Teszt, Yamaha XV1900: Faterok motoron

Szöveg: doki

Az els? hosszabb út el?tt rászántam egy negyed órát, hogy kicsit ráhangoljam magam valami amerikás frekvenciára. Csak azért, hogy a gigacirkáló nyújtotta életérzés meg a szabadság még mélyebben beszippanthasson. Csak az út, és én. Csak a motor, és én. Csak a forró kora nyári szél, és én. A Faterok motoronban is valami hasonlóval indítottak, és most már tudom, hogy ez egy hülyeség. Nem kell ide rituálé, csak ki kell menni az istenverte városból, mert a forgalomban göcsörtös kín a Midnight Star – a nyílt terepen viszont rombol, amit és amerre csak akarunk.

Ahogy megközelítjük a Yamaha garázsban a monstrumot, kissé elbizonytalanodom. Méregetem jobbról, meg balról, de basszus, ekkora motort még életemben nem láttam. Tapasztalatom sincs a m?fajban, a pályán lapon fordítani a kis cébéerem baráti játék lehet ahhoz képest, amit ez a jármú tartogat az els? negyven kilométeren. Gyors mérlegelésbe kezdek, mennyire járatnám le a motorinfo-t, ha a slusszkulcsot visszaadva nemes egyszer?séggel annyit mondanék, hogy nem merem. A lehet?ség elúszik, túl kés?, már ki is tolták a gépet, lélekben elkezdek készül?dni, de félbeszakítanak. Uhh, bocsi, ez a kisebbik, az 1300-as, mindjárt hozom a Tied. Átslattyogunk az 1900-ashoz, csak nézem, nézem, de fel nem foghatom. Az egyetlen dekódolható üzenet, ami a sok hibajel között megjelenik a fejemben: error. Amit látok, az hosszabb, szélesebb és nehezebb az el?z?nél.

Alacsony, hosszú, de f?leg lapos az XV1900. A tank teteje, mint hatalmas serpeny? terül el el?ttem, távol van a hátulja, még távolabb az eleje, ha a nyeregbe vetem magam. A 330 kilóval nyilván nincs trükközni való, pattanásig feszítem combjaim, hogy az egyhelyben való dülöngélést kompenzáljam. Minden apróság finom odafigyelést kapott, az utolsó milliméterek is tervezés, és nem AS-t?rés hagyatékai. Be vagyok rezelve, ahogy elfordítom a gyújtáskulcsot, az indítózás után pedig megremegek. Az 1854 köbcenti felrobban alattam, a blokkból lágyékomba szök? finom pulzálás nem azt diktálja belém, hogy ez kislányos menet lesz. Szinte a végtelenbe nyúlok el?re, olyan messze a trepni, de végül csak bepattintom az egyest. Finoman csúsztatom a kuplungkart, és ahogy a tárcsák összedörzsöl?dnek, mozgásba lendülünk. Sehol egy apró rántás, se durrogás, már-már selymesen teker el?re a hátsó kerék – nem egészen erre számítottam.

Azt hittem rángatni fog, makacskodni, bizonyítani, hogy ? az er?sebb, de ez az er?forrás megdöbbent?en kultúrált. A V alakban álló, befecskendez?vel etetett b? 900 köbös hengerek kiszámíthatóan járnak. A vezetési tudás megmérettetésének hittem a Midnight Start, de valójában tanulómotor is lehetne, ha nem nyomna három és fél mázsát. A városi forgalmat szarvashiba volt hazaútnak választani. Nemcsak azért, mert be kell vele állni az autók mögé, de a sok apró elindulás kinyírta az alkarom. A bitang kuplungkart a negyvenedik behúzás után már nem móka kezelni, a kipufogócsonkokból jöv? izzás sem derít jó kedvre. Az pluszban idegesít, hogy versenyoverálban és aranyszín? plexiben ülök egy cruiseren, a leglaikusabb járókel?k is okleveles perverznek néznek. Gyorsan haza kell érni, nincs mese.

