Hirdetés
Kezdőoldal Teszt Teszt, Vespa Elestart 50 (1977): Rajzás II.

Teszt, Vespa Elestart 50 (1977): Rajzás II.

Hirdetés

[Aki elmulasztotta az els? részt: Rajzás I. – Vespa 125 (1948-50)]

Olaszok vagyunk, a legkeményebb tök?, legfaintosabb motorosnemzet a világon. Akkoriban péniszhosszabbításnak sem volt utolsó az Elestart, mármint a gyár részér?l, de az els? mondatot memoriterként mondatták fel a Piaggio munkásaival minden reggel. Mint egyfajta imát. A kisdarazsak sikerén felbuzdulva ugyanis az Elestarttal akarták magukat igazán megrázni az olaszok, hogy megmutassák, mennyire nagyon ott vannak a szeren.

Szöveg: doki, Fotók: berán

G?gös, önfej? bizonyításkényszer volt, a kivagyiság állatorvosi lova. Nem véletlen a kis legyártott példányszám, nem a közönség, sokkal inkább a gyár, a mérnökök és a munkások saját dicséretére született meg az Elestart. Az 50-es Special alapjain nyugvó motor csupán egyvalamiben különbözött az el?dt?l: nem volt rajta berúgókar, ennek megfelel?en villanymotor indította. Ennek így, akkor, önmagában persze semmi értelme nem volt.

A ’70-es évek vége, gondoljanak csak bele. Még a TV is csak ritkán, és akkor is rossz min?ségben, fekete-fehérben m?ködött, az elektronok eretnek világa igaz, már megfert?zte az embert, de széles körben még nem tudott terjedni. Mi szükség volt abban az id?ben arra, hogy a motorosok egy amúgy olcsó, puritán közlekedési eszköz, a robogó esetében az elektronikában bízzanak? Semmi. Ezt tudta a Vespa is, de a léleknek kellett a simogatás. Mint a sziámi harcoshal, aki a saját tükörképének pöffeszkedik, úgy feszítettek a mérnökök, meg persze a munkások egymásnak a gyár területén. Tegyük hozzá, volt is mire.

Vespa Elestart 50

A Vespa akkor már kiforrott, megbízható közlekedési eszköznek számított. A belé vetett hit beigazolódni látszott, az pedig a napnál is világosabb volt, hogy az alapkonstrukció, ami világra hívta az egész projektet, életképes. Akkor már voltak 50-es, 125-ös, 150-es, 180-as és 200-asok (100-as csak 1978-tól), és a sima, hétköznapi modellek mellett megjelentek az extrák, a limitált darabszámosok is a robogózás ínyenceinek.

Vespa Elestart 50

A Special is ilyen volt, mely m?szaki csomagolásában nem, csupán kinézetében mutatott többre, mint amit a hagyományos modellek tudtak. Alapvet?en keskenyebb volt a motor fara, mint a többinek, és kocka volt a lámpája: már messzir?l felismerni, ha valaki ilyen Vespával jár.

Vespa Elestart 50

Az 50 köbcentis Vespát 1963-ban kezdték gyártani 50 N néven, majd következtek az R, L, S és SS-modellek, köralakú els? lámpával, szögletes lámpája csak a Speciálnak (1969-1983) és az Elestartnak (1972-1976) van. Az Elestart a Speciálnak egy speciális változata, amely dinastarteres, nincs berugókarja, és a bal oldalon is van egy ajtó amely mögött van az akksi, feszültség szabályzó, indexrelé.

Vespa Elestart 50

Sajnos az ötven köbcenti mellett teret ugrott a forgalom dinamikája, a mai nagyvárosokban hátulról tapossák le az embert, ha nem elég defenzív; hazánk f?útjain pedig még viccnek is rossznéven veszik, ha valaki 40 km/h-val röfög a padka tövében. Márpedig Specialból csak 50-est gyártottak – persze veszpás szubkultúrákban ezekb?l a gépekb?l is ki lehet hozni egyet, s mást, lehet beléjük nagyobb blokkot szerelni, kinek mihez van gusztusa. Az persze biztos, hogy aki restaurálni szeret, annak gyomra csak az eredetit veszi be: Peti gépe is közel gyári állapotú.

Vespa Elestart 50

Visszatérve, ha nagyon leredukáljuk, az Elestart gyakorlatilag egy Special: önindítóval, berúgókar nélkül. Több variációban gyártották ?ket 1975-1976-ig, arra a kérdésre, hogy Petié miért épp 1977-es, csak tippelni lehet: talán az els? forgalomba helyezést jelzi a platniba ütött évszám.

