba torkolló baleset után is el lehet ?ket adni a bontósnak, sérülésmentesen. Nekünk ez az alkatrész lett a kedvencünk, ha tehetnénk, feltennénk a szerkeszt?ségi Ford elejére, gallytör?nek.

Két kérdést hagyott maga után az M1500 Intruder. Az egyik az, hogy a 12 fokos leveg?h?mérséklet mellett miért kapcsolt be minden alkalommal a h?t?ventillátor, ahogy lejöttünk az autópályáról. Illetve itt az a kérdés, hogy augusztusban, amikor olvad a kátrány, akkor mit fog csinálni a h?t?rendszer. A másik pedig az, hogyha a Suzuki tud jó motorokat csinálni, akkor miért nem csinált egy olyan egyötös Intrudert, amin az orgazmus pumpálja meg a szívünket, és nem az életveszély? Nem feltétlenül 2.8-ért, hanem mondjuk 3.1-ért is akár, vagy ilyesmi. Senkinek sem fájna.