EST. 2002

Vége a Dakarnak: Coma gy?z, Varga a célban

Coma gy?zött, de ünneplésnek nem találta helyét a három idei halálos áldozat miatt, amelyb?l kett? az elmúlt két napon hunyt el. Andy Caldecott elvesztése alapjaiban forgathatja föl a Dakart: a motoros szárny jöv?je bizonytalanabb mint valaha.

Marc Coma (Repsol KTM) úgy nyerte meg a 2006-os Dakar-ralit, hogy Mauritánia óta lényegében nem volt ellenfele. Cyril Despres szoríthatta volna meg, ám a francia balesetezett és önmagában az is csoda, hogy eljutott a célig – ráadásul a második helyen, megel?zve az olasz Giovanni Salát. Óriási küzd?.

Negyedik az amerikai Blais, ötödik a chilei De Gavardo, hatodik a norvég Ullevalseter, majd Duclos és Casteau után jön az els? Yamaha-pilóta a sorban, jelesül Rodrigues – a hangvillások zászlóviv?je, az idei menet el?tt nagyon fogadkozó szombati szakaszgy?ztes Fretigne tizenharmadik a sorban.

Varga Ákos egyetlen magyarként érte el a szenegáli f?várost, a KTM-es versenyz? 60.-ként zárt az összetettben, 28 óra 50 perces hátránnyal. Két Dakarból két célba érés ezzel Ákos mérlege a sivatagi maratonon. A korábban, az ötödik etap alatt megsérült Kátai és Szilveszter vasárnap reggel érkeztek meg Magyarországra a Kanári-szigeteki kórházból, ahol eddig ápolták ?ket.

Az idei autós bajnok páros (Alphand, Picard) vezet?oldali fele


Autósok, végeredmény

1. Luc Alphand, Gilles Picard (franciák, Mitsubishi)
2. Giniel de Villiers, Tina Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen)
3. Joan-Nani Roma, Henri Magne (spanyol, francia, Mitsubishi)
…29. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera)

Kamionok, végeredmény
1. Vlagyimir Csaguin, Szemjon Jakubov, Szergej Szavosztyin (orosz, Kamaz)
2. Hans Stacey, Charly Gotlib, Bernard der Kinderen (holland, MAN)
3. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz)
…17. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György (MAN)
…25. Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila (MAN)

Dakar-rali 2006., végeredmény

1. Coma (Repsol KTM), 55:27:17 h
2. Despres (Gauloises KTM), 56:40:46 h, + 01:13:29 h
3. Sala (Repsol KTM), 53:50:25 h, + 02:29:48 h
4. Blais (Red Bull USAKTM), 58:03:35 h, + 02:36:18 h
5. De Gavardo (Repsol KTM), 58:50:04 h, + 03:22:47
6. Ullevalseter (KTM), 59:22:09 h, + 03:54:52 h
7. Duclos (KTM), 60:11:13 h, + 04:43:56 h
8. Casteu (Gauloises KTM), 61:43:38 h, + 06:16:21 h
9. Rodrigues (YAMAHA), 62:21:58 h, + 06:54:41 h
10. Vinters (KTM), 63:20:31 h, + 07:53:14 h
11. Gau (Gauloises KTM), 63:21:22 h, + 07:54:05 h
12. Knuiman (YAMAHA), 63:56:44 h, + 08:29:27 h
13. Fretigne (YAMAHA), 64:13:13 h, + 08:45:56 h
14. Czachor (YAMAHA), 64:14:11 h, +08:46:54 h
15. Algay (YAMAHA), 64:15:25 h, + 08:48:08 h
16. Farres Guell (YAMAHA), 64:41:44 h, + 09:14:27
17. Street (KTM), 65:30:08 h, + 10:02:51 h
18. Bethys (HONDA), 65:37:18 h, +10:10:01 h
19. Marchini (YAMAHA), 66:29:17 h, + 11:02:00 h

…60. Varga Ákos (KTM) + 28:50:26

A Dakar-rali eddigi motoros gy?ztesei

2006 – : Coma (KTM)
2005 : Despres(KTM)
2004 – : Roma (KTM)
2003 – : Sainct (KTM)
2002 – : Meoni (KTM)
2001 – : Meoni (KTM)
2000 – : Sainct (BMW)
1999 – : Sainct (BMW)
1998 – : Peterhansel (Yamaha)
1997 – : Peterhansel (Yamaha)
1996 – : Orioli (Yamaha)
1995 – : Peterhansel (Yamaha)
1994 – : Orioli (Cagiva)
1993 – : Peterhansel (Yamaha)
1992 – : Peterhansel (Yamaha)
1991 – : Peterhansel (Yamaha)
1990 – : Orioli (Cagiva)
1989 – : Lalay (Honda)
1988 – : Orioli (Honda)
1987 – : Neveu (Honda)
1986 – : Neveu (Honda)
1985 – : Rahier (BMW)
1984 – : Rahier (BMW)
1983 – : Auriol (BMW)
1982 – : Neveu (Honda)
1981 – : Auriol (BMW)
1980 – : Neveu (Yamaha)
1979 – : Neveu (Yamaha)

ugrás fel