„Németországi, négysebességes, kormányindexes.” – sorolja Peti a f?bb ismérveket, amit?l még az Elestartokon belül is egyfajta unikum ez a gép. Mindössze 432 darabot gyártottak bel?le az egész világon, úgyhogy tényleg nem egy gyakori darab. Mindezek ellenére a tulajdonos szerint nem ér többet, mint az el?z? cikkben bemutatott 125-ös, második generációs modell.

Alapvet?en Németországból került Magyarországra, de Peti már itthon jutott hozzá. Szerencsére nem bolygatták, ahogy mondja, nem értettek hozzá, akik behozták, lassan le is mondtak róla, mert nem igazán m?ködött. Az viszont látszott rajta, hogy a m?szaki tartalom és a kinézet is közel a gyári, az meg külön plusz pont, hogy a magyar barkácser?ket még idejében feltartóztatta a rájuk nem jellemz? megillet?döttség. Kiváló restaurálási alap, mondta magában végül, amikor kifizette.

Nem is voltak vele nagy gondok, a restaurálás sokkal könnyebben ment, mint kés?bb a 125-össel. Illetve nem is könnyebben, csak a munka volt kevesebb, hiszen az Elestart egyben volt, gyári volt, és harminc évvel fiatalabb, mint a másik. Kezdetben nem is sejtette az úr, hogy milyen ritkaságba botlatta bele a vakszerencse. Látta, hogy Elestart, rácsodálkozott az önindítóra is, de amikor el?ször kibontotta a blokk oldalát, akkor jött rá, hogy mit?l annyi az annyi.

A f?tengely végén van egy jó combos tekercs, ami menetközben dinamóként, az indításnál pedig indítómotorként szolgál. Ha álló motornál ráadjuk a gyújtást, és az akkumulátorról megkapja a tekercs a 12 voltot (ez volt az els? 12 voltos Vespa!), már teker is a kis villanymotor, a benzinégésb?l származó energia meg részben az egységek visszatöltésére fordítódik.

Sajnos így súlyban el kellett dobni jó pár dekát, ráadásul a legrosszabb helyen, forgótömegként, ami megtépázta a Special amúgy sem duzzadó teljesítményét. De kit érdekelt ez akkoriban, ha elmondhatta magáról, hogy kulcsfordítással indítja a robogóját? Mínusz néhány tized lóer?, newtonméterek? Egy-két kilométer óránkénti veszteség? Ugyan már, néhány évvel ezel?tt még a bicikli is májer dolognak számított. Az exkluzív dolgoknak, márpedig az Elestart a ’70-es években egyértelm?en az volt, nem kellett, hogy tarkóba vágó funkciója legyen: csak legyen exkluzív, azzal mindent el lehet adni.

Amúgy is, az elestartos veszpást már a motor leállításánál, hangtanilag ismerték fel, ugyanis az alkatrészek nagy tehetetlensége miatt a gyújtásmegszakítás után még legalább tucatnyit fordul a dugattyú. Viszi a perdület a f?tengelyt.

Ma már a tapasztaltabb óvodások is röhögnének rajta, de akkor vérkomolyan gondolták, hogy hangjelzés gyanánt cseng?t csavaroznak a kormányra. A sima Specialokon nem volt ugye akkumulátor, az Elestarton viszont igen, ez eddig tiszta sor. Piaggióéknak viszont nem volt raktáron egyenáramú dudájuk, úgyhogy egyszer?en rádobtak egy kézzel nyomogatható cseng?t. Azért akkoriban a hivatalból elkövetett kókányolásért sem kellett a szomszédba menni.

A baloldali motortakaró alatt helyezkedik el az egész elektromos apparátus, az akkumulátorral együtt. A pótkereket hiába keresnék, egyrészt az nem is igazán férne el itt, ahol amúgy a Vespa modellek többségén lenni szokott. Másrészt Peti nem akarta még tovább, plusz súllyal terhelni az amúgy is vérszegény ötvenes blokkot: el?re, a lábak elé lehetne rögzíteni még egy kereket.

„Jobb amúgy a sima Special, bár ez nem hivatalos információ, csak pletyka.” – mondja a végén Peti. Elmondása szerint azokat lehet tuningolni, bele lehet nyúlni kicsit a blokkjukba, ilyenek. Ezen viszont mindenféle átalakítás kizárt, mert ott van a végén a böhöm tekercs, amivel nem lehet mit csinálni. Formára zseni, m?szakilag azon belül is valami extra, de a Piaggiónak már akkor is olyan volt az Elestart, mint a lándzsahal: evolúciós zsákutca. Nem is tervezték, nem is akarták tovább fejleszteni, csak kis célcsoportnak kellett, f?leg a gyár saját örömére.

Vespa Elestart 50

Nem úgy az a modell, ami talán a leghasználhatóbb, a veszpások körében a hétköznapok legjobb darabjának számított, és amiben alig tizenhatezer kilométer van, és amit a következ?, záró részben be is mutatunk majd.

A tesztet támogatta