EST. 2002

WSBK: Barrosnak új lesz Brand Hatch

Alex Barros hosszú karrierje alatt már megannyi pályán versenyzett, ám a Superbike világbajnokság következ? Brands Hatch-i állomása teljesen ismeretlen a veterán brazilnak.

„Brands Hatch teljesen ismeretlen számomra, mivel korábban még nem jártam ezen a pályán, de a vonalvezetése nagyon hasonlít a Laguna Seca-i ringre, amit viszont nagyon szeretek. Sikerült az idény folyamán összebarátkoznom a CBR1000RR Hondával, a legjobbat akarom kohozni magamból a hétvégén. Az els? pár kör után már tudni fogom, hogy mire számítsak a pályával kapcsolatban” – fejtette ki Barros.

A Klaffi Honda brazilja a legutóbbi brno-i versenyen az idény leggyengébb eredményét produkálta: csupán a 15. rajthelyre kvalifikálta magát, majd az els? futamon gumi problémái miatt a verseny feladására kényszerült, a második versenyt ugyan be tudta fejezni, de csak a 11. helyen intették le.

Ennek ellenére a csapat tulajdonosa KLaus Klaffenböck meg van elégedve a brazil idei teljesítményével, hiszen Barros többször végzett már a dobogón.

„Barnds az egyik legnehezebb pálya a versenynaptárban, ami teljesen új lesz Alex-nek. A brno-i futam után sokat dolgoztunk Alex motorján, hogy újra ki tudja hozni bel?le a maximumot. Els?sorban a blokkra fókuszáltunk, ugyanis a pálya nagy szintkülönbségei miatt elengedhetetlen egy nyomatékos és er?s motor.” – tette hozzá a tulaj.

Barros dolgát az új kipörgésgátló-rendszer hiánya is nehezítheti, mivel a csapat még nem fejezte be a szerkezet fejlesztését, így ezt Brand Hatch-ben még nem szerelik be a Fireblade-be.

ugrás fel