EST. 2002

WSBK, Laguna Seca: Davies dupláz a Panigaléval

Chaz Davies tökéletesen rajtolt el a hétvégén rendezett WSBK forduló els? futamában a Mazda Raceway-en Laguna Secában. Az ötödik körre már 1,6 másodperc el?nyt szedett össze. A két kawasakis, Tom Sykes és Jonathan Rea hiába üldözte, nem tudta befogni az Aruba.it Racing Ducati pilótáját, aki megszerezte hatodik WSBK futamgy?zelmét, egyben a másodikat a Ducati Panigaléval.

WSBK Laguna Seca Chaz Davies

A második és harmadik helyen a zöldek szorongatták egymást, végül a befutó sorrendje is Sykes és Rea lett. Davide Giugliano magányosan érkezett be a negyedik helyre, egy mérsékelten sikerült rajt után sikerült idáig felzárkóznia. Mögötte Jordi Torres lett az ötödik.

A hatodik helyet Alex Lowes örökölte meg Leon Haslamt?l, aki kiesett a ritmusból, a tavalyi világbajnok Sylvain Guintoli a hetedik, mögötte csapattársa, a másik Pata Hondán a Supersport Világbajnok Michael van der Mark. Leandro Mercado kivívta magának a kilencedik helyet, a hétvége során korábban elszenvedett bukása cseppet sem befolyásolta. Leon Camier 25 leny?göz? kör után lett a tizedik.

A BMW Racing Team Toth színeiben ifj. Tóth Imre az utolsó, 16. helyen ért célba, Rizmayer Gábor id? el?tt befejezte a versenyt. Feltehet?en m?szaki hiba.

Superbike Világbajnokság, Laguna Seca, els? futam, végeredmény:

1. C. DAVIES GBR Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R 25 kör
2. T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +1.798
3. J. REA GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +2.107
4. D. GIUGLIANO ITA Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R +15.954
5. J. TORRES ESP Aprilia Racing Team – Red Devils Aprilia RSV4 RF +19.661
6. A. LOWES GBR VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +24.431
7. S. GUINTOLI FRA PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP +26.971
8. M. VD MARK NED PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP +35.428
9. L. MERCADO ARG BARNI Racing Team Ducati Panigale R +41.261
10. L. CAMIER GBR MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F4 RR +44.383
11. R. DE PUNIET FRA VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +52.748
12. R. RAMOS ESP Team Go Eleven Kawasaki ZX-10R +54.906
13. L. HASLAM GBR Aprilia Racing Team – Red Devils Aprilia RSV4 RF +1’18.150
14. C. PONSSON FRA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +1’20.220
15. G. VIZZIELLO ITA Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R +1 kör
16. I. TOTH HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +1 kör

DNF D. SALOM ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R
DNF S. BARRAGÁN ESP Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R
DNF G. RIZMAYER HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR
DNF A. BADOVINI ITA BMW Motorrad Italia SBK Team BMW S1000 RR
DNF M. BAIOCCO ITA Althea Racing Ducati Panigale R
DNF N. CANEPA ITA Althea Racing Ducati Panigale R

A második amerikai futam is Davies gy?zelmét hozta, ami történelmi jelent?ség? is egyben: ez a Panigale els? dupla futamgy?zelme. Davies számára is szinte tökéletesen alakult a hétvége, a pole pozíció, a két futamgy?zelem és a leggyorsabb kör is az övé volt.

A jó rajt után ismét megpróbált meglépni, de ezúttal a két Kawasaki, Sykes és Rea, valamint Leon Haslam a negyedik helyen nem engedték meglépni. A leintéskor a különbség közte és a mögötte befutó Tom Sykes között 1,406 másodperc volt. A dobogókiosztás megegyezett az el?z? futaméval, Jonathan Rea állt ezúttal is a harmadik lépcs?n. A két Aprilia, Jordi Torres és Leon Haslam a negyedik és ötödik helyet vívták ki maguknak, mögöttük Ayrton Badovini, Michael van der Mark, Niccolo Canepa, Leandro Mercado és Leon Camier ért be a tizedik helyen.

A második futam második körében szemerkélni kezd? es? miatt Davide Giugliano és Sylvain Guintoli is elesett. Az olaszt a medical centerbe szállították, a francia saját lábán vissza tudott menni a boxba.

Rizmayer Gábor a 16., ifj. Tóth Imre a 17. helyen értek célba BMW-ikkel.

A következ? futam helyszíne Sepang lesz, Malajzia, az id?pont augusztus 1-2.

Superbike Világbajnokság, Laguna Seca, második futam, végeredmény:

1. C. DAVIES GBR Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R 25 kör
2. T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +1.406
3. J. REA GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +1.982
4. J. TORRES ESP Aprilia Racing Team – Red Devils Aprilia RSV4 RF +16.551
5. L. HASLAM GBR Aprilia Racing Team – Red Devils Aprilia RSV4 RF +17.772
6. A. BADOVINI ITA BMW Motorrad Italia SBK Team BMW S1000 RR +31.735
7. M. VD MARK NED PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP +34.446
8. N. CANEPA ITA Althea Racing Ducati Panigale R +38.048
9. L. MERCADO ARG BARNI Racing Team Ducati Panigale R +41.755
10. L. CAMIER GBR MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F4 RR +49.105
11. R. DE PUNIET FRA VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +56.249
12. R. RAMOS ESP Team Go Eleven Kawasaki ZX-10R +1’01.630
13. M. BAIOCCO ITA Althea Racing Ducati Panigale R +1’12.647
14. G. VIZZIELLO ITA Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R +1 kör
15. C. PONSSON FRA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +1 kör
16. G. RIZMAYER HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +1 kör
17. I. TOTH HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +2 kör
18. S. BARRAGÁN ESP Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R +3 kör

DNF A. LOWES GBR VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000
DNF D. SALOM ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R
DNF D. GIUGLIANO ITA Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R
DNF S. GUINTOLI FRA PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP

WSBK Laguna Seca Chaz Davies

A Superbike Világbajnokság állása:

1. J. REA KAWASAKI 407 pont
2. T. SYKES KAWASAKI 282
3. C. DAVIES DUCATI 263
4. L. HASLAM APRILIA 240
5. J. TORRES APRILIA 164
6. S. GUINTOLI HONDA 136
7. D. GIUGLIANO DUCATI 119
8. M. VD MARK HONDA 114
9. L. MERCADO DUCATI 104
10. A. LOWES SUZUKI 94
11. M. BAIOCCO DUCATI 92
12. A. BADOVINI BMW 87
13. R. RAMOS KAWASAKI 59
14. L. CAMIER MV AGUSTA 55
15. N. TEROL DUCATI 54
16. D. SALOM KAWASAKI 43
17. X. FORES DUCATI 38
18. R. DE PUNIET SUZUKI 32
19. M. BIAGGI APRILIA 20
20. S. BARRAGÁN KAWASAKI 17
21. M. PIRRO DUCATI 16
22. N. CANEPA DUCATI 15
23. T. BAYLISS DUCATI 15
24. M. FABRIZIO DUCATI 13
25. S. BARRIER BMW 10
26. C. PONSSON KAWASAKI 10
27. I. TOTH BMW 5
28. M. REITERBERGER BMW 3
29. G. RIZMAYER BMW 3
30. G. VIZZIELLO KAWASAKI 3
31. L. PEGRAM EBR 2
32. J. METCHER KAWASAKI 2

ugrás fel