EST. 2002

William G. Davidson: a H-D a m?vészet szinonímája

A nemrég Miamiban megrendezett ‘Art of Custom 2012’ nev? parádén Willie G. Davidson, az alapító William A. Davidson unokája afféle összegzést adott motorépítésr?l és m?vészetr?l. Aztán a vállalat hivatalos közleményben jelentette be, 78 éves korában nyugdíjba vonul az ‘öregúr’. Öreg ember nem vén ember, tartja a mondás, és erre ? a legékesebb példa: a tanulóévek, némi csapongás és egy korrekt autóipari karrier után és 1963-ban tért vissza a családi kötelékbe, és próbálta meg az els? pillanattól beletuszkolni a HD-ba azt a formavilágot és megjelenést, aminek köszönhet?en ma a nyolcévesek is csont nélkül felismernek a Harley-Davidsont. Ami ma már védjegy, az a hatvanas évek elején a konok igazgatótanács világképével szemben a radikalizmus volt maga.

Eközben fordult egyet a világ a gyárral – nem el?ször és nem utoljára – , a hatvanas évek végére lényegében tönkrementek. Vigyázat, wikipédiás idézet következik: ‘Az új kismotorok bevezetése ellenére a cég alulmaradni látszott a japánokkal folytatott piaci versenyben, 1969 elejére gyakorlatilag a cs?d szélére került. A cs?dt?l való megmentést a cég többségi részvényeinek megvásárlása hozta az American Machine and Foundry Company (AMF) dobta, melynek elnöke Rodney Gott, aki már rég óta rajongott a Harley Davidsonokért.’ Ebben az AMF-ben lett ügyvezet?, a formatervezésért felel?s alelnök Willie G, jöhettek tehát a kibontakoztatott kreativitás évei, 1971-ben az FX Super Glide-dal, ami mint a világ els? gyári custom bike-ja vonult be a modelltörténelembe. Az AMF-es korszakot követ?en, 1981-ben William egyike volt a céget kivásárló és új útra bocsátó tizenhárom vállalkozó egyikének.

William G. Davidson

‘A m?vészet és a Harley Davidson mindig is kézenfogva jártak számomra’ – mondta a napokban Miamiban az április 30-i hatállyal leköszön? alelnök. ‘Már kiskoromban imádtam rajzolni, és állandóan custom motorokat firkáltam. Ezért aztán amikor valamelyest megn?ttem, kerestem egy iskolát, ahol megtanítottak arra, hogyan bontakoztassam ki és használjam ezt az adottságomat, ez volt a Los Angeles-i Art Center College of Design. Innen már számos, autótervezésb?l ismert név kikerült az évek során. A diploma után egy kis id?t magam is az autóiparban töltöttem, miel?tt ’63-ban beléptem a Harley-Davidsonba. Mondhatom, hogy jópár esztend?t eltöltöttem a formatervezésben, és ez alapján az én szótáramban a m?vészet és a HD rokon értelm? kifejezések.’

Sportster Seventy-Two

Az új Sportster Seventy-Two-ra nézve valóban létezhet olyan, hogy mechanikus m?vészet és funkcionális szépség. ‘A motorblokk mindig látszódik, mert szerintünk ezek gyöngyszemek. Az, hogy láttatni akarjuk vagy hogy nem akarjuk elrejteni, képezi filozófiánk alapját. Nagyon sok múlik a blokk küls? aspektusain, az pedig a mi dolgunk, hogy legyen minél inkább letisztult. Számomra ez a szobrászat egy válfaja. Szóval ez a típusú látszódó er?forrás az egyik, mondjuk így, márkajelünk, de ugyanezt lehet elmondani a motorjaink hangjáról is. A look, a sound és a feel, ez a három kulcsszavunk a dizájnrészlegen.’ Ahol egyébként húsz munkatárs dolgozik, egyt?l egyig m?vészek, rajzolók, dekorat?rök, fotósok, iparm?vészek. Itt alkot William bácsi Karen nev? lánya is, aki a HD ruházati termékeit tervezi. 

William G. Davidson

‘Apám nagy rájder volt, minden nap motorozott. Wisconsinban gyakorta havazik, de ? télen is ment, oldalkocsissal. Gyerekként nekem a nap fénypontja volt, amikor meghallottam annak a V-Twinnek a hangját, amikor beállt a garázsba, aztán megláttam apámat, ahogy rázza le a havat magáról. Ha jó voltam, elvitt a HD-s dirt track versenyre, és azok a versenyz?k elég hamar h?sök lettek a szememben. És bizonyos értelemben ma is azok’ – emlékezett vissza Willam G. Davidson, aki tehát nem véletlenül vetett számot nemrég. Innen kívánunk boldog és tartalmas nyugdíjas éveket! És, mivel a fejl?dés nem áll meg, várjuk, hogy kiforgassa a világot a négy sarkából az új generáció.

ugrás fel