EST. 2002

Wanted játék

A többi, ami ott történt, nem sok figyelmet érdemel. A rend?rök teljesen közömbösen,
már-már unottan végezték a dolgukat. Állítom, egy vágóhídon több érzelmet és
érdekl?dést tapasztal az ember.

Summa-summarum, kórházba kerültem, és ezért csak magamat okolhatom. Ha van
rajtam akkor csizma, most nem tört volna el a bokám.

A ment?sök, minden felt?nést kerülve, szép komótosan bevittek a Honvéd kórházba,
és ott hosszú sorban állással megkezd?dött az orvosi ellátásom. Röntgen, majd
tipi-tapi, majd kihallgatás: gyógyszer, drog, alkohol, cigaretta stb. stb. Mikor
kiderült, hogy a motorosokról általában alkotott kép rám nem igazán illik, kezdtek
enyhülni irántam. Az orvos, aki megnyert magának, a röntgenfelvételek láttán
megállapította, hogy ezt m?teni kell, lehet?leg még ma. ? volt az egyetlen ember,
akin látszott, hogy ?szintén érdekli, mi van velem, és mindent megtesz azért,
hogy segítsen.

Ezek után újabb sorban állás a gipszel? el?tt. Ekkor még nem értettem, miért
kell a m?tét el?tt begipszelni, de kés?bb rájöttem, hogy utána a seb miatt már
nem lehet. Begipszelték a lábamat, és egyb?l ketté is vágták, hogy levehet?
legyen. De ne szaladjunk ennyire, mert nem ment ez ilyen gyorsan. Ahhoz képest,
hogy már 9 óra körül a gipszel? el?tt ültem, délután 1 órakor kaptam meg az
eü. csizmát. Az itt eltöltött órák voltak viszont a legszórakoztatóbbak a teljes
bent létem alatt, ugyanis a gipszcipész orvos a legnagyobb nevettet?kkel is
felvette volna a versenyt. Négy óra tömény röhögés. Miközben futószalagon gyártotta
a gipszeket, fantasztikusan tudta oldani az emberekben a sérülések miatt felhalmozódott
feszültséget. Nagyon jól ráérzett arra, hogy a baleset utáni els? órákban talán
ez ugyanolyan fontos, mint az orvosi ellátás.

Délután 4 óra. Visznek a m?t?be. Öltözékem a velem született ütött-kopott motoros
libab?rruhám. Gerincbe kaptam az érzéstelenít?t, amit?l úgy köldökt?l lefelé
megsz?ntem létezni. Baromi rossz volt látni, hogy úgy rakosgatják a lábaimat,
mintha nem is az enyémek lennének. Meg is jegyeztem közben, azt csinálnak vele,
amit akarnak, csak ne vigyék túl messzire. Viszonylag rövid id? alatt összedrótoztak,
és már vittek is a kórterembe, ahol már két motoros sorstárs várt nagy szeretettel.
Kés?bb hoztak még egyet, így mi lettünk a motoros szakasz.

Vidáman teltek a napjaink. Saját nyomorúságunk adta a poénok alapját. Rá kellett
jönnünk, hogy legh?ségesebb társunk a kacsa lett, amit az ápolók után szabadon
Dagobert Úrnak hívtunk. Nem volt mit tennem, így hát a gyógyulás hosszú, rögös
és fájdalmakban gazdag útjára léptem.

Nagyon sokat köszönhetek Dr. K. Z. sebész szakorvosnak, aki a m?tétet végezte,
és maximális segít?készségr?l, odafigyelésr?l, emberségr?l, és nem utolsó sorban
szakmai tudásról tett tanúbizonyságot. KÖSZÖNET ÉRTE!

Ez az írás nem jöhetett volna létre, ha május 5-én reggel felveszem a motoros
csizmámat is. Legyen ez tanulság mindazoknak, akik nem veszik komolyan a véd?ruházat
fontosságát.

CERUZA

ugrás fel