EST. 2002

Triumph Daytona 600

PÁLYÁN

Még ha tökéletesen elemében érzi magát a közutakon, ahol valószín?leg gyakrabban is használják majd, a pályán mutatja meg leginkább, hogy mit tud. A versenypályán egy másik motor állt a rendelkezésünkre, melynek hangtompítója nyitottabb, így hangja is sokkal kellemesebb volt. Teljesítménye egy kicsit visszaesett az alacsonyabb, viszont megnövekedett a magasabb fordulatszámokon.

A japán motorok és a Daytona között hajszálnyi teljesítménykülönbség jobban érezhet? a versenypálályán, mint az utakon. Egy kicsit talán hosszúra állították a sebességfokozatokat, de teljesítményeloszlásban nincsenek sem kihagyások sem nagy ugrások. A legjobb, ha nem is hagyjuk a motort 10000-es fordulat alatt pörögni, mert így meglep? dinamizmussal képes kiröpíteni minket a legvadabb hajt?kanyarból is. A pályán, a 600 méteres egyenes végére, második sebességben érkezve az egyenes elejére, el lehet érni a 230 km/h-s sebességet, ami bebizonyítja, hogy mennyire nem lomha a Daytona.

teszt Triumph Daytona 600

A kanyarok íveit nagyon jól követi, hihetetlenül stabil. Ennek eredményeképpen a pilóta nem fárad el vezetése közben. Egymás mögött motoroztunk négy kört, és ez egyáltalán nem merített ki minket, ami annak a jele, hogy pszichológiailag is helyén van minden. Fékezés közben sem merülnek fel gondok, de egy kicsit progresszívebb fékezést is elvárhatunk ett?l a motortól. Ennek ellenére a boxutcában többször is felemelkedett a motor hátsó kereke. Gy?ztünk, Triumph!

ugrás fel