EST. 2002

Townley a bajnok!

Ben Townley foglalhatja el az Amp’d Mobile AMA Superkrossz Széria Lites kategóriájának (MX2) keleti trónját. Az utolsó futamon megszerzett második helyével három pontos hátrányát, három pontos el?nyre növelte a korábbi listavezet?l, Ryan Morais-szal szemben, aki csak az ötödik tudott lenni a 15 körös futamon.

Az új-zélandi Townley mostani sikerével a negyedik olyan motoros lett, aki világbajnok és amerikai bajnok is tudott lenni. Townley diadala egyben azt is jelenti, hogy 2005 után újra Mitch Payton (Pro Circuit Kawasaki) legényei zsebelhették be mindkét part bajnoki címét. Két évvel ezel?tt Ivan Tedesco (nyugaton) és Grant Langston (keleten), most Ryan Villopoto (nyugat) és Townley az, akik tovább gyarapították a tolószékes csapatf?nök kollekcióját.

Ben nevéhez f?z?dik a csapat 21. címe, és ? a 12. motoros, aki a csúcsra tudta juttatni az alakulatot az amerikai bajnokságban. Olyan el?dökhöz csatlakozott ezzel, mint Jeremy McGrath, Ricky Carmichael vagy Mike Brown. Nem csoda, hogy megatottan nyilatkozott a futam után.

„Ezzel egy nagyon régi álmom vált valóra. Az egész életemet erre tettem fel, és most sikerült. Leírhatatlan érzés. Nagyon hosszú út vezetett idáig, de most már minden egy pillanata megszépült. Hatalmas köszönettel tartozom a csapatomnak és Mitch-nek, hogy lehet?vé tette az indulást számomra, ez a legprofibb csapat, amivel valaha együtt dolgoztam. Nincs sok id?nk az ünneplésre, hiszen nemsokára kezd?dik az amerikai motokrossz bajnokság, ahol szintén a bajnoki cím a cél.”

A 450-esek versenyén James Stewart diadalmaskodott, zsinórban ötödször, az idei szezonban már teizenegyedszer. A következ?, Seattle-i összecsapáson az ? fejére is rákerülhet a korona.

Részletes beszámolóval kés?bb, a f?oldalon jelentkezünk.

ugrás fel