EST. 2002

Virtuális pantomim

A harmadik forduló el?tt is a Reed-Stewart ügy tartja lázban a krosszos médiumkat. Szegény Dungey hiába ír történelmet minden egyes 450-es szereplésén, botrány kell a népnek, ezt pedig most megkapták. Az amerikai újságírók kikérdezték mindkét sztárt. Rick Johnson, a sportág legkeményebb jenki krosszosa is kommentálta az esetet.

A phoenixi verseny ötödik köre még sokáig lesz szóbeszéd, erre mérget vehetünk. Emberemlékezet óta nem volt ennyire ellenséges viszony két bajnokaspiráns között, pedig a 90-es években kemény fából faragott harcosok ugráltak Amerikában. James Stewart és Chad Reed már a szezon el?tt sem rejtették véka alá érzéseiket, számítani lehetett a férfias összecsapásokra. Anaheimben még elkerülték egymást. Phoenixben már nem.

Az ominózus baleset

“Nehezen indult számomra a szezon. Ez jóval több volt annál, mint hogy rosszkor voltam rossz helyen.” – mondja Reed. “Phoenixben ez csak folytatódott. Rosszul rajtoltam, ezért megpróbáltam olyan gyorsan áthámozni magam a mez?nyöm, amilyen gyorsan csak lehet. James el?ttem volt, sérülten motorozott. ?szintén szólva, volt benne egy kis irónia, hogy a két legjobb ennyire szenvedett ezen a versenyen. Nehezen ment a felzárkózás mindkett?nknek, megpróbáltam ?t megel?zni, de egymásba gabalyodtunk. Higgyétek el, ha valamiért, akkor ezért egyáltalán nem neheztelek rá. A versenyzés már csak ilyen. ? a mosódeszka bal oldalán támadott, én a jobbat szúrtam ki magamnak és találkoztunk a kanyarban. James megpróbált két másik srác alá fordulni, amire nem számítottam. Elkerülhetetlen volt az ütközés. James a motorjával együtt rajtam hevert. Csak arra tudtam gondolni, hogy talpra álljak, és valahogy kihámozzam magamat alóla, ezért megpróbáltam ?t arrébb tessékelni.”

A versenybíróság sportszer?tlennek ítélte ezt a mozdulatot, pedig akkor még tisztában sem voltak az ütközés részleteivel. Internetes fórumokon is többen levették a keresztvizet Reedr?l, pedig Stewart legalább annyira ludas volt ebben a balesetben, mint az ausztrál.

“Chad semmi rosszat nem tett. James hirtelen irányt váltott, ? meg amikor ezt észlelte, lefékezte a motort. Semmilyen szándékosság nem volt a mozdulatában, esze ágában sem volt ?t eltakarítani. Összeütköztek, elestek. Ha ki akarta volna tenni a pályáról, akkor nem csak a versenyvonalát keresztezi, hanem egyszer?en áttolja azokon az átkozott habszivacsokon. Az én id?mben minden versenyen fel voltunk készülve a harcra. Ha valaki kizárt az ívr?l, nem volt velem szívbajos. Hamar rájöttem arra, hogy ha kilöknek, akkor az az én hibám, nem másé. A csúcson csak egy hely van és mindenki arra pályázik.” – mondja Rick Johnson, aki a 80-as években számos hasonló esetet átélt már.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

James vessz?futása már a heat race-en elkezd?dött. Súlyos váll- és bordasérülésekkel ült fel a motorra, 15. helyezésével 5 pontot gy?jtött. Sokat jelenthet ez a bajnokság utolsló szakaszában.

“Ugyanazon a vonalon haladtam, amin az el?z? négy körben. Millsaps és Brayton megtorpantak el?ttem, ezért levágtam az eredeti versenyvonalam. Reed meg pont ott volt. Többször visszanéztem az esetet, és tényleg nem hibáztatható egyikünk sem érte, viszont a fejbeverést?l elég pipa lettem.” – fakad ki Stewart.

