EST. 2002

Tuono V4 kémfotók

Az Aprilia street fightert kendácsol az RSV4-b?l! Nem okoz meglepetést, sejtettük, s?t, tudtuk, hogy ennek így kell lennie.

Az RSV Mille sportmotorok tunonósítása nem csak kiváló utcai motorokat eredményezett eddig is, de jelent?s bevételi forrást is jelentett a gyárnak, minimális fejlesztési költségek mellett. Miért ne játszhatnák hát el ugyanezt az idén debütált V4-gyel is 2010-re? Fel?lünk játsszák, mi csak örülünk neki!

A kémfotók alapján – már amennyire merhetünk messzemen? következtetéseket levonni bel?lük – az Aprilia megtartja jó szokását, és szinte semmit sem változtat a donoron: az idomokat és kormányt leszámítva a képeken karistoló motor szinte szögre megegyezik az RSV4 Factory versenymotorral…

…de csak szinte: a közeli szemrevételezés ugyanis az RSV4 csúcsmin?ség? monoblokkjai helyett „sima” Serie Oro Brembo féknyergeket láttat, valamint az els?-hátsó féktárcsák is jobban kikönnyítettnek t?nnek. Ezeken felül az alumínium hídváz blokktartó nyúlványán egy masszív bukógomba fedezhet? fel, ami remélhet?leg szériafelszereltség lesz az ?szi, európai motorkiállításokra várt Tuono V4-en is, máskülönben a keskeny blokk-váz együttes el?tt szélesen a leveg?t toló víz- és olajh?t?, valamint a h?t?rendszer kiegyenlít? tartálya nem fog minket szeretni még egy kisebb, jelentéktelenebb esés után sem.

Ami a többit illeti, a farokidom és a kipufogó láthatóan egy az egyben RSV4, ami talán marad is így (lásd mostani Tuono és az RSV Mille hasonló alkatrészeit) míg a meglehet?sen egyszer? formájú fejidom, szerintünk, még csak egy ideiglenes darab. Legalábbis reméljük, hogy az.

Számíthatunk továbbá némi oldalidomozásra is a kész motoron, hiszen annyira nem szépek a h?t?k és egyéb mechanikák, hogy egy négymillió forintot minden bizonnyal árban meghaladó, high-end naked bike-on fedetlenül éktelenkedhessenek.

ugrás fel