EST. 2002

Túlélni a villámcsapást

A német Christian Treutlein 1978. október 2-án született Schwetzingenben, a Hockenheimringt?l alig tíz kilométerre. Két és fél éves volt, mikor el?ször ült motoron, el?bb tanult meg motorozni, mint biciklizni. Hat és fél évesen már motorkrossz versenyzett, majd 1995-ben, tizenhét évesen ült át gyorsasági és drag motorokra.

A családban voltak versenyz? felmen?k b?ven, nagyapját és apját is megcsapta a benzing?z, így természetes volt, hogy szülei támogatják a kis Christiant, aki hamarosan saját edz?jével minden nap gyakorolt iskola után.

Az ifjú tehetség 1997. július 13-án az IDM, a német bajnokság brnói futamán vett részt 125 köbcentis kategóriában, ahol a gy?zelmet t?zte ki célul. Régóta készült erre a versenyre mentálisan és fizikailag, rengeteg energiát fektetett bele, és kiemelked? tehetségének köszönhet?en rengeteg támogatást is kapott.

Chris kiskorától tudta, hogy a motorozás az, amivel foglalkozni szeretne, ez az ? világa. A brnói futamra a teljes szezonban készült, komoly, háromhetes tréningeken vett részt köztük egy-egy hét pihen?vel.

A verseny napján meleg és száraz volt az id? Brnóban, nyoma sem volt a közelg? viharnak. Chris harmincöt versenyz? között az ötödik helyr?l rajtolt. Az els? körben minden tökéletesen ment, majd a második körben, mikor a német fiú épp a pálya legmélyebb szakaszába ért – a brnói pályán a legnagyobb szintkülönbség több mint hetven méter -, jéges? kezdett esni. De a futamot nem állították le, így a pálya egyik részén vízen, a másikon szárazon folytatták a küzdelmet a motorosok.

Christian Treutlein

Christian akaratereje páratlan

Az ötödik körben Chris már a második helyen volt. A pálya legmélyebb szakaszán, ahol továbbra is esett és ekkor már vastag vízréteg hömpölygött, villámlani kezdett, és az els? villámok egyike azonnal Chris nyakába csapott.

A villámcsapás Chris nyakánál hatolt a testébe, végigfutott az erein, majd a bal csuklóján távozott, ahonnan a motorjába és onnan az aszfaltba haladt tovább. Körülötte az els? és a harmadik helyen versenyz? motorosok motorjukkal szintén felvették ezt a villámcsapást, és ?k is elektromos sokkot kaptak.

Chris 170 km/h sebességgel száguldott, mikor a baleset történt. Szemtanúk utólagos elmesélése szerint a villámcsapást következtében elengedte a kormányt, és széttárta a karját, ekkor a motor irányítás nélkül kirepült alóla, ? pedig lerepült, majd a pályán felhalmozódott jókora vízmennyiségnek köszönhet?en nem csúszott tovább az aszfalton, hanem a szó szoros értemében szörfözött, siklott a vízen, ahogy vitte az áramlat. Ennek, és az úgynevezett „halott állapotnak’ köszönhet?en megúszta komolyabb sérülések, törések vagy bels? vérzés nélkül. A „halott állapot’ egy szakkifejezés, amiben a test tökéletesen laza és ernyedt, nincs benne semmilyen görcs vagy szorítás. Chris elvesztette az eszméletét, és ebben az állapotban siklott a vízen.

„Elindultam egy sötét alagútban, aminek a végén fényt láttam, de nem értem el’ – mesélte a balesetet követ?en.

Nem volt pulzusa, mikor az orvos a helyszínre ért, ezért még a pályán újraélesztették, majd még egyszer leállt a szíve, miután a pálya ambulanciájára szállították. A második újraélesztést követ?en Chris felébredt, és azonnal tudatánál volt. Mikor az orvosok le akarták vágni róla a b?rruháját, nem engedte: „Nem, a ruhámat nem! A pólómat… azt lehet! De a b?rruhám még kell!’ Az orvosok nyugodtan konstatálták, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen magához tért, és a szervezete aktív m?ködést mutatott.

Kés?bb átszállították Brnóban a helyi kórházba, ahol három napot töltött. Mire innen átkerült a németországi, heildelbergi kórházba, a nyakán lév? sérülések elkezdek összeforrni, azonban a sebb?l szivárgó gennyes váladékba annyira beleragadt a kötés, hogy a nyaka két oldalán a sebeket újra fel kellett vágni. Chris azt mondja, soha nem érzett korábban ilyen fájdalmat, az eset óta pedig teljesen érzéketlenné vált mindenféle testi fájdalommal szemben.

Christian Treutlein

Még mindig versenyez, 2011-ben Hockenheimben második lett az 500 kilométeres endurance versenyen

Chris a történtek ellenére be akarta fejezni a szezont, és a baleset után három héttel már ismét motoron ült. Orvosa el?ször ellenkezett, de Chris addig kérlelte, míg végül hozzájárulását adta. A fiú izmai görcsbe voltak állva, négy segít? tette rá a motorra és vette le a futam végeztével, de teljesítette a kit?zött célt, év végén harmadikként végzett a német bajnokság 125-ös géposztályában.

Chris Treutlein a baleset óta teljes életet él. Id?nként rövidtávú memória problémái vannak, és id?be telt, mire a matematikai, kalkulációs és geometriai képességei visszatértek, ezek m?ködéséért a bal agyfélteke felel?s. Valamint Chris vére sárga anyagot tartalmaz, aminek okát az orvosok nem tudják megállapítani, más tünetei nincsenek.

Christian Treutlein

Van egy kutyája. Vagy rénszarvasa..?

A most harminchat éves fiú azóta sem szakadt el a motoroktól, versenyez is, els?sorban hosszú távú versenyeken áll rajthoz. A baleset napjára az újjászületése napjaként gondol, azóta a tizenhármas a rajtszáma és a szerencseszáma is.

Motoros b?rruhája ki van állítva a Dainese Múzeumban, Molvenában, Olaszországban, az arról készült replica modell pedig ma is megvásárolható.

Fotó: facebook.com/christian.treutlein.1

ugrás fel