EST. 2002

WSBK, Aragon: Rea megszerzi negyedik gy?zelmét, a második futamban Davies utolérhetetlen

Aragonban, a Motorland versenypályán idén Jonathan Rea öt futamból megszerzi negyedik gy?zelmét, ezzel máris annyi els? helyezést gy?jtve, amennyit tavaly egész évben sikerült összehoznia. A brit egy elképeszt? utolsó kör végén jön ki gy?ztesen, úgy, hogy rövid id?re elveszíti vezet? pozícióját, hogy aztán gyorsan vissza is szerezze honfitársától, a ducatis Chaz Davies-t?l. A befutó különbsége 0,051 másodperc.

WSBK Aragon 2015 Jonathan Rea

A legjobban rajtoló másik kawasakis Tom Sykes-t a kezdett?l nyomás alatt tartja Rea és a ducatis Chaz Davies. Rea a 14. körben átveszi a vezetést a korábbi világbajnoktól, és Davies is belelendül a verseny végére, így Sykes végül a harmadik helyen végez.

Az élmen? trió mögött egy másik hármas küzd egymással, a pole pozícióból induló Leon Haslam, aki maga mögé utasítja csapattársát, a másik apriliás Jordi Torrest, negyedik és ötödikek lesznek, és mögöttük ér célba Xavi Fores a másik gyári Ducati Panigale R-rel.

Nico Terrolé a hetedik hely, akit Leandro Mercado (Barni Racing Team), Sylvain Guintoli (Pata Honda World Superbike Team) és Leon Camier (MV Agusta Reparto Corse) követ.

A Voltcom Crescent csapata számára nem megy simán az els? futam. Alex Lowes és Randy de Puniet is kiállni kényszerülnek az els? körökben. Féltávnál visszaállnak, hogy biztosak lehessenek benne, hogy a m?szaki hibát valóban sikerült orvosolni és nem fog megismétl?dni a második verseny során. Michael van der Mark is feladja a 11. körben.

A BMW Racing Team Toth versenyz?i, ifj. Tóth Imre és az idei els? futam helyszínén megsérült, de már újra harcra kész Rizmayer Gábor az utolsó, 18. és 19. helyen érnek célba körhátránnyal.

WSBK Aragon 2015 Jonathan Rea

WSBK, Aragon, els? futam, végeredmény:

1. J. REA GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R 18 kör
2. C. DAVIES GBR Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R +0.
3. T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R + 4.
4.L. HASLAM GBR Aprilia Racing Team – Red Devils Aprilia RSV4 RF + 15.088
5.J. TORRES ESP Aprilia Racing Team – Red Devils Aprilia RSV4 RF +15.290
6. X. FORES ESP Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R +16.655
7. N. TEROL ESP Althea Racing Ducati Panigale R +17.365
8. L. MERCADO ARG BARNI Racing Team Ducati Panigale R +25.527
9. S. GUINTOLI FRA PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP +31.464
10. L. CAMIER GBR MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 1000 F4 +43.013
11. S. BARRAGÁN ESP Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R +43.627
12. M. BAIOCCO ITA Althea Racing Ducati Panigale R +44.893
13. R. RAMOS ESP Team Go Eleven Kawasaki ZX-10R +47.663
14. C. PONSSON FRA Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R +1’11.843
15. N. CANEPA ITA Team Hero EBR EBR 1190 RX +1’15.919
16. J. ALVIZ ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R + 1’20.816
17. L. PEGRAM USA Team Hero EBR EBR 1190 RX +1’22.279
18. I. TOTH HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +1 kör
19. G. RIZMAYER HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +1 kör

NC A. LOWES GBR VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 13 kör
RET A. BADOVINI ITA BMW Motorrad Italia SBK Team BMW S1000 RR 16 kör
RET M. VD MARK NED PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP 9 kör
RET. DE PUNIET FRA VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 7 kör
RET D. SALOM ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R kör

A aragoni második futamra már melegebb az id?. Chaz Davies nyeri, miután az egész versenyt ? uralja. Az els? kanyartól övé a vezet? pozíció, és folyamatosan növeli el?nyét egészen a kockás zászlóig, 3,0 másodperc el?nnyel szerzi meg élete ötödik futamgy?zelmét.

WSBK Aragon 2015 Chaz Davies

Davies legutóbb 2013-ban a Nürburgringen tudott WSBK futamot nyerni, és a mostani gy?zelemmel nem csak a Ducati 58 verseny óta tartó nyeretlenségi szériáját szakítja meg, de megszerzi az els? gy?zelmet a Panigale R-nek.