A f?út az igazi próbája az XV1900-nak. A 7-es f?útra kifordulva már dobban a szívem, ahogy a markolatra nyúlok. Egy, kopp, kett?, kopp, három, kopp, négy, kopp, öt, és itt már nem is kell teljesen rányitnom a gázt, 80-as tempóval gurulok az úton, és ehhez álló helyzetb?l mindössze öt másodperc kell, ráadásul a tankba süllyesztett fordulatszámmér?t sikerül szigorúan a kétezres érték alatt tartani. Az érzést így nehéz átadni, de a bordásszíj 155 newtonméteres tekerése a földbe hengerli az el?ttem elfekv? kilométereket. A kanyarokat sem böfögi vissza a cruiser, kanyarvadásznak túlzás lenne mondani, de belefekszik az ívekbe. A kis huplikon hintázik egyet, a nagyokon kett?t, el?ször az eleje, majd a hátulja – csuklós buszon lehet ilyet érezni. A blokktól átforrósodott ülés, mint két tenyér támaszt alám, ahogy húzogatom a szarvát, a kipufogókból jöv? puha mennydörgés megremegteti az étert. Arra mondjuk nagyon kíváncsi lennék, hogy egy utángyártott darab milyen ordas hangzavart képes kelteni, de ez most kimaradt. Nem arról van szó, hogy a gyári csövek túl halkak – csak egy picikét. A kiegészít?ként kapható plexi félnégyzetméternyi leveg?oszlopot tol magunk el?tt, az oldalsó kofferekben ott fekszik az éjszakára beh?tött sör, már csak egy szeretlek-anyubörtöntetkó kéne, és belépnék a szelíd motorosok klubjába.

A hátsó ülés mögé felszerelt háttámla is utólag került a helyére, alkalmi utasaim az egekbe magasztalták a Midnight Start. No persze, kényelmes, annyi szent. Meg dinamikus is, zártpályás próba alkalmával 180-at is ment, két személlyel, és ott még volt benne tartalék – csak az utas fejér?l lerepült a rostély, a szemét kifolyatni meg nem akartuk. Persze közúton felel?tlenség így száguldozni a Yamahával. Nem, a fékeivel nincs gond. Azonban nyilvánvaló, hogy a három és fél mázsával való konstans mászkáláshoz nem fekszenek a lágy keverék? abroncsok. Férfias, spr?d gumik feszülnek a felniken, amiknek elég egy markosabb fékkar húzás, hogy blokkoljanak. Ne akarjunk rövid féktávot venni ezzel a motorral, igazából ennyi a lényeg. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország finom, tükör aszfaltjain olyan mozgásokba kezdhet az XV nagysebességnél, ami korántsem tölt el jó érzéssel. Itt nyugalom van, transzba kell esni a nyeregben, és magasról tenni mindenre. A körülöttem lév? öltönyös idegroncs menedzsereket még pár gázfröccsel a túlvilágba küldöm, nem hallják vezetés közben a mobiltelefon másik végét, mert elnyomja a midnájtsztár kett?-az-egybe króm csöve. Csak vigyorgok a plexi alatt, a morvaanyámat üdvözlésre szalutálással kontrázok, utána már nem csak anyámat, de engem is szidnak. Rájövök, hogy az emberek többségének még mindig ez A MOTOR, így nagybet?kkel. Úton-útfélen ordítanak, hogy húzzad neki, a lányok fellebbentik a szoknyát a körúton, a Nagyvárad-téren dudálok egyet a mikrobiológia szigorlat dicséretére. Jó kis dolog ez a motorozás – szeretem.

Remeg? kézzel kezdtem búcsút venni a bukszámban pihen? megspórolt forintoktól, amikor a kúthoz értem. Mikor rövid fejszámolás után felocsúdtam az 1900 köbcentis állat 6 literes fogyasztásán az iménti tempó mellett, annyira megkönnyebbültem, hogy gyorsan mentem vele megint 300 kilométert. Egyszer?en jó motor az XV1900, na. Azt persze nem tudhatom, hogy egy csopperes motoros klubban mennyire snassz egy Yamahával járni, mennyire köti az emberek önérzetét az egzotikus márkák renoméja. Nem a legvadabb, nem a leghangosabb, pedig ebben a rétegben ez mérce, ha jók az értesüléseim. Talán se a halálfej, se a veszkó csizma nem illik hozzá, s?t, ezen a motoron talán még a bukósisak viseletét?l sem válunk paréjjá. Konszolidáltabb forma, konszolidáltabb embereknek – magyarul túl finoman m?ködik ahhoz, hogy egy bizonyos réteg ilyennel járjon. A többi chopper-cruiser fanatikus örülne a kulcsának.