‘Három körrel korábban Stewart pontosan úgy el?zte Windhamet, ahogy én ?t. Normális esetben, ha aláfordulsz valakinek, felállítja a másik a motort, és utat enged neked. De James nem ilyen. ?t nem lehet csak úgy megel?zni! Az ? agya ilyenkor azt mondja, hogy “Én vagyok James Stewart, hogy a fenében mersz te engem megel?zni? Senki sem el?zheti meg James Stewartot, megértetted!” Úgy látszik, csak én nem félek t?le.” – vág vissza Reed.

Az igazi botrány a verseny leintése után kezd?dött. Stewart komoly váll és bels? sérülésekkel végigküzdötte a 20 körös dönt?t, értékes pontokat szerezvén a bajnokságban, de belül már készült a bosszúra. Sajnos a lehet? legrosszabb módját választotta a vendettának. Átment a Kawasaki boxba és Reed fejét követelte.

“Felhúztam magam a kawasakis srácok viselkedésén. Villopoto dobogón volt, és ott élcel?dtek rajtam. Akkor még nem láttam videót, meg voltam róla gy?z?dve, hogy szándékosan tette ezt velem Reed. Szóval felb?szülve berontottam a Kawasaki pitjébe, ledöntöttem Chad motorját, és szétnéztem a kamionban. Meg akartam vele beszélni a dolgot szemt?l szembe. Szerencsére nem találtam ott senkit. Eric Sorby szaladt utánam, és fogott vissza. Ez volt az els?, amikor az érzéseimen nem tudtam uralkodni.” – mondta Stewart egy videóinterjúban.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Chad Reed fél kört volt képes teljesíteni törött kezével, mire belátta, hogy jobba ha feladja a phoenixi versenyt.

“Az egészb?l én nem láttam semmit.” – emlékszik vissza Reed. “Ellie-vel, a feleségemmel a mobil klinikán voltunk akkor. Senki sem szólt róla, hogy mi történt, amíg mi távol voltunk. Lezuhanyoztam, után összeültünk a srácokkal megbeszélni a hétvégét, akkor derült ki valahogy az ügy. Kemény fiú ez a James! Olyannyira, hogy végig rajta volt a sisak, miközben a véremet akarta. Annyira sajnálom, hogy nem láthattam a nagyjelenetet!”

“A pályán való ütközés az egy dolog. De, ha egy másik csapat boxában rendezel jelenetet, azért felel?sségre kell vonni az illet?t, bárki legyen az. Amikor autóversenyeztem, egy éves eltiltás járt az ilyenekért. Ezt már a versenyz?i eligazításon tisztázták velünk. Ez jó volt, így kéne itt is.” – mondja Johnson.

A srácok ellenségeskedése nem újkelet?. Már 2007-ben is voltak összezörrenéseik, de a tavalyi évben mérgesedett el igazán a viszonyuk. Anaheimben Stewart úgy gondolta, szándékosan ment neki az ausztrál, Reed meg Salt Lake City-ben ugrott neki Jamesnek, mondván csapautasításra próbálta kilökni ?t Kyle Chisholm, Stewart akkori csapattársa. Las Vegas-i el?zés már csak hab volt a tortán.

“Chad nem sportszer?tlen motoros. Agresszív, de nem sportszer?tlen. Hülyének nézhetnek, de akkor is ez a véleményem. Csak egyszer láttam azt, hogy szándékosan akarta kitenni Jamest. Tavaly, Vegasban. Akkor is azért tette, mert nem volt más választása. Több millió dollár forgott kockán azon a verseny.” – mondja Johnson.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Rick Johnson, a rosszfiú, aki nem riadt vissza soha egy kis keménykedést?l. Az igazi motokrosszba bele kell férnie az ilyen el?zéseknek – vallja.

“Mi mindig keményen versenyzünk.” – teszi hozzá Reed. “?szintén, csak egyszer próbáltam ? eltakarítani az útból, 2007-ben, Indianapolisban. Nehéz volt az az évem, James pedig parádésan motorozott akkor. ? az egyik kanyarban alám fordult és kinyomott, de én talpon tudtam maradni, a következ? kanyarban pedig visszavágtam. Elestünk. Vegas tavaly teljesen más szituáció volt. Ott egyáltalán nem akartam kiütni. Igen, kicsit frusztrál a szituáció, vesztésre álltam a bajnokságban, meg minden. Ha földre akartam volna vinni, akkor megteszem.”