Az els? futam gy?ztese, Jonathan Rea lázzal küszködve harcol korábbi csapattársával, Leon Haslammel, aki sokkal otthonosabban mozog a második futamban, mint az els?ben tette. A dobogó második fokára Rea állhat fel, ezzel 26 pontra növelve el?nyét a világbajnokságban, Haslamé a harmadik lépcs?, kett?jük között a leintéskor mindössze 0,5 másodperc a különbség.

Jordi Torres megérdemelten lesz negyedik. Bár a verseny második felében nagyrészt egyedül cirkulál, boldognak t?nik, mikor visszatér a boxba. Xavi Fores ötödik helye is igen jó eredmény az els? hétvégén az Aruba.it Ducati Superbike Teammel.
A top hatba még befér David Salom, miután az utolsó két körben lenyomja Leandro Mercadót, Michael van der Markot, Ayrton Badovinit és Nico Terrolt.

Tom Sykes a negyedik helyr?l high-side-ol egy látványosat az ötödik körben. A tavalyi világbajnok Sylvain Guintoli is eséssel fejezi be a versenyt a gyors, 14-es kanyarban, majd saját lábán távozik.

Alex Lowes-nek is sikerülhetett volna jobban a második futam. Az els? körök egyikében kifut a pályáról, és csak a két pontot ér? 14. helyre sikerül felzárkóznia.

Ifj. Tóth Imre célba ér, a huszadik, Rizmayer Gábor m?szaki probléma miatt nem tud elindulni a második futamon.

WSBK, Aragon, második futam, végeredmény:

1. C. DAVIES GBR Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R 18 kör
2. J. REA GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +3.190
3. L. HASLAM GBR Aprilia Racing Team – Red Devils Aprilia RSV4 RF + 3.
4. J. TORRES ESP Aprilia Racing Team – Red Devils Aprilia RSV4 RF + 14.
5. X. FORES ESP Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R + 20.
6. D. SALOM ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R + 25.
7. L. MERCADO ARG BARNI Racing Team Ducati Panigale R + 25.
8. M. VD MARK NED PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP + 26.075
9. A. BADOVINI ITA BMW Motorrad Italia SBK Team BMW S1000 RR + 27.
10. N. TEROL ESP Althea Racing Ducati Panigale R + 28.666
11. M. BAIOCCO ITA Althea Racing Ducati Panigale R + 41.038
12. R. RAMOS ESP Team Go Eleven Kawasaki ZX-10R + 41.983
13. R. DE PUNIET FRA VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 + 42.961
14. A. LOWES GBR VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 + 43.057
15. L. CAMIER GBR MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 1000 F4 + 43.375
16. C. PONSSON FRA Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R + 59.139
17. S. BARRAGÁN ESP Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R + 59.296
18. N. CANEPA ITA Team Hero EBR EBR 1190 RX + 1’16.004
19. L. PEGRAM USA Team Hero EBR EBR 1190 RX + 1’33.714
20. I. TOTH HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR + 1 kör

RET J. ALVIZ ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 7 kör
RET GUINTOLI FRA PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP 5 kör
RET T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R 4 kör
NS G. RIZMAYER HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR

WSBK, a világbajnokság állása:

1. J. REA KAWASAKI 140 pont
2. L. HASLAM APRILIA 114
3. C. DAVIES DUCATI 83
4. T. SYKES KAWASAKI 66
5. J. TORRES APRILIA 63
6. S. GUINTOLI HONDA 48
7. N. TEROL DUCATI 41
8. M. BAIOCCO DUCATI 39
9. L. MERCADO DUCATI 38
10. A. LOWES SUZUKI 34
11. M. VD MARK HONDA 28
12. D. SALOM KAWASAKI 25
13. X. FORES DUCATI 21
14. L. CAMIER MV AGUSTA 21
15. R. RAMOS KAWASAKI 16
16. R. DE PUNIET SUZUKI 15
17. T. BAYLISS DUCATI 15
18. S. BARRIER BMW 10
19. S. BARRAGÁN KAWASAKI 8
20. A. BADOVINI BMW 7
21. C. PONSSON KAWASAKI 3
22. L. PEGRAM EBR 2
23. J. METCHER KAWASAKI 2
24. N. CANEPA EBR 1

ugrás fel