Teszt, YFM250R: Kicsi, meg szelíd…

A 2007-es bemutatás óta sok mindenkit megfogott: valakit a hyperbarátságos futóm?vével, valakit a kellemes er?forrásával, másokat a hátborzongató hangjával. Bár nem feltétlenül a belép? kategóriának szánta a Yamaha, és mi sem éreztük feltétlenül egy kezd? sportgépnek, hosszú távon hamar túln?heti az ember – nem menetteljesítményben, hanem a fizikális paraméterekkel.

Az YFZ450 vonalait kezdték el kurtítani, tömöríteni, hogy végül megszülethessen a Yamaha Raptorjainak legkisebbike. A követend? alapelvek egyértelm?ek voltak persze, mint ahogy mindig is világos mit kell csinálni, ha az ember kevés lökettérfogatból gazdálkodhat: bármit építesz az er?forrás köré, az legyen könny?, legyen könny?, harmadszorra is legyen könny?, és legyen idióta-biztos, azaz viselkedjen olyan barátságosan, hogy ne tudjunk már egy-két esetlenebb mozdulattal kárt tenni magunkban.

Mindezek tudatában 142 kilogrammot nyom a 250-es ATV a száraz mérlegeléskor, ami egyáltalán nem mondható soknak. A váz, a leng?villa és a leng?karok is mind-mind acélból készültek, de a súlyt sikerült mégis baráti szinten tartani. A másfél mázsához azt is hozzá kell gondolni, hogy nagyon kompakt gépr?l beszélünk.

A dolog visszája, hogy ez kicsit be is határolja a quad lehet?ségeit: 185 centis magasság felett gyakorlatilag a kényelmetlenségig kell magunkat összehúzni, hogy végtagjaink megfelel? részei a meghatározott helyekre essenek.

Kis tengelytáv, remek fordulékonyság! A futóm?vön rengeteg beállítási lehet?ség van, a mi tesztquadunkon kicsit puhítottunk, hogy a lazább szerkezet? talajon is jól elboldoguljon, és a hatás bizony zseniális lett. Nagy tempóról lassítva a kanyarokba gyakorlatilag mindig három keréken lehetett megérkezni; szerencsére egyáltalán nem olyan öngyilkos stílusban, melyben ahogy esik úgy puffan alapon történnek a dolgok: stabilan, kontrollálhatóan emelte meg a bels?-hátsó kerekét az YFM, tisztán jelezte, ha már elértük a borulás határt.

A már említett kompaktsága miatt az ugratón is barátságosan, semlegesen viselkedett. Ami viszont negatívum, és egyszer? tervezési figyelmetlenség, hogy a gyári kilép?be beleér az els? kerék, ha teljesen alászedjük. Mondhatnánk, hogy jó-jó, nem olyan nagy hiba ez, mert ritkán fordítjuk el ennyire a kormányt, de nem így van: a kis negyedliteres épp a fordulékonyságától, agilisságától lesz fenomenális, így normál használat mellett is gyakran koppintunk bele az ütköz?kbe egy-egy élesebb kanyarnál.

A fék az egyik legjobban eltalált része a 250R-nek. Ez meglep?nek nem meglep?, hiszen a 450-es nagytestvérr?l átmentett tárcsák, és a Grizzly 700-ról származó alumínium féknyergek már megállták a helyüket sokkal nagyobb tömegek lassításánál is. Soha nem puhult fel, vagy vált szivacsossá a fékkar, mi több, a három Raptor modell közül ezen tetszett a legjobban a lassító.

Briliáns az er?forrás, de nem csak úgy önmagában, hanem hihetetlen jól beleillik az egész quad sportos, de mégis barátságos kialakításába. Alul egy cseppet er?tlen a negyedliteres blokk, de felül elég rendesen húz, magasabb fordulaton használva kis méregzsákként kezd el teperni a Yamaha, ha van elég hosszú, és elég jó min?ség? kifutó: rosszabb terepen a folyamatos elpattogások miatt nem lehet a tiltásig húzatni.

A négyütem?, SOHC szelepvezérlés? blokk leveg?h?téses, az etetésr?l Mikuni karburátor gondoskodik. A három letesztelt Raptor közül a legkisebbnek volt a legszebb hangja, ez a beindítás utáni harmadik percben egyértelm? volt mindenkinek. Persze az sem volt rossz húzás, hogy a Yamaha Hungária, tán nem véletlenül, a gyári tuningos, GYTR dobbal kínálta meg a 250R-t.

A váltó fokozása nagyon eltalált. Egy aránylag rövid, sz?k pályát jártunk ki a fotózáshoz, amin megdöbbent?en dinamikusan mozgott az YFM. Bár a két kanyar közti aránylag lazább szerkezet? egyenes csupán tíz méter körül volt, végig az er?zónában lehetett tartani a fordulatot.

Ezen sebességtartományokban f?leg kettesben-hármasban volt vele kényelmes hajtani, az ötödikig felkapcsolva viszont tisztes végsebességhez jutunk. A hátsó tengelyre lánchajtással kerül át a nyomaték.

Hiánya nem esszenciális, de egy rükvertzet elfogadtunk volna. Persze, ez egy sportgép, nem a kényelemnek szülték, meg a 140 kilót még a lányok is el tudják tologatni, de azért mégis… jobb lett volna, ha van, mint így, hogy nem volt.

Összességében nagyon barátságos, de különösen könnyen kezelhet? négykerek?t rakott össze a Yamaha. A nyomatékos er?forrás akusztikailag is zseni, a kompakt futóm?-váz együttes és az R-sorozat önmagához mért legjobb féke nem okozhatnak csalódást. Valóban, a célközönséggel lehet egyedül bajban az ember.

Száznyolcvanpár centis magasság felett hokedlinek t?nik alattunk a gép, egy gyerek alá viszont viccb?l sem adnánk egy ilyen er?s quadot. Ideális lehet így azoknak, akik nem n?ttek túl nagyra, és nem akarnak egy méreteiben és tömegében is jóval nagyobb modellel megbirkózni. Fordulékonysága, agilissága miatt erd?ben, sz?k helyeken verhetetlen.