EST. 2002

Vége James Stewart szezonjának?

Szöveg: Nagy Norbert Fotó: BNA Photos

El?ször az 1992-es barcelonai nyári olimpián mutatkozott be a Dream Team, vagyis az álomcsapat. A legprofibb kosárlabdázókból verbuvált együttes le is igázta a világot, valahogy úgy, mint egykoron Nagy Sándor. Ez volt az amerikaiak célja az idei Nemzetek Krosszán is, amit ugye saját hazájukban rendeznek meg idén. A Ricky Carmichael-James Stewart-Ryan Villopoto alkotta Dream Team jelenleg a világ leger?sebb mx-válogatottja, egy motoros sem létezek széles e Földön, aki jobb lenne saját kategóriájában, mint ez a három úriember.

Két egyes rajtszámot már szerzett idén: SXGP és AMA SX

Minden szépen és jól alakult, egészen a Washougal-i amerikai motokrossz futam második versenyéig. James Stewart térde egy ártatlannak t?n? szituációban kifordult. Három hete történt a baleset, azóta sem javult a színesb?r? krosszos állapota. Nagyon úgy néz ki, hogy az év hátralév? részében már nem tud motorra ülni: fuccs a bajnoki címnek, de lehet, hogy a Nemzetek Krosszának is.

James bizonyára nem egyszer verte már fejét a falba a baleset óta, hisz’ egy nagy lehet?séget halasztott el vagabundsága miatt. Semmi mást nem kellett volna tennie ebben az esztend?ben, mint kivárásra motorozni. Legnagyobb riválisa, Ricky Carmichael ugyanis csak pár versenyen indult idén. Persze érthet?, hogy vissza akart vágni a tehetségében kétked?knek, de ezzel a mentalitással csak még jobban az ? malmukra hajtotta a vizet.

Nem egyszer került idén a földre

Nem szereti James a motokrosszt. Túl strapás versenyformának tartja. Közelebb áll hozzá a szuperkrossz, ott meg tudja csillogtatni kivételes vezetés-technikáját. Az MX az más. Ott nem elég egyszer?en gyorsnak lenni. Egy versenynapon kétszer fél órában kell bírni a kemény terhelést – nem gyerekjáték na! Még egy Stewart kvalitású fickónak sem. Éppen ezért nem valószín?, hogy 2008-ban láthatjuk ?t a kinti pályákon motorozni. Kicsit Jeremy McGrath-ra hajaz a csávó. MC sem szívlelte a motokrosszt.

Ennek ellenére imádja ?t a közönség. Igazi forradalmárnak tartják. A motokrossz Picassója ?, m?vészien bánik munkaeszközével. Túl sokat akar egyszerre: mindenkinél gyorsabban akar körbeérni a pályán, miközben a rajongóknak motorozik. Jobbra, majd balra csavarja a gépet, szinte kering?zik a Kawasakival. Párduc módjára helyezkedik a nyeregben, elhiteti velünk, mennyire könny? ezt m?velni. Pedig nem az! Pont ? az, aki egyre-másra talál cáfolatot tézisére. Ezért nem láthatjuk már ?t idén nyeregben. Sem a National-en, sem a Des Nation-ön.

M?téti hegek mindenhol. Láttatok már krosszost, akinek makulátlan volt a teste?

Hatalmas érvágás az amiknak, hiszen a többi nemzeti csapat már lassan egy éve feni kését a csillagos-sávos prédára. Talán így majd könnyebb lesz nekik az oroszlán barlangjából „egy darabban” kijönni. Talán most az egérke nyeri a csatát a kandúr ellen. De csak talán. Mert ez a három lábú kandúr még egy sánta végtaggal is félelmet kelt?. Pláne saját vadászterületén. Szeptember 23-án majd kiderül, ki nyeri a csatát.

ugrás fel