Az amerikai szövetség és a FIM felfüggesztett eltiltást adott Jamesnek, Reed fejbever?s mozdulatáért 5000 dollárra és egy verseny eltiltásra büntették az ausztrált, amit kés?bb, a Kawasaki csapat fellebbezése után visszavontak. Nem ez volt az els? eset, hogy nem állt a helyzet magaslatán az AMA. 2006-ban Ricky Carmichael benzinmizériája miatt irányult rájuk a média figyelme. Kés?bb RC is visszakapta az elvett pontokat.

“Felháborított a szövetség reagálása. Ha egy ember fekszik a törött kezeden, szerintem természetes reakció, hogy megpróbálod magadról lehámozni valahogy. Így már teljesen megértem Carmichael 2006-os reakcióját, amikor majdnem itthagyta a cirkuszt. Én most ezt nem tehetem meg, mert két éves szerz?désem van. De utána örömmel fogom magam mögött hagyni ezt a társaságot. Dühös vagyok, igen. Mit a francot kellett volna tennem?! “Ó, te James Stewart vagy! Bocsáss meg, hogy ráestél a kezemre, és széttörted. Megtennéd, hogy leszállsz rólam. Légyszilégyszi!” Vagy mi a francot gondolt az AMA?! ?k akkor adták az 5000 dolláros büntetés, meg a versenyeltiltást, amikor még nem is tudták, hogy eltörött a kezem. Aztán meg visszavonták. Kicsit sem t?ntek hülyének az eset után.”


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Dungey még Jeremy McGrath-nál is meggy?z?bben mutatkozott be a királykategóriában. ? lehet a Stewart-Reed párharc igazi gy?ztese.

Reed pályafutása leghosszabb korszakát kénytelen versenyzés nélkül tölteni. 2003 óta több mint 120 futamon indult Amerikában, egyet sem hagyott ki, valamennyi fordulót befejezte. Túl esett már az operáción, egyel?re még bizonytalan a visszatérésnek id?pontja. Az is benne van a pakliban, hogy csak a Nationalen láthatjuk újra motoron.

“Úgy gondolom, hogy minden történik valamiért. Szarul indult a szezon, szarul is motoroztam. Most legalább lesz id?m a terhes feleségemre. Annyi áldozatot hozott már értem az évek során, most vissza tudom neki adni. Fogalmam sincs mikor térek vissza. Tökéletesen meg szeretnék gyógyulni, ami nem azt jelenti nálam, hogy titánlemezekkel, meg csavarokkal a karomban állok fel a rajgép mögé. Csak akkor ülök motorra, ha teljesen egészséges leszek.” – zárja a beszélgetést Reed.

Stewart viszont egészen biztosan indulni fog a harmadik fordulón, amit újra Anaheimben rendeznek. 18 pontos hátrány kell ledolgoznia, éppúgy, mint tavaly. Most azonban nem Reed ellen kell felvennie a keszty?t. Az újonc Ryan Dungey elhivatottsága nem ismer határokat, ezt már láthattuk az els? futamon is. És azt se feledjük, hogy még csak két futamon vagyunk túl az idei szezonból. Ahogy Phoenixben is láthattuk, bármi megtörténhet!

Update: Ryan Dungey nyerte a harmadik fordulót, Josh Hill és James Stewart el?tt. Dungey-nak ezúttal nehezebb dolga volt: a 13. körben állt élre, miután végig csatázta a versenyt Hillel és Stewarttal. Ezzel már 15 ponttal vezet Hill el?tt a bajnokságban, Stewartnak 21 pontos a hátránya. A kicsiknék újra Weimer nyert, így már 19 pont a fórja Trey Canarddal szemben. Az anaheimi futam beszámolóját hétf?n olvashatjátok.

-nn-

ugrás fel