EST. 2002

Törölték a naptárból a dél-afrikai Superbike futamot

A dél-afrikai pályán folyó munkálatokkal a szervez?k nem végeztek id?re, így a Phakisa Freeway-en októberre tervezett Superbike világbajnoki futam elmarad – adta hírül az FIM és a Dorna tegnap kiadott sajtóközleményében. Az FIM a Dornával közösen jelenleg vizsgálja a lehet?ségeket, hol lehetne megtartani az elmaradt futamot.

Eld?lt az idei utolsó, 12. futam helyszíne is, november 2-án Katarban, a Losail versenypályán kerül sor – a MotoGP-b?l már ismert módon – éjszakai versenyre, lámpafény alatt. Ezen a helyszínen 2005 és 2009 között öt alkalommal már rendeztek WSBK futamot.

Vagyis jelen állás szerint idén még három verseny vár többek között a magyar csapatra: szeptember 7-én Jerezben, október 5-én Magny Cours-ban és november 2-án a Losailon.

A most kiesett runddal együtt idén összesen három versenyt töröltek a WSBK naptárból: Indiában, Oroszországban és Dél-Afrikában.

ugrás fel